Bódi Mária Magdolna 1941-ben, Krisztus Király ünnepén tett tisztasági fogadalmára emlékezve 2024. október 26-án Michael W. Banach apostoli nuncius úr indítja el a boldoggá avatásig tartó lelki felkészülést.
A felkészülést, mondhatjuk úgy, hogy 0. napján Dr. Csernai Balázs atya előadása nyitotta meg, amelyet Köveskálon tartott abban a templomban, ahol Magdi életre szóló barátságot kötött Krisztussal.
Balázs atya a Jézus műhelyében lelkigyakorlat alkalmán mondott beszédét adjuk közre:
Belegondoltunk már abba, hogy miből élünk? Szinte minden élet magból fakad, amelyet vagy elvetnek és újabb magokat hoz, vagy egy-egy magból, amelyet nem elvetnek, hanem állatok vagy emberek megesznek és ebből születnek. Mennyi, mennyi mag van, különösen is így ősszel, mennyi gyümölcs, milyen sokféle és milyen különleges, hogy egyik magból hatalmas fa lesz, a másik magból egy egészen picike kis növény és mekkora különbség van, hogy egy magból növény lesz, vagy pedig táplálék valamilyen állatnak, embernek. S mi emberek egészen különleges lények vagyunk, hiszen a magokat nem úgy szoktuk megenni, ahogyan éppen teremnek, hanem megőrüljük, ledaráljuk, összetörjük azután összekeverjük őket vízzel, tésztát gyúrunk belőle és úgy esszük meg. Micsoda magsors. Milyen sorsa van a magnak, amelyet megőrölnek, megdagasztanak, kenyérré sütnek, hogy aztán mi emberek megegyük.
Ahhoz, hogy a Jézussal való barátságba be tudjunk lépni, Jézus egy egészen különleges dolgot választott, a kenyeret. Az Oltáriszentségben Jézus a kenyérben van közöttünk. Ezt az összetört, összegyúrt, aztán kisütött valamit választotta, amit mi kenyérnek nevezünk, hogy közöttünk legyen, velünk éljen, hogy a barátunk legyen. Talán nem véletlen, hogy Jézus nagyon-nagyon sokat tanít a magokról és ma este egy olyan példabeszédet hoztam nektek, amely éppen ilyen magokról szól. Nem abban a formában hoztam, ahogyan általában ismerjük, hanem egy nagyon is szöveghű fordításban, olyan nyers fordításban, ahol talán el tudunk gondolkodni azon, hogyan is fejezi ki magát Jézus, rá tudunk csodálkozni az ő eredeti szavaira, azért, hogy közel engedhessük őt magunkhoz, azért, hogy tudjunk vele barátkozni.
Jézus valami egészen döbbeneteset tesz. Jézus eljön és mond nekünk egy történetet hat darab magról. Hat mag, hat különböző sors. Három egészen jól jár, hiszen jó termést hoz, jó földbe hullik, egy táplálék lesz. Másik kettő elindul, de nem lesz belőle semmi.
Itt az egyházmegyénkben arra készülünk, hogy megünnepeljük majd 2025. április 26-án Bódi Mária Magdolnának a boldoggá avatását. Jövő héten szombaton, október 26-án lesz 83 éve, hogy ő szüzességi fogadalmat tett, egészen Krisztusnak adta magát. Ebből az alkalomból nuncius úr lesz Veszprémben a vendégünk és elkezdjük a féléves felkészülést, amelynek hat szakasza lesz, hat olyan szakasza, amelyben rácsodálkozhatunk arra, hogy Magdi hogyan élte meg az Istennel való barátságát, de hogy jön ide Magdi, hogy jönnek ide a magok és hogy jön ide az eucharisztia. Bár pontos adatunk nincs, sok jel mutat arra, hogy Magdi a köveskáli templomban volt elsőáldozó, itt fogadhatta először a szívében az Úr Jézust, és ami egészen biztos, az az, hogy ez az az időszak, amikor ő életre szóló barátságot kötött Krisztussal. Vagyis úgy tűnik, hogy ezek a falak, amik között most vagyunk itt Köveskálon, egy olyan hely, ahol valaki, akit hamarosan boldoggá avatnak, rátalált a Krisztussal való barátságra. Jó alkalom ez arra, hogy mi is az ő nyomába eredjünk, odafigyeljünk a magokra, odafigyeljünk azokra a magokra, amiket az Úr Jézus a mi szívünkben ültet el és megpróbáljuk megkeresni azt, hogyan tudunk ezen magokkal, ezen magok segítségével egyre inkább Jézus barátaivá válni.
