72 óra kompromisszumok nélkül

A veszprémi Padányi Katolikus Iskolában tartották meg a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű, középiskolásoknak és egyetemistáknak szóló, önkéntes akció országos megnyitóját.

Az ünnepélyes eseményen Kovács Czopf Ágnes, a program főkoordinátora köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta, hisznek az önkéntesség erejében.

– Azzal, hogy adunk, többek leszünk. Amíg nem próbáljuk ki, addig nem is gondoljuk, hogy egy apró gesztus, kis segítség, milyen sokat jelenthet az embertársainknak – hangsúlyozta.

Gaál Richárd, a Padányi iskola igazgatója kifejtette, hogy az intézményt 170 évvel ezelőtt az irgalmas nővérek alapították, akik már 1854-ben a szegények, a betegek és a rászorulók támogatását tűzték ki célul. Az iskola most, 2024-ben is szeretné, ha mások segítése, az önkéntesség a diákok számára természetes lenne.

Szemerei János, a nyugati evangélikus egyházkerület püspöke azt emelte ki, fontos, hogy a fiataloknak olyan munkája legyen, amit szeretnek, amit szenvedéllyel tudnak végezni, még ha ez olykor fáradsággal is jár.

– Az önkéntesség annyit tesz, hogy adunk az időnkből, az erőnkből, a tehetségünkből. De csak abból adhatunk, amit Isten szeretetéből kapunk – fogalmazott.

Szabó János Róbert, a Veszprémi Református Egyházmegye esperese aláhúzta, Isten arra hívott minket, hogy tegyük szebbé, jobbá a világot.

Darnai János, a Padányi lelki igazgatója, a Veszprémi Főegyházmegye ifjúságpasztorációs referense pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy gondoljuk végig, mi az oka annak, hogy nem indulunk el, nem lendülünk akcióba, pedig képesek vagyunk rá?

– Nem tudjuk, vagy nem akarjuk elhinni, hogy Isten szeret minket? Vagy attól félünk, mit gondolnak mások? Pedig a cselekedeteinken keresztül hirdethetjük, hogy Isten szeret minket és Isten szeretete véd minket. A munka után pedig büszkeség tölt majd el benneteket, hiszen mások támogatása nagyon motiváló. A 72 óra kompromisszumok nélkül programja arról szól, hogy gyakorlatban élhetjük meg a krisztusi szeretetet – fogalmazott.

 

Nagy-Vargha Zsófia helyettes államtitkár kitért rá, a felmérések szerint az idő és az információ hiány miatt nem vállalnak önkéntes munkát a fiatalok. Épp ezért remek lehetőség, hogy Veszprémben az egyetemen hamarosan megnyílik a negyedik Önkéntes Pont az országban, ahol mindenki, aki szeretne önkénteskedni, elegendő információt kaphat. Jót tenni jó érzés – mondta.

A fiatalok a következő napokban, pontosan 72 órában ott önkénteskednek majd, ahol csak tudnak. A Padányi Iskola önkéntesei például rendbe rakják a Davidikum Kollégium kertjét, Bódi Mária Magdolna utazókavicsot festenek, levendulazsákot készítenek, virágokat ültetnek.

A megnyitón a Padányi Iskola kórusa közreműködött.

A háromnapos akció a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg.

 

Fotó: vehir.hu

Galéria

További hírek

Megszakítás