Karácsony ünnepén Dr. Udvardy György veszprémi érsek atya homíliájában hangsúlyozta, hogy a betlehemi jászol üzenete: Isten személyes szólása az emberhez. Nemcsak beszél hozzánk, hanem megszólít bennünket Jézus Krisztusban, aki emberré lett, hogy részesévé váljon életünk minden pillanatának, küzdelmeinknek és örömeinknek. Érsek atya kiemelte: Isten Krisztusban feltárja önmagát és lényegét – hogy Ő a szeretet.
Az emberi lét csodájára és titkára is rávilágít Jézus megtestesülése. Isten megszólítása nem általános, hanem személyes: minden egyes embernek szól, arra hív, hogy fedezze fel méltóságát és törekedjen a jóra. A főpásztor arra biztat, hogy a szeretet és az igazság megvalósítása elválaszthatatlan egymástól, és mindkettő alapja a keresztény életünknek.
Karácsony a remény és a változás ünnepe. Udvardy György érsek prédikációjában a hívőket arra szólította fel, hogy legyenek bátrak megtenni a szeretet konkrét tetteit, átlépve a hit kapuján, amely az egyházhoz való teljes tartozást jelenti. Az ünnep arra hív, hogy ne csak magunk számára, hanem közösségünk és a világ számára is ünnepet készítsünk, amely a szeretet és remény erejével gazdagítja az életet.
Érsek atya a szentévre és Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására is felhívta a figyelmet, aki életével és áldozatával mutatott példát a keresztény hit ünneplésére még a legnehezebb időkben is. „Isten szól hozzánk személyesen, megszólító, felszólító erővel” – zárta gondolatait a főpásztor, arra buzdítva mindenkit, hogy bátran cselekedjen a szeretet és igazságosság jegyében.
Cikkünk végén teljes terjedelmében adjuk közre érsek atya prédikációját.
A szentmise zenei áhítatát a Szent Mihály Kamarakórus és a Mendelssohn Kamarazenekar biztosította vezényelt Dankos Attila zeneigazgató.
További fotók cikkünk végén található.
Dr. Udvardy György érsek karácsonyi prédikációja:
Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Isten szól az emberhez. S nemcsak szól, hanem megszólítja az embert. Isten megszólítja az embert, úgy, hogy emberré lesz. Úgy, hogy egy lesz közülünk. Vállalva mindazt, akik mi magunk vagyunk, vállalva emberségünket, életünknek annak minden eseményét. Sok ízben és sokféle módon szólt az Isten atyánkhoz a próféták által, a végső időben fia által hallottuk a zsidó levélnek a tanítását.
Isten beszél. Jézus Krisztus megszületésében a kisgyermekben azt tudjuk ünnepelni, hogy az Isten szól az övéihez, szól az emberhez. Az Isten önmagáról beszél. Föltárja a lényegét, elmondja, hogy Ő a szeretet.
Az ember részére Ő a jövő, Ő az életünk. Isten beszél az emberről is. Az Ő megtestesülése ezt tárja fel előttünk. Az emberi létnek a csodálatosságát, a titkát, ami az Istenben van elrejtve, hiszen egyikünk sem adhatott tanácsot a Jóistennek, mikor szeretnék születni, hol, mikor, milyen tulajdonságokkal, egyáltalán akarok-e? Az életnek a titkáról beszél, a megtestesülésnek a titkáról, benne vagyunk egy olyan csodálatos világban, amelyet csak fölfedezni tudunk, s amelyért csak hálát tudunk adni. Beszél az emberi fejlődésről, a növekedésről, a küzdelemről, az erőfeszítésről és a megérkezésről. Isten beszél önmagáról, beszél az emberről, Isten úgy beszél, hogy mindent átad, amit nekünk róla, magunkról és kapcsolatunkról tudni kell. Kinyilatkoztatja önmagát. Jézus Krisztusban ezt ünnepeljük. Egy gyermekben Isten mindent elmond önmagáról.
