A húsvét évről évre megújuló öröme újra és újra arra hív bennünket, hogy elmélyüljünk hitünk legnagyobb misztériumában: Krisztus halálának és feltámadásának titkában. Dr. Udvardy György veszprémi érsek húsvétvasárnapi szentbeszédében arra hívta a híveket, hogy ne csupán értelmükkel, hanem teljes valójukkal akarjanak érteni és élni a hit ajándékával.
A húsvéti evangélium jelenete – Mária Magdolna sírhoz sietése, Péter és János felfedezése – nem csupán történelmi emlékezés. A sír üressége, a leplek látványa és János hite mind arra mutatnak: Krisztus valóban feltámadt. Ez a pillanat, ahogy érsek atya hangsúlyozta, nem csak a múlt eseménye, hanem hitünk alapja és ma is megtapasztalható valóság.
Hitünk személyes és élő valóság. Érsek atya rámutatott: a keresztény hit nem elvont eszmerendszer, hanem élő kapcsolat Jézus Krisztussal. „Ismerjük őt, ismerjük az ő áldozatát, és tudjuk, hogy él. Mert igaznak bizonyult.” – fogalmazott. A hit tehát nem más, mint bizalom egy olyan személy iránt, aki életét adta értünk, és aki ma is él, aki ma is megszólít. Ez a hit személyes és mély döntés, amely minden keresztény életének iránytűje lehet. „Ez a hit engem éltet, engem vezet, ez döntéseim értelmezője” – mondta az érsek, kiemelve, hogy a hit nem csupán örökölt hagyomány, hanem nap mint nap újra megélt és újra elfogadott ajándék.
A feltámadt Krisztus nem csupán reményt ad, hanem új szeretetparancsot is: szeretni úgy, ahogyan ő szeretett bennünket. Ez a szeretet nem elvárásokkal teli, nem önző, hanem önfeláldozó és türelmes. „Akit szeretek, azért áldozatot vállalok… nem akarom visszalopni, egyszer s mindenkorra odaadom” – idézte Krisztus példáját érsek atya. Ragaszkodni az igazsághoz. A feltámadás fényében az igazsághoz való ragaszkodás nem választható lehetőség, hanem hivatás. A mai világban, ahol gyakran elhomályosul az igaz és a hamis közötti határ, a keresztény ember feladata, hogy „az igent igennek, a nemet nemnek” mondja. Ez különösen fontos a nevelésben, a társadalmi párbeszédben és a személyes döntésekben is.
A húsvéti ünnep lehetősége: változás és megújulás. közös ünneplés, a szertartások mélysége, a liturgia ereje segít abban, hogy ne csak emlékezzünk, hanem magunk is részesévé váljunk a feltámadás titkának. „Adjuk meg az esélyt magunknak és egymásnak is, hogy növekedni akarjunk a feltámadás hitében” – buzdított a főpásztor.
Az ünnep mélyén ott szólal meg a legnagyobb örömhír: Jézus Krisztus él. Ez az öröm és remény nem a világ múló vigaszai közé tartozik, hanem szilárd alap: „A mi örömünk, a mi reményünk oka Jézus Krisztus halála és föltámadása.”
