Szent Péter és Pál ünnepén, június 29-én előtalálkozón gyűlt össze a Veszprémi Érseki Főiskolán az a 61 ministránsfiú és szüleik, akik július végén részt vehetnek a Római Nemzetközi Ministránszarándoklaton.
A napot közös énekléssel, a találkozó nemzetközi himnuszának megtanulásával kezdték a fiatalok, majd Dr. Takáts István általános helynök mutatott be szentmisét a jelenlévőknek. István atya szentbeszédében beszélt Róma szépségéről, múltjáról, csodás építészeti értékeiről, az ott megszerezhető páratlan élményekről. Akár első alkalommal, akár többedszerre tér vissza valaki Rómába, nem marad közömbös, megérinti az ott látható görög-római-keresztény kultúra.
Ennek a megérintettségnek az átgondolására hívta meg helynök atya a szentmisében a gyerekeket és szüleiket, melyet Róma két titkához kapcsolt. Az egyik a szentek jelenléte és valósága az örök városban. Nemcsak a két apostolfejedelemnek – Péternek és Pálnak – a nyomába lépünk, amikor Rómába érkezünk, hanem számos vértanúnak, tanúságtevőknek, tanítóknak, akik megmutatták hitük gazdagságát, példát adtak nekünk Krisztushoz való hűségükből. István atya feltette azt a kérdést is, hogy vajon ki a szent, mitől lesz valaki szent. Bizonyára sokak fejében él egy kép, hogy a szentek mind tiszták, tökéletesek, a bűn közelébe se férkőztek, mindig imádkoztak, sosem lankadt a hitük. Akkor tekintsünk a már említett szentekre, Pálra, aki Saulként üldözte a keresztényeket, vagy Péterre, aki a legnehezebb órákban háromszor is megtagadta Jézust… Nem mondhatjuk, hogy ezek a tökéletes életek. Sokkal inkább esendő emberi életek. István atya példaként említette meg korunk egyik talán legismertebb szentjének, Carlo Acutisnak a történetét. Ő tudatosan készült szentté válni, nagyon komolyan, nagyon komoly elhatározásokkal. Mégsem ez juttatta el a boldogok közé, hanem az a mély istenszeretet, amelyet rövid életében (15 évesen halt meg egy betegségben) megtapasztalhattak a környezetében élők, és a felismerés, hogy „szomorú szenteket nem akar az Isten”. Akkor mi a szentség lényege – tette fel ismét a kérdést helynök atya. Az, ha elfogadjuk Isten bizalmát, hogy én is a szeretetének eszköze lehetek. Rám bízza magát, hogy általa sokkal több öröm, szeretet, hit legyen a világban. Ti is Isten szeretetének eszközei lehettek – bíztatta István atya a fiatalokat. Isten végtelenül hisz és bízik bennetek, s vannak olyan jó dolgok, melyeket csak ki tudtok adni ennek a világnak abban a közösségben, ahol ti szolgáltok. Ti teszitek széppé azt az ünnepet, amikor vasárnapról vasárnapra, minden szentmisében felöltitek a miseruhát, olvasást vállaltok, csengettek, ügyeltek arra, hogy szép legyen, amit tesztek. Ezzel beteljesítitek Isten bizalmát, és mindazzal, amit az életben általatok Isten adni akar, szüleitek szeretetével, a tanulmányokban való bátorsággal, előrehaladással, mindazzal a jóval, amit ti adni tudtok. Ez az az út, mely számotokra is járható és beteljesíthető.
A másik titok, melyről Róma szólni fog, az a legyőzöttek győzelme – folytatta István atya. Az ókori Róma története arról szólt, hogy sok népet, birodalmat legyőztek a rómaiak és dicsőségük megünneplésére a világ köldökének tartott Forum Romanumhoz vonultak diadalmenetben. Mi maradt abból a Rómából? Néhány oszlop, néhány épület maradványa. Ugyanakkor az a kereszténység, melyet szeretett volna elpusztítani, eltörölni, még ma is él. Azok a keresztények, akik újra és újra oda zarándokolnak a világ minden részéről, hirdetik a legyőzöttek győzelmét. Hiszen azok a vértanúk, – köztük Szent Pál és Szent Péter is – akik az életüket adták a hitükért, pont a tanúságtételük által tudtak megszólítani sokakat. Nagyon szép, ahogy hallottuk a szentleckében, hogy Szent Pál saját halálára készülve egy olyan embernek a mondatait írja le, aki békével és örömmel tud készülni erre. Nem a halált várja, hanem a Krisztussal való találkozást. A jó harcot megharcolta, a pályát végigfutotta, a hitet megtartotta, készen várja az igazság győzelmi koszorúját. Ez az a másik titok, amely Rómában megérinti az embert.
A föltámadás hite, amely 300 éven át a kereszténység védjegye volt, akkor, amikor még nem sokat tudtak róluk, csak azt tudták, hogy ők azok, akik reménnyel tudnak meghalni, mert van hitük a föltámadásban, az örök életben – zárta homíliáját helynök atya, aki befejezésül ezüstmisés áldásban részesítette a jelenlévőket.
A szentmise után rövid tájékoztatást kaptak a gyermekek és szüleik Megyesi Ferenc balatonalmádi plébános atyától, valamint Szalontai István ministránsreferens atyától, akik a zarándoklaton is velük lesznek. A plébános atyák beszéltek az útról, Rómáról, a programokról, gyakorlati teendőkről, illetve kérdések megválaszolására is ekkor volt lehetőség. A délelőtt közös ebéddel zárult.
Hordozzuk imáinkban a hosszú zarándokútra induló ministránsainkat, hogy mindazt a jót, azt a szeretetet megtapasztalhassák, melyet a Mennyei Atya készít számukra, és majd hazatérve ebből a gazdagodásból másokat is szolgáló szeretet váljék az ő életükben.
