A bakonyi település központjában, a főutca kettéváló ágai közt, kerített templomkertben áll a mai plébániatemplom. Szentélyének tájolása a hagyományos keletelt helyett északnyugatra néző. A későbarokk homlokzati tornyos, egyhajós boltozott, karzatos, a templom szentélye kívül sokszögzáródású, belül lapos ívű. Bal oldalához sekrestye csatlakozik.
A település az oszmán hódítás következtében elnéptelenedett majd 1650-től a Zichy-család birtoka volt. 1757-ben felvidéki szlovákokkkal, illetve bakonyi német és magyar családokkal népesítették be újra. Kezdetben a jásdi hívek gondozását Súr látta el, és egy „tiszta parasztház” e célra fenntartott szobájában végezték a liturgiát. 1764-ben a település kegyura, gróf Zichy István fa kápolnát építtetett Szeplőtelen Fogantatás patrocíniummal, melynek egy oltára és két harangja volt. Jásd 1788-ban lett önálló plébánia. Mivel a fakápolna ekkorra már kicsinek bizonyult és igen rozoga állapotú volt, a kegyúr elhatározta, hogy új kőtemplomot építtet a középkori bencés monostor területén, annak középkori maradványait is felhasználva. A templomot a hívek 1789–1792 között építették meg, december 12-én Szűz Mária neve tiszteletére áldották meg.
A 19. század közepén, tíz évvel egy nagyszabású felújítást követően, 1862-ben leégett a falu és vele a sík fafödémes templom is. Az újjáépítés 1865–1866-között történt a korábbi falak felhasználásával, illetve megmagasításával, valamint írott források szerint új szentély és sekrestye (mai alakjára bővítve 1976-ban) hozzátoldásával, illetve a főhomlokzat ekkor kapta romantikus stílusban új tagolását. 1908-ban ismét felújították a templomot. Gazdag belső kifestését 1955-ben kapta. 1983-ban a homlokzatot, tetőt javították.
A plébánia templom korábbi barokk titulusa tehát a Szeplőtelen Fogantatás, illetve Szűz Mária volt. Mai, a „Világ királynéja” megnevezés azt fejezi ki, hogy Szűz Mária minden teremtménynek, a világmindenségnek a királynője.
A főoltár és a szószék klasszicizáló késő barokk megjelenésű. Utóbbi a sekrestye felől közelíthető meg; a kosár alján gazdag függő növényi dísz, a hangvető alján a Szentlélek galambja található. A kosár oldalain a reliefes táblák újabbak: Krisztus az Olajfák hegyén és a tanítványok jelenetével, illetve a rövid oldalakon egy-egy álló szent alakjával. A táblák szignáltak: „Sugár Gy. 1958.”
A templom korábbi barokk berendezéséből megmaradt a szószék előtt elhelyezkedő mellékoltár aranyozott, fehér festésű fa tabernákuluma, illetve egy barokk faragott, aranyozott fa keretben – feltehetően a korábbi mellékoltár középrésze –, és a Kálvária háromalakos kis szoborcsoportja. Jelentős művészi értéket képvisel a jobb oldali diadalívpillér előtt elhelyezett nagy méretű késő barokk-rokokó, tölgyfa berakásos Szűz Mária faragott hársfa szobor, amely azonban nem a templom korábbi berendezésének maradványa, hanem a feljegyzések szerint az 1862-es felújítást követően, 1866-ban győri búcsúsok hozták Jásdra.
A mai templom helyén a középkorban Szent Györgynek szentelt bencés apátság állt. 1164-ben kelt alapító oklevele átírásban maradt ránk, előkerült faragványainak stíluselemzése az 1150–1170 körüli építkezést támasztják alá. Az apátság, illetve apátjának első fennmaradt említése 1256-ból való. Az apátság a török kori harcok során 1543-ban megsérült, a szerzetesek elhagyták. A maradványok kiterjedéséről szóló kevés adat ellentmondásos: a Mária Terézia-féle összeírás szerint az apátságnak már csak helye volt meg, azonban 1779-ben még látható romjait jegyezték fel.
