Nagycsütörtök esti szentmisén emlékezett meg Udvardy György érsek az utolsó vacsoráról a veszprémi bazilikában. A glória alatt megszólaltak az új harangok, de azután elnémultak a nagyszombati vigília glóriájáig, s helyüket a fakereplők foglalták el.
Nagycsütörtök estéjén az utolsó vacsorára emlékezve gyűlt össze a veszprémi főegyházmegye híveivel együtt Udvardy György érsek, aki szentbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a szent három nap nem csupán emlékezés, hanem megszentelődés, átformálódás ideje. A liturgia nem magyaráz, nem részletez, mégis teljes valóságában engedi átélni Isten jóságát, az ember méltóságát, és reménységünk forrását.
Érsek atya hangsúlyozta: Jézus tudta, hogy közel van halála, és minden szava, mozdulata ezért különösen súlyos. A vacsora előtti lábmosás gesztusával Jézus nem csupán szolgál, hanem kinyilatkoztatja, milyen az Isten: aki lehajol, aki szolga, aki szegény – és aki úgy szeret, hogy az ember javát szolgálja. E példamutatás arra hív, hogy a keresztény élet is ilyen legyen: alázatos, szolgáló, szerető.
A vacsora során Jézus a húsvéti liturgia ismert elemeibe új jelentést visz: a kenyeret és a bort saját testévé és vérévé nyilvánítja, és ezzel megalapítja az Eucharisztiát. „Ez az én testem… ez az én vérem…” – mondja, és hozzáteszi: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. E szavak nem csupán emlékeztetnek, hanem teremtő erőt hordoznak, mely létrehozza a papság szentségét is. Az apostolokat nemcsak tanítványokká, hanem szentségi küldöttekké formálja, akik az Egyházban az Ő művét folytatják.
A főpásztor kiemelte: a papság lényege is a szolgálat, ahogyan Jézus szolgálva mosta meg tanítványai lábát, úgy kell a papoknak is életüket adniuk a közösségért. Ez a hármas ajándék – a szolgálat példája, az Eucharisztia és a papság szentsége – adja keresztény életünk alapját és az ünnep mély értelmét.
A szentmise végén Kulcsár Dávid atya meghívta a jelenlévőket a sötét zsolozsma szertartására, amely az olajfák hegyén virrasztó Jézushoz csatlakozás lehetőségét kínálta. A zsolozsma során 15 gyertyát gyújtottak meg, amelyek egymás után aludtak el, emlékeztetve az elalvó apostolokra – végül csak egyetlen gyertya maradt égve: a virrasztó Krisztus fénye a sötétben.
