Az Egyház hagyományában alakult ki, hogy az elsőcsütörtök az kiemelten a papságra irányítja a figyelmet. Ezen a napon a papi és a szerzetesi hivatásokért imádkozunk. Megköszönjük azokat a paptestvéreket, akik szolgálnak, azokat, akiken keresztül a hitnek az ajándéka, vagy annak a körülményei hozzánk elértek. Imádkozunk azért, hogy legyenek fiatalok, akik bátran döntenek az Úr mellett ebben a különleges hivatásban. A pap Isten embere, Isten küldötte az Ő népe javára. Egy közösség más-más adománnyal rendelkezik, akár a templom miatt, a helyszín miatt, az életutuk miatt is, éppen ezért minden hónapban más-más közösségben imádkozunk és szívünkön hordozzuk a papságért való imádságot.
A papi és szerzetesi hivatásokért tartott elsőcsütörtöki liturgiát ezúttal a badacsonytomaji Szent Imre-templomban Dr. Udvardy György, veszprémi érsek atya vezette.
Dr. Udvardy György a szentóra alatt, amikor az Eucharisztia előtt leborulva imádkozunk, Pál apostolnak második korinthusi leveleinek egy részletét elmélkedte át három részletben.
Érsek atya első elmélkedésében Pál apostol küldetését és hozzáállását emelte ki, különös tekintettel arra, hogy Pál miként viszonyul Jézushoz való tartozásához és apostoli feladatához. A főpásztor hangsúlyozta, hogy Pál apostol arra bátorította híveit, hogy ne engedjék, hogy visszaessenek a szolgaságba, legyenek éberek, és kövessék Isten parancsait. Az érsek kiemelte, hogy Pál nem ideális környezetben hirdette az evangéliumot, hanem sok pogány és bálványimádó között, erkölcsi és intellektuális romlás közepette. Pál figyelmeztetett arra, hogy ne vitatkozzunk olyan eszmékkel, amelyek nem vezetnek Krisztushoz, és ne használjuk ki mások gyengeségeit.
A folytatásban érsek atya a dicsekvés természetéről és Pál apostol hozzáállásáról beszélt. Rámutatott, hogy a dicsekvés mögött általában bizonytalanság és félelem áll, és gyakran az önmagunk másokkal való összehasonlításából fakad. Pál apostol is dicsekszik a levelében, de nem a származásával vagy a zsidó néphez tartozással, hanem azzal, hogy Krisztus szolgája. Ez számára a legnagyobb érték. Pál nem a saját kiválóságát, hanem gyengeségeit hangsúlyozza, mert ezekben tapasztalja meg Isten erejét. A főpásztor kiemelte, hogy a papi hivatásban és az Isten iránti elköteleződésben mindent alá kell rendelni Krisztus szolgálatának, még akkor is, ha ez küzdelemmel és nehézségekkel jár.
Udvardy György érsek elénk hozta Brenner János és Bódi Mária Magdolna példáját, akik életüket adták Krisztus szolgálatáért. Érsek atya imára buzdított, hogy a fiatalok lássák az Isten iránti elköteleződésért érdemes vállalni. Pál apostol gyengeségeiben Isten jóságát és gondviselését tapasztalja meg, és ez a fajta krisztusi szabadság az, amire el kell jutniuk a papoknak és híveknek egyaránt. Pál dicsekszik gyengeségeivel, mert ezek révén Isten ereje jelenik meg a világban, és ez az, ami megerősíti a közösséget és reményt ad.
Amikor kérünk papokért, amikor esdeklünk, hogy küldjön munkásokat aratásába, akkor persze várjuk azt, hogy legyenek fiatalok, akik készek, készségesek, bátrak, akik képesek áldozatot hozni a rájuk bízottakért, de várjuk azt is, hogy merjenek gyengék lenni a világ szemében azért, hogy erősek legyenek Isten szeretetében. Amikor segítséget kérünk vagy vigasztalásra szorulunk, akkor mennyire jó megtapasztalni ebben, hogy valaki, az Isten embere bátorít bennünket. Valaki, az Isten embere ismeri a gyengeségeinket. Krisztus ezt tette, ismerte, magára vette gyöngeségeinket és odaadta áldozatul az Istennek, az Atyának. Ezt mutatja be a pap minden egyes szentmisében, a saját gyengeségét, de nem csak a hívő közösség gyengeségét, elesettségét, de a hívő közösség bizalmát, bízunk az Istenben, bízunk a gondviselésében, bízunk a jövőben, abban, hogy ez az élet, számunkra is az örök életnek a forrása. Kérünk tehát bátran új papokért, szerzetesekért, egyházmegyénk számára.
Udvardy György szentmisében mondott homíliáját teljes terjedelmében itt olvashatják:
Kedves testvérek!
Isten országáról szóló tanítást, tanításokat hallunk a mai napon, Jézusnak a példabeszédei erre irányították a figyelmünket. Isten országa, Istennek az uralma, ahol az Ő tanítása, az Ő parancsai, az Ő törvényei érvényesülnek. Nem hely, hanem emberek, embernek a szíve, aki befogadja, fölismeri, hogy az Isten jó, befogadja Istennek a jóságát, befogadja Istennek a törvényeit és a szerint szeretne élni.