Az írott forrásokon túl az apátság első tárgyi emlékeire az 1960-as évek elején kerültek a figyelem központjába. A bencés Szent György apátsághoz tartozó román kori kőfaragványokról már a „régiségbúvárkodás” hajnalán szólnak adatok: 1860-ban Rómer Flóris említett egy töredéket a templom lépcsőjén. Feltehetően ugyanarra vonatkozó megjegyzés később Pfeiffer János püspöki levéltáros céduláin is szerepelt „Templom lépcsőjén faragványos levéldíszű kő.” Ez volt az első töredék, amely 1934-ben a Bakonyi Múzeumba került. Csetényben ugyancsak Rómer azonosított egy másik ide tartozó faragványt, amely 1963-ban került be a múzeumba. 1964-ben „…Vándor Ferenc, a veszprémi egyházmegye főépítésze, felhívta a figyelmünket arra, hogy Súron — Jásdtól több mint 10 kilométerre — egy olyan kőfaragványt látott a plébánia kertjében, amelynek elrendezése (alakos díszítés) és formai kialakítása erősen emlékeztette őt az általunk közzétett rajzra.” Ezekben az években összesen tizenkét töredék került elő a templom környezetében, lakóházak, kerítések falaiból, és szállította őket a múzeumba két fiatal munkatársa.
Tóth Sándor eközben a székesfehérvári koronázó templom faragványaival foglalatoskodva megszerkesztette annak nagykapuját, egy hatalmas bélletes kapuzatot, amelynek szerkezete és díszítményei sok tekintetben megfelelnek a jásdi darabokból összeállítható, jóval kisebb és egyszerűbb kapunak. A fehérvári kapu első rekonstrukciós összeállítására 1972-ben kerülhetett sor, míg a jásdit 1966-tól már láthatta a közönség a veszprémi múzeum új kiállítóhelyén, a tihanyi apátság pincéjében berendezett állandó kőtári kiállításon. A kapuzatok összehasonlító elemzését és stílusuk meghatározását is Tóth készítette a tihanyi kőtár 1976-ban megjelent katalógusában. Művészettörténeti jelentőségüket – a hazai anyagban itt először – a bélletben megjelenő álló alakok ábrázolásában jelölte meg. Mind Székesfehérváron, mind Jásdon a tizenkét apostol reliefjét találjuk egy-egy sarkos elem két oldalán, egymás fölött, árkádív alá fogva. A kapubéllet további egyenes és íves tagjait ornamentális faragás díszíti, mindkét helyen azonos szalagfonatos palmetta-dísz és sakktábla-motívum tűnik fel. Az ornamentális dísz eredete a pécsi székesegyház egy faragványcsoportjához köthető.
1990-ben a templom előtt 1869-ben állított kőkereszt felújítása során talapzatából hasábos követ mozdítottak ki, melyről kiderült hogy az említett kapu belső sarkának alsó eleme. Szerepelt is a Magyar Nemzeti Galéria 1994-évi nagyszabású, a középkori magyar művészetet bemutató Pannonia Regia című kiállításán. Míg a tihanyi kőtár 2018-ban bezárt, faragványai raktárba kerültek, addig e legutóbbi töredék a templom karzataljában ma is látható. A „nagy testvér” székesfehérvári kapuzat a közelmúltban megnyílt Solium Regni kiállítás egyik fő látványossága.
Az apátság épületéről ugyanakkor egészen 2011-ig nem lehetett konkrétumot tudni. Ekkor szennyvízcsatorna ásásához kapcsolódva régészeti felügyelet során Pintér László vezetésével középkori falmaradványokat, idomtégla-töredékeket és nyíláskeret-záradékokat, valamint Árpád-kori sírokat tártak fel. Legutóbb idén februárban végzett megfigyelést csapadékvíz elvezető árok ásása kapcsán a Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum. A templom homlokzati vakolatát 1963-ban, 1984-ben és a közelmúltban javították.
