Szigligeten is megemlékeztünk Bódi Mária Magdolna születésnapjáról

Szigligeten, Bódi Mária Magdolna születésnapja után egy nappal, augusztus 9-én, az ő születési helyén ünnepeltük együtt az ő születését, azt az ajándékot, hogy megszületett számunkra, hogy őt a Jóisten nekünk ajándékozta.

Magdi az embereket szerette volna Jézushoz vezetni, ez volt az ő élete célja, amit nagyon sokféle módon tett meg. A templom előtt a pasztorális iroda munkatársai és önkéntesei szólították meg az arra látogató embereket. A szigligeti templom előtt egész sokan jönnek-mennek, családok, fiatalok, idősebbek, akiket igyekeztek megismertetni Magdival, roll-uppok segítségével, egy forgathatós kirakós tábla segítségével, illetve egy kvíz játékkal is készültek a szervezők. A templomban pedig három órán keresztül imádságra volt lehetőség. Énekek, dicsőítések, elmélkedések hangoztak el, amit amit Szakács Péter atya írt. Bódi Magdi kilencede segítette mindazokat, akik betértek a templomba arra, hogy az Úr Jézussal találkozzanak. Az imádságok áhítatát csodálatos szolgálatukkal a MAGnificat zenekar, valamint a Soproni Szent István Római Katolikus Plébánia ifjúsági kórusának tagjai emelték. A jelenlévők letehették imaszándékaikat, egy-egy kis cédulára felírva, illetve Magditól lehetett egy-egy mondatot húzni, ami segít abban, hogy tovább tudjanak lépni, Magdinak az üzenetét tovább tudják vinni.

Így ünnepeltük, és szeretnénk így minél több emberhez közelebb hozni Jézus örömhírét Bódi Magdinak a segítségével.

Galéria

További hírek

2024.12.19.

Elhunyt Reichardt György nyugalmazott plébános

A Veszprémi Főegyházmegye érseke, a papság, a rokonság, fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva, és a feltámadás reményében tudatja, hogy Reichardt György nyugalmazott gannai plébános életének 75. évében váratlanul visszaadta lelkét Teremtőjének.

Megszakítás