Isten országa titok, rejtély mindannyiunk számára, de bizonyosak lehetünk abban, hogy éppen a keresztségünk révén, éppen azáltal, mert Krisztushoz kötöttük az életünket, mert az Ő Egyházához tartozunk, Isten szent lelke él a lelkünkben, Isten országához tartozunk. Isten országának vagyunk a tagjai. Látható módon, valósan, reálisan, mégis titokzatosan. Mert mindaz, amiről a mai evangélium beszélt, ez bennünk történik a mai napomban, a döntéseimben, a vágyaimban, a kitűzött feladatok elvégzésében, találkozásokban, döntésekben, amit Isten szándéka szerint hoztam meg. Jézus példáját követve akartam embertársaimmal kapcsolatban lenni. Az Isten irgalmába vetett bizalommal tekintek arra, aki rászorul Isten irgalmára, mint ahogyan én is. Ha szeretettel tekintek embertestvéremre, ha mindent Isten nagyobb dicsőségére akarok tenni napi szolgálatom révén, mint ahogyan a tegnapi nap szentjére emlékeztünk Loyolai Szent Ignácra, akinek ez jelmondata volt, akkor Isten országa bennem valósul meg a mai napon is.
Az a kép, amit hallottunk Isten országáról és a halfogásról, ahol majd az angyalok szétválogatják a jót és a rosszat, akkor ez ránk is igaz, mert én nem tudom szétválogatni, természetesen egy bizonyos szintig igen, de Isten az, aki ezt megteszi bennem a mai napomban. S mennyire szükségünk van testvérek arra, hogy Isten országának a vonzásában tudjunk élni. Ebben a méltóságban, hogy aki vagyok, ami a mai napomban megmutatkozik belőlem döntéseimben, vágyaimban, az Isten országának az összefüggésében nyeri el a méltóságát és minden-minden, amit ebből a méltóságból következően teszek, az Istenre irányul, s minden, ami ennél kevesebb, az sajnos gyengeség.
S mennyire rászorulunk arra is, hogy ebben egymást is segítsük, de legfőképpen arra, hogy az egyház fölszentelt szolgái, az írástudók, a szó Jézusi értelmében, akik ismerik az Ő gazdagságát, régit és újat hozzanak elő. Az írástudó, aki ismeri Isten országának a törvényeit. Meg tudja ítélni azt, hogy kinek milyen tanításra van szüksége. Meg tudja ítélni azt, hogy az a kincs, ami ránk van bízva, az hogyan ismerhető meg, hogyan adható át, hogyan válunk mi magunk is ennek a gyönyörű örökségnek részeseivé, és hogyan tudjuk mi magunk is átadni ezt. Kincs van ránk bízva, Isten országának az ismerete, Isten országának a törvényei. S milyen jó, hogy az egyház fölszentelt szolgái lelkipásztorok, a papok, ők napról napra az egyház vezetésével meg tudják fogalmazni, mi az, ami a javunkat szolgálja, mi az, amire rászorulunk, mi az, ami táplálékot jelent számunkra.
Sokszor teljesen egyéni ajándékokra gondolunk, mert ott vannak a kéréseinkben, ott vannak az igényeink, ott vannak a szükségleteink, aminek örülünk, vagy amitől talán félünk, de milyen jó, hogy ezen nagyon személyes kérések mellett, amelyekre az Isten a maga jóságával be tud tölteni. Ott vannak azok a bizonyos ajándékok, biztos ajándékok, amelyek Isten országának az ajándékai. A szentségek, Isten igéinek a hallgatása. Mi most, akik itt ülünk, itt vagyunk, lehetnénk máshol is. Lehetne más fontos dolgunk is. De most összegyűjtött bennünket az Isten igéje és hallgatjuk. Megajándékozottak vagyunk, kincset bíz ránk az egyház. Van módom meghallani Isten országának a tanítását. A szentségek, Isten igéje, az egyházhoz való tartozás. Milyen jó, hogy bárhonnan is jöttünk, az a tény, hogy itt a templomban otthon vagyunk, ez egymás között a testvériséget is létrehozza. Krisztushoz tartozunk. Ilyen módon tudok tekinteni testvéremre. Krisztushoz tartozik, mint ahogyan én is. Milyen nagy ajándék, nagy kincs az, hogy példaképeket állít elénk egyházunk. Ahogyan most a szentmise könyörgésében olvastuk, hogy a szentek példája ösztökéljen bennünket, segítsen bennünket, hogy mi magunk is ennek az országnak a törvényei szerint tudjunk élni.
Akik előttünk jártak a hitben, akik megismerték Krisztust, megküzdötték a hitnek a küzdelmét és példaként tudnak előttünk állni. S milyen jó, hogy az egyház kincsként állítja elénk a testvéri szeretetszolgálatnak a gesztusait. Sokszor úgy tűnik, minthogyha ez éppen az odaadásban teljesednék ki, amiben el tudunk fogyni és nem. Ez kincsként jelenik meg. Amikor úgy tekintek testvéremre, úgy tekintek a világ javaira, mint akiket meg lehet ajándékozni, mint amelyeket meg lehet osztani. Isten országának a törvénye valósul meg bennünk.
Hálásak vagyunk azért, hogy az Úr meghívott az Ő országába, hogy ismerhetjük a törvényét, nem kívülről, hanem a szívünkben nagy-nagy bizalommal fogadjuk el, hogy amit Ő nekünk követésre rendel, az a javunkat szolgálja. Milyen jó, hogy vannak olyan Krisztust ismerő írástudók, akik az egyház kincseiből, javaiból régit és újat tudnak előhozni, mindenkinek azt adva, amire leginkább szüksége van. Adjunk hálát egyházunkért, azért, hogy az Isten éltetni akar bennünket és nagy-nagy bizalommal kérjünk papjainkért és kérjük a jövendő időszaknak a papjait is. Ámen.
