Dr. Udvardy György érsek atya hagyományos év végi elismerését adta át azoknak a munkatársaknak, akik a veszprémi várnegyed megújításán dolgoznak. A Szentháromság téren rendezett ünnepségen az érsek meleg szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket.
– Karácsony közeledtével nemcsak Jézus Krisztus születését ünnepeljük, hanem azt a közös munkát is, amelyet a várnegyedért, az épületekért és egymásért végeztünk – hangsúlyozta érsek atya. Beszédében kiemelte, hogy a résztvevők munkája nemcsak a megújult épületek szépségében, hanem a közösség, a látogatók és az itt élők lelki épülésében is megnyilvánul.
Ezt követően érsek atya felolvasott egy részletet Lukács evangéliumából, amely a pásztorok örömét és Jézus Krisztus születésének üzenetét idézte meg. Az ünnepi hangulatot tovább emelték az érsek szimbolikus ajándékai: a kis betlehemet ábrázoló karácsonyi üdvözlőlap, valamint egy igazolás, úgynevezett certificate, amely a veszprémi várnegyedért végzett munkát igazolja és egy üveg érsekségi bor.
Érsek atya hozzátette, az 1187-es sorszámú igazolást tartja a kezében, ami azt jelzi már legalább ennyien részt vettek a munkálatokban.
Érsek atya külön köszönetet mondott azoknak, akik a projekt kezdetétől részt vettek a munkálatokban, és hálát adott azért, hogy a hosszú időszak alatt nem történt komoly sérülés vagy baleset.
– Kívánom, hogy a karácsony megerősítsen bennünket a jóakaratban, és abban, hogy mindig jót kívánjunk egymásnak – zárta gondolatait Udvardy György érsek, áldott karácsonyt kívánva mindenkinek.