Az Istent dicsőítő angyalok éneke hívott ma éjszaka bennünket össze és mi is szeretnénk csatlakozni az ő dicsérő énekükbe. Szeretnénk tanúi és részesei lenni Jézus Krisztus születésének, szeretnénk, hogyha ez az ünnep bennünk is megszületne, átalakítana és átformálna bennünket. -mondta el érsek atya köszöntőjében.
Udvardy György prédikációjában kiemelte, hogy Isten válasza az ember kérésére egy gyermek, Jézus Krisztus, aki vállalja az emberi lét kiszolgáltatottságát. Isten belép az emberi életbe, megszenteli azt, és emberré válva, a szeretet arcát mutatja meg. Ezáltal válik felismerhetővé, hogy Isten Atya, akihez bátor bizalommal fordulhatunk. A főpásztor hangsúlyozta: Jézus születése visszaadja az emberiség elveszett méltóságát, amelyet bűn, önzés és hibák miatt elveszíthetünk. Jézus szegényként jön közénk, vállalva a nélkülözők, az üldözöttek és a menekülők sorsát, példát mutatva az összetartozásra és a felelősségre.
Érsek atya a család méltóságáról is beszélt, amely Isten által akart közösség, ahol a férfi és nő egymásnak ajándékozott élete gyermekekben teljesedik ki. A tradíció fontosságát is hangsúlyozta, amely nem a múltba réved, hanem a jövőt építi, az értékeket átadva a következő nemzedékeknek.
Udvardy György érsek atya arra bátorította a híveket, hogy a szeretetben, a hit megvallásában és a jó szolgálatában erősödjenek meg, hiszen a gyermek születése új közösséget teremt, és új módon segít tekinteni önmagunkra, feladatainkra és egymásra. A prédikáció zárásaként a főpásztor az angyalok üzenetére hívta fel a figyelmet, amely bátorítást és útmutatást ad arra, hogy jóakaratú emberek legyünk, és higgyünk abban, hogy Jézus csodát művelhet bennünk és közöttünk.
A szentmise záró áldása előtt Udvardy György érsek karácsony éjszakáján arra emlékeztette a híveket, hogy Isten megajándékozott minket Jézus Krisztussal, a Megváltónkkal. Ez az éjszaka az ajándékozás jele, Isten szeretetének megnyilvánulása. Az érsek hangsúlyozta, hogy bár karácsonyt gyakran a szeretet ünnepének nevezik, ez nem az emberi szeretetből fakad, hanem abból, hogy Isten szeretete átjár minket, és Ő ajándékoz meg bennünket. Továbbá rámutatott, hogy a Jézussal való találkozás – akár a gyermekkel, a tanítóval, a megfeszítettel, vagy a feltámadottal – erőt ad a jótettekre és megerősít az örök élet reményében. Ez a találkozás teszi a keresztény embert bátorrá és elkötelezetté a jó cselekvésére. Végezetül áldott, boldog karácsonyt kívánt minden családnak, hívőnek és rászorulónak, azzal a bátorítással, hogy váljanak Isten áldásának közvetítőivé.
Az éjféli szentmise előtt a Szent Mihály Kamarakórus zenei áhítattal várta a szentmisére érkezőket. Vezényel Dankos Attila zeneigazgató, orgonaművész, orgonán közreműködött Lovász Gellért.
További fotók cikkünk végén talál a képgalériába.
Udvardy György homíliáját teljes terjedelmében itt olvashatja:
Eljutott hozzánk az angyaloknak az éneke, és azt szeretnénk, ha jóakaratú emberek lennénk és nekünk szólna az angyali szózat.