Jézus Krisztus megtestesülése azt is jelzi, hogy nincs más jelentős vallás, amely azt mondja, az Isten belépett az ember életébe. Az Isten szól az emberhez, megfelelően, érthetően, úgy, hogy ez számunkra fontos. Istennek az önközlése, amit ünneplünk. Megszólít, önmagáról beszél, mégpedig egészen személyesen.
Mennyire vágyakozunk arra, hogy teljesüljenek vágyaink, mennyire vágyakozunk arra, hogy boldogok legyünk végérvényesen, visszavonhatatlanul, hogy egészségesek, hogy épek legyünk, hogy békében tudjunk élni. Ez bennünket nem általában érint és érdekel, hanem az én személyes életemet érinti. Én, aki vagyok.
Isten szava, önközlése személyes. Te vagy az az ember. Téged akarlak megmenteni. Téged akarlak növelni. A te életed fontos számomra, ugyanakkor mindig meghívó. Egy gyermeknek a léte, születése az mindig arra hív, hogy a jót adjuk neki, hogy a jót tegyük, hogy jóvá akarjuk tenni a világot. Ugyanakkor Istennek az önközlő szava felszólító erővel is bír.
Az ember méltóságának megfelelően. Élj úgy, amilyennek az Isten megteremtett. Élj úgy, amilyennek az Isten megváltott. Örömben, szabadságban, felelősen.
Cselekedj hasonlóképpen! Hányszor halljuk az evangéliumban Jézus egy-egy tanítását követően Légy olyan, mint Krisztus!
Ezért is csodálatos, hogy emberként születik az Isten fia, mert mindannyian emberek vagyunk, emberi növekedésünkben, emberi fejlődésünkben, ugyanakkor ebben a tényben, hogy az Isten az ember életét vállalja és választja, helyreáll az isteni rend. Jézus Krisztus, amikor megkezdi nyilvános működését, arról beszél, elközelgett az Isten országa, elközelgett az az idő, amikor Isten törvénye, Isten uralma megvalósul. Isten törvénye bennem, bennünk van. Helyreáll a rend, helyreáll Isten dicsősége. Erről énekelnek az angyalok. Dicsőség a magasságban Istennek. És ember, és helyreáll az isteni rend az ember békéjében. Békesség a Földön a jóakaratú, jót akaró embernek. És helyreáll Istennek a rendje abban a tekintetben is, hogy mi emberek annyi minden dolog után futunk, annyi mindent tartunk fontosnak, annyi minden izgat, annyi minden zaklat föl bennünket, vagy úgy gondoljuk, hogy fontos, és sok mindenről kiderül, hogy nem. Belehajszoljuk magunkat egy felszínes látszatvilágba, és úgy áll helyre a rend, a világnak a rendje, hogy az élet legnagyobb realitása történik. Isten emberré lesz. Valóság.
A betlehemi születés Isten országának a megjelenése, ugyanakkor a mennyországnak a föltárulkozását is jelenti. Reménybeli tapasztalattal gazdagodunk karácsony ünnepén, Isten szól hozzánk, Isten szeret bennünket, Isten személyes, megszólító, felszólító, bátorító.
Föltárulkozik Istennek az országa és a mennyország azáltal is, hogy elhisszük magunkról, képesek vagyunk változni, képesek vagyunk elhagyni azokat a szokásainkat, amelyek nem az életet szolgálják. S olyan szokásokat alakítunk ki, amelyek az életre vezetnek. Képesek vagyunk önmagunk és körülményeinknek a megváltoztatására.
Karácsony ünnepe abban is erősít bennünket, hogy merjük, akarjuk, legyen bátorságunk a szeretet reális cselekedeteit megtenni, amire szüksége van a társamnak, amire szüksége van a közösségemnek.