Nézzük is ezeknek a magoknak a sorsát, amikről Jézus beszélt. Az első mag az útszélre pottyan. Az útszélről bizonyára jó kilátás van. S milyen jó dolog, a Káli-medencében pedig kifejezetten adja is magát, szemlélni azt a csodát, ami körülvesz bennünket. Egy mag, amelyik nem megy mélyen a földbe, hanem éppen fönnmarad az útszélen, nagyon könnyen szemlélheti azt, hogy mi is van körülötte és először is álljunk meg itt, milyen jó szemlélni azt a sok-sok csodát, amit Isten ad nekünk a teremtett világban, azt a sok csodát, amellyel körülvesz bennünket. Egy alkalommal Magdi mondta is a kenesei magasparton, milyen szép földet, hazát, szép helyet adott nekünk az Isten, milyen jó rácsodálkozni arra a szépségre, ami körülvesz bennünket. Igen ám, de hogyha egy mag ott marad az útszélen, akkor nagyon könnyen madáreleség lesz belőle. Mi lehet erre a megoldás? Nagy a kísértés, hogy megmaradjunk a dolgok felszínes szemlélésénél. Jézus arra hív, hogy mélyüljünk el, nézzünk a dolgok igazi mélyére és fedezzük fel minden szépség mögött Istent és a szépséget ne birtokolni akarjuk, hanem tudjuk magunkat úgy átadni neki, ahogyan azt a Jóisten adja és tudjunk ebből a szépségből erőt meríteni. Tudjunk rácsodálkozni Isten szépségére minden szépben, akár a templomban, akár a természetben, vagy bárhol legyünk is.
A második mag kövek közé esett, olyan helyre, ahol nem volt sok földje, ezért nem tudott gyökeret ereszteni és nagyon gyorsan kinőtt. Gyors lelkesedés. Milyen jellemző ez manapság? Hallunk valami szépet, valami jót, esetleg hallunk valami újat és azt mondjuk azonnal, igen, ezt ide nekem. Aztán két nap múlva egy másik újat hallunk, aztán egy újabbat, belekapunk sok mindenbe, de semmiben sem tudunk igazán elmélyülni. Miért? Mert vonzanak az örömök és az újdonság is, a felszínesség is jelenthet egyfajta örömet. Magdi kicsikét gyanús figura volt, ugyanis állandóan mosolygott. És legyünk őszinték, az állandóan mosolygós emberek azok gyanúsak. Lehet, hogy azt sem tudják, hogy mik a hétköznap gondjai. Lehet, hogy nekik mindig csak jó, lehet, hogy ők egyszerűen csak szerencsések és aki állandóan mosolyog, az lehet, hogy nem is tudja, mit jelentenek a nehézségek, a kudarcok, a kihívások, az ilyen emberek gyanúsak, főleg akkor, amikor ez a mosoly, ez olyan felszínes mosoly, de Magdi nem így mosolygott. Ő nem reklámfigura mosolyt öltött fel, hanem egy egészen másfajta mosolyt. Az ő öröme nem a felszínességből fakadt. Az ő öröme egészen mélyről, a Jézussal való barátságból fakadt. Azt mondta egy alkalommal barátnőinek, akik kicsikét irigyelték, hogy hát te mindig csak mosolyogsz, neked könnyű. Azt mondta nekik, tudjátok, nekem is vannak nehéz napjaim, nekem is vannak küzdelmeim, de ilyenkor mindig fogom magam, bemegyek a templomba, odamegyek az Úr Jézus elé, kiöntöm előtte a szívemet és addig nem megyek el, amíg a szívem meg nem nyugszik benne.