Ezért vagyunk itt. Hosszú adventi idő áll mögöttünk. Ebben a készületben figyeltünk magunkra, néztük a vágyainkat, a terveinket, átvizsgáltuk az életünket és fölfedeztük azt, hogy rászorulunk az Isten irgalmára. Ugyancsak az adventi készületünknek a része volt az, hogy arra figyeltünk, aki érkezik hozzánk és engedtük magunkat vezetni az egyház tanításával. Engedtük magunkat vezetni a Szentírás szavai által és arra figyeltünk, ki érkezik. S vártuk a bölcsességet, a szabadítót, az ígéret megvalósulását, az értelem föltárulkozását vártuk a gyógyulónak, a gyógyítónak az érkezését, a méltóság, a béke, a bizalom, ami ott volt bennünk vágyként és az Istennek a válasza, erős Isten születik nektek és most itt vagyunk, Isten válasza egy gyermek. És hisszük, hogy Ő a bölcsesség, Ő a szabadító, Ő az ígéret, Ő a méltóság, a béke, a bizalom, Ő az erős Isten.
„Gyermek születik, fiú adatik néktek.”
Gyermekként jön hozzánk az Isten. Föl sem tudjuk ezt fogni. Vállalja mindannyiunk kiszolgáltatott sorsát. Vállalja azt, hogy védelemre szorul, hogy az Isten az ember gondoskodására szorul és Ő ettől nem fél, de teljes egészében ránk bízza magát. Isten belép a mi emberi életünkbe és megszenteli azt. Megszületik a gyermek, és azt ünnepeljük, hogy arca van a szeretetnek, emberré lesz a szeretet, hiszen Isten a szeretet. Tőle jön a fiú, emberré lesz, hogy mi a szeretettel találkozzunk. Az Istennek a válasza egy gyermek és mert gyermek, ezért könnyű felismerni, hogy az Isten Atya.
Testvérek, milyen nagy ajándék, hogy az Istenre így gondolhatunk. Atya, Atyám, akihez bátor bizalommal fordulhatok, aki rám figyel, aki gondoskodik rólam. Azáltal, hogy gyermekként születik meg az Isten fia, vállalja a mi emberi sorsunkat, sőt ettől többet. Velünk együtt zarándokol azon az úton, ami a saját életem, amiben vannak könnyű pillanatok, azon az úton, amelyen talán vannak tévedések, hibák, kudarcok, s Ő akkor is ott van velem. Nem vesz távolságot tőlem.
Istennek a válasza a mi kérésünkre egy gyermek. És ez a gyermek visszaadja az Istennek a dicsőséget és békét teremt bennünk emberekben. Békét teremt az emberi szívekben. Istennek a nagy ajándéka Jézus Krisztusban az, hogy elveszett méltóságomnak megfelelően élhetek, amit elveszítettem, visszakapom. Ennek a reménye tárul fel számunkra a mai éjszakán.
Visszanyerhetem önmagam méltóságát. Mennyire vágyunk erre? Amikor egy veszekedés, egy rossz döntés, egy önzés, vagy amikor egy bűn elveszi a méltóságomat. Hová lett, mi lett vele? Hogyan tehettem ilyet? Elcseréltem méltóságomat semmi haszon fejében. Hogyan nyerhetem vissza?
Visszanyerem és visszanyeri az emberiség a gyermeknek a méltóságát. A gyermeki lét méltóságát. A gyermek, aki Isten ajándéka, gyermek, aki nem haszon, gyermek, akit nem lehet kiszolgáltatni egy gyermek, aki rászorul a többi embernek a gondosságára. S ettől válik az ember, az emberiség felelőssé. Visszanyerjük méltóságunkat, amikor a családra gondolunk. Az Istentől akart és Istentől szándékolt közösségre, ahol a férfi és a nő kölcsönös egymásnak ajándékozásában végérvényesen fölismerik az Isten szeretetét, és az Isten megajándékozza az ő életüket gyermekkel. Isten ajándékaként. Visszanyeri a család a maga méltóságát, de visszanyeri a szegény ember is a maga méltóságát, bármilyen formája, érintse is a szegénységnek.