Talán nehezen fér össze egy ma született gyermeknek a kitettsége Istennek a bátorságával. Pedig ez az. És Isten nemcsak Jézus Krisztusban bátor, hanem bennünk is. Bízik bennünk, szeret bennünket, bizalommal van irántunk, elhiszi, hogy akarjuk a jót, még akkor is, ha a tapasztalataink sokszor az ellenkező irányba taszítanának bennünket. Bízik bennünk, hogy képesek vagyunk tenni a szeretet konkrét, közvetlen cselekedeteit azok felé, akiket kezünk elér, akik kézközelben vannak hozzánk.
Karácsony ünnepe bátorít bennünket. Reményre és az igazság megcselekvésére hív. Mennyire vágyakozunk a szeretet után, mert benne van a szívünkben. Mennyire vágyakozunk az igazság megvalósulása után, mert ez is ott van a szívünkben. És nem gondoljuk, hogy ez a kettő elválaszthatatlan, pedig karácsony ebben is megerősít. Szeretet gyakorlása, az igazság megcselekvése, az igazságra való törekvés nem elválasztható egymástól. Legyünk tehát bátrak az igazság cselekedeteinek a gyakorlására.
Kedves testvérek, ez a mostani karácsonyunk, a meghirdetett és éppen tegnap este a Szentatya által megnyitott szentévnek a fényében is történik. Megnyitotta a szent kaput Rómában, és rendelkezésként adta ki, hogy minden székesegyházban ugyanez történjék meg egy héttel később, december 29-én. Ezt mi is megtesszük. Szeretnék mindenkit hívni erre az ünnepre is, hiszen a remény zarándokai vagyunk, a béke megteremtői. A reményben nem csalatkozunk. Ez is a karácsonynak az üzenete. Ugyanakkor át akarunk lépni székesegyházunknak a kapuján, be akarunk lépni, mert ez számunkra mindig a hit kapuját is jelenti. Van lehetőségem dönteni, belépek vagy nem. Kívül maradok, kívülről szemlélem, vagy belépek, és akkor vállalom az egyházhoz tartozásnak minden aspektusát, minden vonatkozását. Nem csak azt, ami számomra szimpatikus, könnyen érthető, vagy éppen életvitelemben elhelyezhető, hanem mindazt, amit Krisztus nekünk adni akar, éppen a karácsonyban. A karácsony az gazdagít bennünket, kitágítja a lehetőségeinket, még a vágyainkat is. Átlépünk a hit kapuján. Akarunk ünnepet készíteni mások számára is. Miért? Mert az ünnepnek a részesei vagyunk. Azért, mert az ünnepben föltárul előttünk Istennek a jósága. És nagy példa ebben, és erre az ünnepre is készülünk Bódi Mária Magdolna személye, illetve az ő boldoggá avatása, ami a 2025 év áprilisában lesz. Gondoljunk csak arra a történetre, ami éppen nyolcvan évvel ezelőtt történt, amiről írásos tanúbizonyság is van. A háború közeledtével, amikor már lehetett hallani az ágyúdörgéseknek a hangját, menekültek lepték el ezt a régiót is. Magdi éjszaka az elsötétítés tilalmában, illetve rendelkezése alatt is éjféli misét szervezett. Miért? Mert ünnep nélkül, mert a gyermek születése nélkül nincs reménye az embernek.
Amikor a szeretet konkrét, közvetlen, elérhető cselekedeteit akarjuk tenni, akkor ezzel együtt azt is megvalljuk, hogy ünnepet akarunk készíteni, nem csak magunk számára, hanem közösségeink, egyházunk számára és az egyház által megszentelni a világot, ünnepet készíteni azok számára is, akik talán már régen lemondtak erről, talán lemondtak önmagukról is, lemondtak a reményükről, a jövőjükről.
Isten szól hozzánk személyesen, megszólító, felszólító erővel. Isten az Ő dicsőségét bízza ránk és az embernek a méltóságát. Legyen bátorságunk az ünnep erejében megtapasztalt reményében törekedni a jóra, cselekedni a szeretet cselekedeteit és az igazságosság cselekedeteit. Ámen.