Ismerősei azt mondták, volt, hogy órákig imádkozott. Kibírni a nehézségeket, a kihívásokat, a kudarcokat Jézus előtt és addig ott maradni előtte, amíg meg nem találjuk lelkünk békéjét. Hatalmas nagy kihívás. Hatalmas nagy küzdelem. Ha már sziklára esett magról volt szó, kőkemény küzdelem, amit Magdi megküzdött, amivel Magdi győzött és az ő mosolya innen fakadt. Nem a felszínről, hanem a mélyből. Megtapasztalta, hogy Krisztusnál forrás fakad, az öröm, a béke forrása, amely egy mosolyként ült ki az arcára, olyan mosolyként, ami utána vonzó volt és voltak emberek, akik csak azért akartak vele megismerkedni, mert őbelőle sugárzott ez az öröm, az az öröm, ami Krisztus öröme. Milyen jó, hogy ez az öröm előlünk sincsen elzárva. Milyen jó, hogy mi is kiönthetjük a szívünket az Úr Jézus előtt és milyen jó, hogyha Ő előtte öntjük ki a szívünket, megtapasztalhatjuk, befogadhatjuk az Ő békéjét.
A harmadik magunk a tövisek közé esett. A tövisek közé, ahol felnőttek és megfojtották a tövisek.
Ezek a tövisek újból és újból megjelennek a mi életünkben is. Jézus azt mondja, hogy a tövisek közé esett mag olyan, ahol valaki befogadja Istennek a szavát, befogadja az Ő jóságát, de ahogy telik-múlik az idő, a hétköznapi gondok és a csalóka anyagi gazdagság, a tennivalók, azok megfojtják ezt a magot. Ma ez aktuálisabb, mint bármikor máskor, hiszen milyen gyakran mondjuk azt, nem érek rá, milyen gyakran mondjuk azt, akár Jézusnak is, barátainknak is, hú, nincs időm, nincs időm rád, nincs időm arra, hogy találkozzunk, nincs időm arra, hogy együtt legyünk. Nincs időm imádkozni. Egyszer valaki azt mondta azoknak, akik ezt mondták, hogy hát nincs időm imádkozni, azok közül nem halt éhen senki sem azért, mert nem volt ideje enni. Valahogy ezt az időt csak megtaláljuk. Érdekes, az imádságra szánt időt nem mindig találjuk meg ugyanígy és akkor éhen hal a szívünk, éhen hal a lelkünk.
Mire van szükségünk? Arra, amit Magdi is meg tudott élni, nagyon-nagyon bátor döntésekre és kitartásra ezekben a döntésekben. Ha már egyszer tövisek között vagyunk, ha már sok olyan gond van, ami meg akar fojtani bennünket, egyet tehetünk, elkezdhetjük felvenni a küzdelmet ezekkel a tövisekkel. Bizony vannak olyan tövisek, amiket ki kell szedni. Ha már tövisek, ha már magok, valamennyire bizonyára mindenki ért a kertészkedéshez, ha nem is olyan magas szinten annyira biztosan, hogy egy kertben, ha nem csinálunk semmit, akkor sok minden nő, de általában nem az nő, amit szeretnénk, amit pedig szeretnénk, az magától általában nem nő és ha azt akarjuk, hogy az nőjön, amit mi szeretnénk, akkor azt el kell ültetni és amikor látjuk, hogy az is nő, amit mi nem szeretnénk, azt bizony ki kell gyomlálni. Milyen fájdalmas dolog, nem is szoktunk persze belegondolni kertészkedés közben, amikor kihúzzuk a gazokat, ilyenkor életeket semmisítünk meg, hogy más életeknek adhassunk teret. Így van ez a mi szívünkben is. Ha Jézus barátai akarunk lenni, sok mindent ki kell húzni az életünkből. De van az a barátság, amiért megéri. Van az a barátság, amiért érdemes kihúzni ezeket a töviseket. Ugyanúgy, ahogyan a veteményes kertben is vannak olyan növények, amik megérdemlik, hogy miattuk kihúzzuk azt, ami mellette