Jézus Szentséges Szívéből szeretet és kegyelem árad

Szeptember 6-án, elsőpénteken, több éves hagyományhoz híven Búcsúszentlászlón került sor a Keszthely-Zalaszentgrót Esperesi Kerület papjai és hívei számára szervezett közös szentségimádásra és szentmisére Dr. Udvardy György veszprémi érsek úr vezetésével.

A főpásztor a szentségimádás elején így köszöntötte a híveket: “Elsőpéntek van, bízunk az elsőpéntekhez kapcsolt ígéretekben, szeretnénk tiszta lélekkel ünnepelni. Szentségimádást végzünk, imádkozunk a kerület papjaiért, híveiért, családokért, fiatalokért és persze imádkozunk hivatásokért is. Bátorít bennünket Jézusunk, aki imádkozni tanít és imádságra hív.”

Elmélkedéseket mondott Illyés Dávid diakónus, valamint a Keszthely-Zalaszentgrót Esperesi Kerület papjai.

Az egyház arra biztat bennünket, „ne szűnjünk meg az imádságban, s ne feledkezzünk el éltető kapcsolatunkról, amellyel az Atyához kötődünk Jézus Krisztus által a Szentlélekben”. A megtelt Szent László-kegytemplomban Tódor Szabolcs h. esperes-plébános előrebocsátotta, az imádság évében ezúttal a főegyházmegyéért, érsek atyáért és a papi hivatásokért fohászkodnak, hisz „az Úr Jézus Krisztus felszólítása ma is aktuális: az aratni való sok, de a munkás kevés”.

Dr. Udvardy György szentbeszédében kiemelte: Isten szomjúhozik az emberre, találkozni akar velünk, nem feledkezik meg rólunk: kapcsolatban akar lenni mindannyiunkkal, s mindig kész erre.

– Isten elérhető az ember számára, sőt: ő az, aki akarja, kezdeményezi ezt. Egyikünk sincs abban a helyzetben, hogy azt mondhatná: én akartam élni, én döntöttem el, hogy legyek vagy ne legyek, mikor s hol éljek, milyen tulajdonságokkal. Egyedül a Jóisten döntött erről, ő szólított a létbe és éltetni akar – tanított dr. Udvardy György.

A főpásztor úgy folytatta, jó ezt tudni akkor, amikor esetleg teherként éljük meg az imádságot, s elgyengülünk. Ilyenkor az lebegjen a szemünk előtt: Isten találkozni akar velünk. S ahogyan XVI. Benedek pápa figyelmeztet, az imádság mindig a hit tevékenysége, amihez hozzátartozik, hogy „bízom abban, aki megajándékozott és biztat az imádságra, hisz ezáltal hozzá akarok fordulni”.

– Nem azért imádkozok, mert van időm, nem azért, mert nem tudok mást tenni, vagy mert minden rendben van körülöttem s éppen megfelelő lelki állapotban vagyok. Azért imádkozom, mert hiszek Istenben, az ő jóságában, és ez fölötte áll az időnek, a fáradtságnak, a kedvnek s annak is, hogy mit tartok éppen akkor fontosnak – mondta az érsek.

Dr. Udvardy György úgy folytatta, amikor valaki elgyengül az imában, akkor elgyengül a hitben is. Jézus, amikor imádságra buzdít, akkor a legszentebb dolgot bízza ránk, hisz ezt tanítja: Mi atyánk…, amiben benne van minden vágyunk, kérésünk a mindennapi kenyérért és a megbocsátásért.

– Akkor tudok imádkozni, Istenre figyelni, ha kész vagyok megbocsátani és bocsánatot kérni, hiszen gyűlölködő szívvel nem lehet imádkozni, csak átlépve bűnön és haragon: mert élni akarok. Éppen ezért ha az a kérdés, mit tanítsunk meg gyermekeinknek, unokáinknak, akkor arra csak egy válasz lehet: a Mi atyánk imádságot, amelyet Jézus adott nekünk – hangsúlyozta a főegyházmegye érseke.

Az ünnepélyes szentmisét követően a napot szeretetvendégség zárta.

 

 

 

 

Galéria

További hírek

Megszakítás