Jézus Krisztus szegénynek születik. Semmit nem birtokol, a hajléktalanok módjára születik meg, így bánnak vele. Menekülnie kell a gyilkosság elől, menekülnie kell idegen földre, s ott él hontalanul, vállalja mindazok sorsát, akik üldözést szenvednek, akiknek menekülniük kell otthonukból, akik idegenben élnek. Vállalja a szegény embernek a méltóságát, és mennyire tanít, mennyire bátorít ez bennünket. És persze visszanyerjük mi emberek éppen ezek miatt is az összetartozásnak a méltóságát. Hányszor mondjuk, akár még szóbeszéd tárgya is, hogy mennyire külön-külön éljük az életünket, mennyire elkülönülünk, mennyire kényelmes ez és mennyire szenvedünk ettől, hogy nincs közünk egymáshoz. Éppen a gyermek születése teremti meg ezt az új közösséget, közünk van egymáshoz. Közünk van egymás életéhez. Mint ahogyan az életemet is Isten maga döntötte el és maga ajándékozott meg önmagamat önmagammal, úgy egymás számára is ugyanilyen ajándékok vagyunk. Nem kérhettük, nem követelhettük, nem adhattunk tanácsot, hanem egymást kapjuk ajándékul.
Új közösséget teremt bennünk és közöttünk a gyermek születése.
És bátorít is bennünket, hogy mindazt, amit megismertünk jóként, igazként, szentként, az emberről, az Istenről, a közösségről, az áldozatról, azt adjuk is át, mint ahogyan kaptuk az előttünk hitben járóktól adjuk át azoknak a növendékeknek, gyermekeinknek, akikért felelősek vagyunk. Megadja a tradíciónak, a szó igaz értelmében a tradíciónak a lehetőségét, hogy az életet adjuk át. A tradíció az nem múlt, a vallási hagyományaink, szokásaink nem a múltról beszélnek, a múltból hozzák az értékeket, a jövőről beszélnek. S mennyire fontosak a családi hagyományok, mennyire fontos, hogy mindezt tartsuk meg, mennyire fontos az, hogy higgyünk a tradíciónak a szükségességében, éltető erejében. Ezért vagyunk itt. Nem pusztán egy szokás, hanem Isten misztériumának szemlélése ez.
Testvérek, amikor az Isten ünnepre hív bennünket, akkor mindig önmagát tárja fel, és mindig a reményben erősít meg bennünket. Most is, ezen az éjszakán is megerősödött reményben, reménységben térünk haza. Hiszen találkoztunk reménységünk okával, a megváltó Jézus Krisztussal. Reményben erősen térünk haza, hiszen bátorságot kapunk egymás szeretetére, megvallására. Reményünkben erősödve térünk haza, hiszen megtapasztaltuk méltóságunkat és ez a jóravaló küldetésünknek az alapja.
Reményben megerősödve térünk haza, hiszen már megtörtént egyházunk szívében, Rómában, Szentatyánk megnyitotta a jubileumi szent évet, a remény évét, s ebben az évben úgy tekintünk önmagunkra, az egyház önmagára, mint a remény zarándokaira. Mégpedig úgy, hogy a reménységben, reménységünkben nem csalatkozunk. Ebben kapunk megerősítést a mai éjszakán is.
Ne feledjük tehát az angyalok énekét, mert benne fölfedezzük a gyermeket, fölfedezzük magát az ajándékot, fölfedezzük önmagunk méltóságát, a gyermek, a család, a szegénység és az összetartozásnak a méltóságát. És bátorságot kapunk reménységünkben a jóra, a jó szolgálatára. Hát Isten áldjon bennünket ebben. Legyünk jóakaratú emberek, higgyük el, hogy az angyalok üzenete nekünk szól. Higgyük el, hogy a gyermek képes bennem, bennünk, mindannyiunkban csodát művelni. Új módon tekinteni önmagunkra, egyházunkra, feladatainkra, közösségünkre, ünnepünkre. Ámen.