nő, hogy kiszedjük azokat a dolgokat, amik nem oda valók. S a veteményeskert nem akkor lesz szép, hogyha azt mondjuk, hogy hadd nőjön egyszerre minden, hanem akkor, hogyha engedjük, hogy az nőjön, aminek nőnie kell, aminek pedig nem kell nőnie, azokat pedig valóban kiszedegetjük. A Szentírás nagyon sokszor hasonlítja az embernek a szívét, a belső életét is egy kerthez. Érdemes megnézni, mi minden nő a mi szívünkben. Mit is tesznek azok a magok, amiket az Úr Jézus oda ültet el? Néha érdemes igazolni, néha érdemes kiszedni a töviseket. Néha érdemes felfedezni, bizonyos dolgokat csak azért csinálunk, hogy ne unatkozzunk, csak azért csinálunk, hogy elmondhassuk, hogy hát én sok dolgot csinálok, tehát fontos vagyok, ahelyett, hogy néha időt szánnék arra, hogy találkozzak azzal, aki életre hívott, aki a legjobban szeret az Úr Jézussal.
Magdinak rengeteg dolga volt, több műszakban dolgozott a gyárban, segített a szüleinek a szántóföldön és rengeteg rászoruló embernek is segítségére sietett, emellett több csoportot vezetett a plébánián. Hogy ezt hogyan lehet a nap 24 órájába beletenni, erre neki egy nagyon izgalmas módszere volt, minden nap sokat imádkozott és én is sokszor megtapasztaltam, ha szánok időt Istenre, akkor minden másra is jut. Ha az imádságra szánt időn akarok spórolni, akkor másra sem jut. Ez picikét máshogyan működik, mint a matekpéldák, de az idő Isten ajándéka és ha tudunk ebből neki ajándékozni, akkor Ő megajándékoz bennünket azzal, hogy tudjuk az időnket jól élni és felhasználni.
Az első három mag olyan helyre pottyant, amiből nem nagyon, vagy csak nagy nehézségek árán fakadhatott élet, ahol küzdeni kellett, ahol küzdeni a felszínesség ellen a sziklákkal, az útszéllel, de van három olyan magocska, ami jó földbe pottyant és sokszoros termést hozott.
Nézzük meg ezeknek a magoknak az útját Magdi életében. Az egyik a hit, Magdinak a hite és itt a hit az nem csupán azt jelenti, hogy Magdi elhitte, hogy van Isten, meg hogy élt Jézus, hanem fölfedezte a Jézussal való barátságot azt a forrást, amiből újból és újból erőt lehet meríteni. Úgy is megfogalmazhatjuk ezt modernebb szóval, van egy isteni erőforrásunk, amiből újból és újból meríthetünk. Akkor, hogyha van valamilyen forrásunk és abból tudunk meríteni, akkor gazdagok vagyunk. De milyen rossz, amikor van egy forrásunk és mellette szomjan halunk. Itt van velünk az Úr Jézus, itt van az Oltáriszentségben, újból és újból táplálni szeretne bennünket, engedjük-e, hogy tápláljon. Magdi engedte, hogy az Úr Jézus legyen az a táplálék, ami neki erőt, életet ad, milyen jó rácsodálkozni arra, hogy ő ebből a barátságból tudott meríteni. Újból és újból tanúságot tett erről, hogy az ő forrása mindig is Krisztus. Az a Krisztus, aki az életét adta értünk, az a Krisztus, aki szeret bennünket, az a Krisztus, aki táplál bennünket az Oltáriszentségben. Nagyon sok barátnőjét vezette el az Úr Jézushoz, szentgyónáshoz, szentáldozáshoz és az egyik barátnője egyszer azt mondta, mekkora örömet jelent most, hogy az Úr Jézust magamhoz vettem, micsoda öröm van most a szívemben és Magdi azt mondta, igen, ez az én állandó örömömnek a forrása. Ezért járok naponta szentmisére, ezért veszem őt magamhoz minden egyes nap.
