Karitász zarándokút

A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász 2024.09.20-21-én két napos zarándoklatot szervezett a főegyházmegyében szolgáló önkéntesei számára.

A zarándoklat pénteken délelőtt a budapesti Sziklatemplomban szentmisével vette kezdetét, ahol Szijártó László esperes, lelki igazgató homíliájában kiemelte a nők szerepének, feladatainak fontosságát az egyházban, az egyházi szolgálatokban.

A szentmisét követően Csóka János, pálos szerzetes atya beszélt a Sziklatemplom történetéről, a pálosok szolgálatáról. Délután érkezett a zarándok csapat a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házba, ahol a délutáni lelkigyakorlaton a lelki igazgató a személyes meghívás szerepét emelte ki, hiszen a Jóisten számára nincs tömeg, hanem személyek vannak, így személyes meghívásunk is személyre szabott. Az Úr rajtunk keresztül szólít meg másokat, viszont nem szabad feladni a feladatot, amit ránk bízott. A lelkigyakorlat során a résztvevők megosztották egymással, hogy mikor, hol történt az Ő meghívásuk, ki volt annak eszköze.

A szombat reggeli lelkigyakorlat során az önkéntesek a László atya segítségével azokra a kérdésekre keresték a választ személyes életükben, szolgálatukban, hogy hol a mi helyünk a teremtésben, az egyházban, mi a feladatunk. Ki nekünk a názáreti Jézus? Szavainkban, gondolatainkban, cselekedeteinkben neki engedünk-e teret? Amikor nehézséggel, gondokkal küzdünk, odafigyelünk-e, hogy ne az én akaratom, hanem a Mennyei Atya akarata teljesüljön. Ebben példa számunkra a Boldogságos Szűz Mária, akit kereszthordozásainkban segítségül tudunk hívni. Keresztjeink nevelnek, formálnak bennünket. Ezt követően a szentmise prédikációjában Szijártó László atya emlékeztetett, hogy küldetésünk a kiszolgáltatott, kirekesztett személyek felkarolása, segítése akkor is, ha a világ kinevet, hátráltat bennünket.
A szentmisét követően megtekinthettük a templomot és meghallgathattuk annak történetét, valamint Virth József plébános atya köszöntötte a zarándokokat. A program a Gödöllői Királyi Kastély meglátogatásával zárult.

Bízunk benne, hogy a két napos lelkigyakorlatos zarándoklatról önkénteseink lelkiekben gazdagodva térhettek haza, hogy aztán a mindennapos feladataik, szolgálatuk során a rájuk bízottak javát szolgálják.

Galéria

További hírek

Megszakítás