A Davidikumban is Magdi boldoggá avatásra készülnek 

2024. október 26-ával megkezdődött a 6 hónapos lelki előkészület Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására, melyet a Veszprémi Érsekség hirdetett meg.  A veszprémi Davidikum Középiskolai Kollégiumban is elkezdődött a lelki ráhangolódást a kiadott kis füzetek segítségével. November 18-án az első témáról, Magdi természetszeretetéről Darnai János atya, az intézmény lelki igazgatója  beszélt a diákoknak, majd ezt követően csoportfoglalkozás keretében a nevelőkkel beszélték át ezt a témát. Közben pedig Magdi utazókavicsok is készültek.
 
December 9-én adventi lelki nap volt a kollégiumban.
János atya a kápolnában osztotta meg a diákokkal a gondolatait, mely szorosan kapcsolódott Bódi Mária Magdolna áprilisi boldoggá avatásának a felkészüléséhez. Ez tulajdonképpen a féléves lelki előkészület második alkalma is volt egyben, ami a céltudatosság és remény jegyében zajlott. A lelki vezető egyik fő gondolata az volt, hogy mindannyian valamilyen cél felé tartunk, csakúgy, mint Magdi, akinek a fő célja a mennyország felé vezető úton való haladás volt. A céljainkat nem csak elérni kell, hanem az oda vezető utat, a várakozást is meg kell élni.

További hírek

2024.12.19.

Elhunyt Reichardt György nyugalmazott plébános

A Veszprémi Főegyházmegye érseke, a papság, a rokonság, fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva, és a feltámadás reményében tudatja, hogy Reichardt György nyugalmazott gannai plébános életének 75. évében váratlanul visszaadta lelkét Teremtőjének.

Megszakítás