Egy másik olyan mag, ami szeretne kinőni a szívünkben és nagyra nőtt Magdinak a szívében is, ez Magdinak a reménye. Azt szokták mondani, a remény hal meg utoljára és hát mindig is remélünk, de ez a remény, amiről ilyenkor beszélünk, ez általában csupán csak annyit jelent, hogy talán majd egyszer egy picikét jobb lesz, mint most. És zárójelben hozzátesszük és reméljük, hogy nem rosszabb vagy és tartunk attól, hogy lehet, hogy egyébként meg rosszabb lesz és van, amikor emberileg nézve valóban az látszik, hogy rosszabb lesz.
Ha már voltatok igazán nagy bajban és valaki odajött hozzátok és próbált erőt és egyfajta reményt önteni belétek, akkor hallhattátok azt a mondatot, nyugodj meg, minden rendben lesz. S akkor, amikor igazán bajban vagyunk és egy ilyen mondatot hallunk, akkor nagyon mélyen átérezzük, hogy ez a mondat egyáltalán nem biztos, hogy igaz és ilyenkor átérezzük, lehet, hogy nem lesz minden rendben. Éppen ezért nem ez az igazi remény. Az igazi remény ennél sokkal nagyobb és sokkal gazdagabb. Az igazi remény arra mutat rá, hogy mindig az élet teljessége felé haladunk. Még akkor is, amikor fogynak az évek, még akkor is, amikor fogy az erő, amikor nem tudjuk, hogy hogyan tovább. Még akkor is, amikor úgy tűnik, hogy éppen minden összedől az életünkben.
Magdinak az utolsó szavai így hangzottak Uram királyom, végy magadhoz engem és ezeket a szavakat a szovjet katonának a lövései kísérték. Így halt vértanúhalált. Milyen döbbenetes rácsodálkozni. Magdi, amikor lelőtték, amikor kivégezték, megölték, akkor nem a véget látta, hanem azt a pillanatot, amikor az ő élete beteljesedik és ezt a teljességet kereste, ezért a teljességért élt, erre a teljességre törekedett és ebből a teljességből merített erőt akkor, amikor egyébként szembesült a napi nehézségekkel, a napi kihívásokkal. Milyen nagy ajándék így tekinteni az életünkre. Újból és újból odatenni az életünket és engedni, hogy Jézus vonzzon bennünket. Az a Jézus, aki hazafelé vezet. Vezet bennünket az élet teljessége felé. Lehet, hogy most ebből a teljességből nagyon keveset látunk, lehet, hogy csak azt látjuk, hogy éppen minden összedől, és amikor így történik, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Jézus valami nagyobbat, valami szebbet épít nekünk. Amikor tudunk erre építeni, akkor élünk valódi reményben. Mekkora ajándék ez? Háborús helyzetben Magdiról azt mondták, tudott mindig nyugodt lenni, mindig megtalálta azokat a megoldásokat, amire éppen szükség volt és ami éppen lehetséges volt. Akkor is, amikor nagyon sokan olyan egészen tehetetlenek voltak. Miért? Mert ebből a reményből élt. Jó eltanulni tőle ezt a fajta reményt.
Az utolsó mag, Magdi hite és reménye után Magdi szeretete az, ami, mint egy nagyon-nagyon sokat termő mag jelenik meg előttünk.
