Halottak napja

November 2-án tartjuk a halottak napját. Ezen a napon a katolikus egyház ünnepélyesen minden elhunytról, de különösen is a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről emlékezik meg.

Az Egyház a testi feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga hagyományai szerint tesz eleget. Az Egyház kezdettől fogva imádkozik a megholtakért. Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy miután Mindenszentek ünnepén az Egyház megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes megholtról is emlékezzünk meg. 998-ban vált szokássá az ünnep, majd a 11. században a clunyi bencések hatására széles körben elterjedt.

Az Egyház az ünnepen bizalommal kéri a Mindenhatót: „add kegyelmedet elhunyt gyermekeidnek, hogy a földi élet halandóságát legyőzve örökre szemlélhessenek téged, aki alkottad és megváltottad őket”.

Imádság elhunyt hozzátartozókért

Mennyei Atyám!

Elhunyt hozzátartozóm sírjánál hálát adok Neked az ő életéért.

A halál összetöri szívünket, lelkünket, mikor elragadja azokat, akiket szeretünk. Te, Uram, ismered fájdalmainkat, tudod könnyeinket, hiszen mindezekbe Neked is részed volt, amikor sorsunkat magadra vetted. Bízom Benned, hogy Te a halottakat föltámasztod. Aki a Tiéd, az örökké él. Éleszd fel szívemben a beteljesedés reményét. Szentlelked ereje által vezess az igazak útján, hogy kegyelmed segítségével mindannyian elérjük az élet teljességét és viszontláthassuk azokat akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással emlékezünk meg. Ámen.

Mi Atyánk…

Üdvözlégy Mária…

Adj, Uram, örök nyugodalmat neki(k)! És az örök világosság fényeskedjék neki(k)

 

További hírek

Megszakítás