Az ő szeretetét úgy is meg lehet fogalmazni, hogy nagyon-nagyon kreatív volt. Tudott élni Istennek a teremtő erejével. Tudta megélni azt, amit éppen Isten tesz itt és most, aki itt és most szeret bennünket. Tudott egy-egy jó szót adni, tudott egy-egy mosolyt adni, tudott egy-egy bátorító szót adni. Nem nagy dolgok ezek, de néha az egész életet jelentik. S tudta Magdi ezt tenni egyszerűen, néha úgy, hogy alig-alig vették észre, hogy ő van a háttérben, sokszor csak később derült ki és tudta Magdi ezt úgy tenni, hogy utána dicsőítették érte a mennyei Atyát, ahogyan ezt Jézus is kéri. Az egyik kedvenc történetem az életéből, amikor 1943-nak a karácsonyán megszervezte Litéren, hogy lehessen éjféli szentmise. Hatalmas nagy ajándék volt ez. Kijárási tilalom volt ugyanis este hat óra után. Akkor az egyetlen egy település, ahol volt éjféli mise, ez Litéren volt. Néhány kilométerrel egy hadiipar, hadi gyár mellett, a fűzfőgyártelepi Nitrokémia mellett. Magdi szerezte be az engedélyeket, intézte el azt, hogy minden sötétítve legyen és ne lehessen észrevenni az ott tartózkodó embereket. A front csak 20-30 kilométer távolságban volt, így bármikor lövéseket kaphattak volna. Rengeteg ember ment el, olyanok is, akik már nagyon régóta eltávolodtak Istentől. Sokan évek után akkor gyóntak, áldoztak először. Az akkori plébános azt mondta, élete legszebb karácsonya volt. Így tudott Magdi kreatívan szeretni, közel hozni Jézust, a kis Jézust karácsonykor azokhoz, akikhez Ő el akart jönni, azokhoz az emberekhez, akik talán már elfelejtették Őt.
Magdi ma sem tesz mást, mint Jézus barátja, aki egészen közel van az Úr Jézushoz a mennyben, bennünket is szeretne Jézushoz vezetni, bennünket is szeretne az ő barátságába bevezetni. 1944 szilveszterén Magdi szeretett volna boldog új évet kívánni a plébánosának, viszont nem volt semmi, amire ezt ráírhatta volna, ezért bement az ő dolgozószobájába, elvett egy szentképet a plébánosnak az asztaláról, amin a magvető története volt. Egy olyan kis kép, amelyen a Magvető látszik, ahogyan szórja a magot és Magdi azt a kis mondatot írta erre a szentképre. Jézusom, ígérem, hogy az elvetett mag sokszoros termést hoz.
Ahogyan Magdinak az életére tekintünk, és most az ő boldoggá avatására tekintünk, látjuk, hogy Magdinak ez az ígérete valóban beteljesedett. Azért, mert tudta azokat a magokat befogadni, amiket Krisztus adott neki, tudott így az Ő barátja lenni, tudott így az Ő életéből meríteni. S most egy olyan időszak előtt állunk, amikor mi is befogadhatjuk ezeket a magokat, hiszen október 26-tól elkezdődik a lelki készület, az első időszakban adventig megpróbálunk szemlélődni, rácsodálkozni arra, milyen szép világot teremtett nekünk az Isten. Adventben a reményt vesszük elő, a reményt, amely segít bennünket Krisztusra az Ő beteljesedésére figyelni, az ünnepre készülni, karácsonyra is és arra az ünnepre, amit Krisztus készített nekünk a mennyben. Karácsonyi időben a hitünkből akarunk majd erőt meríteni, abból a Krisztusból, aki közénk született. Januári hétköznapokban a hétköznapi szeretet tetteket és kreativitást szeretnénk megélni úgy, ahogyan tette azt Magdi is. Azután a farsangi időben szeretnénk elmélyülni abban az örömben, ami a teljes öröm, hogy aztán nagyböjtben, és még húsvétkor is tudjuk meghozni azokat a bátor döntéseket, amikre szükségünk van arra, hogy Krisztus barátai lehessünk. Ehhez a készülethez lesz majd egy füzet, illetve interneten is rengeteg anyag lesz majd elérhető, amiből tudjunk egyre inkább Jézus barátai lenni, és hogy tudjunk egyre jobban felkészülni arra, hogy Magdi segítségével erőt merítsünk, abból az ajándékból, amit rajta keresztül is kaptunk. Milyen jó, hogyha Magdival együtt ki tudjuk mondani, Uram Jézus, ígérem, hogy az elvetett mag sokszoros termést hoz.
