A Városházával szemben lévő Szentlélek-templom Bocskai János építész tervei alapján, három év alatt készült el a város és a lakosság támogatásával, és 1999. szeptember 9-én szentelte fel Dr. Szendi József nyugalmazott érsek.
A templom felszentelésének 25. évfordulóján ünnepi szentmisét mutatott be Dr. Udvardy György veszprémi érsek Kiss László hévízi esperes-plébánossal, valamint a nagy számban jelenlévő paptestvéreivel.
Kiss László esperes-plébános a templom felszentelésének évfordulóján köszöntötte érsek atyát, az ünnepségen megjelent vendégeket, köztük térségi polgármestereket, egyházi és világi vezetőket. László atya visszatekintett a templom építésének történetére, amely Bencsik apát atya kezdeményezésére indult, miután a régi templom lebontásra került, és a hívek számára nem volt megfelelő méretű imahely. A templom kék színe és hét tornya különleges jelentéssel bír: a Szentlélek hét ajándékát szimbolizálja.
Esperes atya részletesen beszélt a templom építésének és fenntartásának kihívásairól. Köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek a templom építésében, és mindazoknak, akik ezidáig szolgálatot teljesítettek a templomban. Végezetül hálát adott a mindenható Istennek a templom fennmaradásáért és azért, hogy a hívek a nehéz időkben is lelki menedékre találhattak benne, különösen a Covid-járvány alatt, amikor a templom nyitva maradt, hogy a hívek lelki vigaszt találhassanak. Kiss László esperes atya külön megemlékezett azokról a káplánokról, akik az évek során vele szolgáltak, és köszönetet mondott nekik elkötelezettségükért.
Dr. Udvardy György veszprémi érsek prédikációjában az üdvösség üzenetére helyezte a hangsúlyt. Homíliáját azzal kezdte, hogy Jézus azért jött, hogy megváltsa és üdvözítse az embert, és az üdvösség költözött ebbe a házba 25 évvel ezelőtt.
A főpásztor hangsúlyozta, hogy Isten jelenléte állandó a templomban, és az emberek közösségi életének középpontjában van. A templom nemcsak fizikai értelemben áll középpontban, hanem lelki iránytűként is szolgál, amelyhez az ember élete viszonyul.
Kiemelte, hogy a templom a szentségek forrása, ahol az emberek találkoznak Istennel, és a szentségek által újjászületnek. A templom szenthely, ahol a mennyország kapuja nyílik meg, és ahol Isten és ember találkozása valósul meg.
A veszprémi érsek külön megemlékezett azokról, akik az elmúlt 25 évben ezen a helyen keresztelkedtek, házasságot kötöttek, vagy a szentségekből merítettek erőt.
A szentbeszédben érsek atya a jubileum kapcsán kihangsúlyozta, hogy bár a visszatekintés fontos, az egyház emlékezése mindig a jövő felé irányul. A múlt eseményei a jövő építését szolgálják, és Isten hatalmas tettei irányítják a hívőket.
Érsek atya arra buzdította a híveket, hogy ragaszkodjanak a vasárnaphoz és a templomhoz, mert ezek jelentik az életünk forrását.
A prédikáció végén felhívta a figyelmet a közelgő egyházi jubileumra, amely a megváltás ünnepe lesz, és Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásának jelentőségére, mint olyan példára, amely erőt ad a hívők számára a Krisztus követésében.
A szentmise végén Bedy Imre balatonedericsi plébános – volt hévízi káplán – köszönetét és háláját fejezte káplántársai nevében is ki Kiss László esperes-plébános úrnak, hogy a “hévízi plébánián otthont, lakást kaptak, a templomban pedig megkapták a lehetőséget, hogy első papi szolgálataikat elvégezzék, formálódjanak, tanuljanak, s olyan emberekké legyenek, akik az Úr szőlőjében önállóan is tudnak tevékenykedni”.
A szentmisén közreműködött a templom Ardens Ignis Kórusa Nagy István kántor-karnagy vezetésével. Valamint közreműködött még a templom volt Gyermek- és Ifjúsági Kórusa és a mostani Gyermek- és Ifjúsági Kórusa is Kiss Viktória karnagy vezetésével és Pál Zsolt orgonista-karnagy kíséretével, akik kisgyermekként szintén a templom Gyermekkórusának tagjai voltak.
Az ünnepélyes szentmise után szeretetvendégséget tartottak.
A teljes búcsúi szentmise visszanézhető:
https://www.facebook.com/veszpremiersekseg/videos/1597949160788089
Archív videófelvétel a templom felszenteléséről (1999.09.09. 10 órakor):
https://www.youtube.com/watch?v=_oBWdzY_m2w
Dr. Udvardy György érsek prédikációját teljes terjedelmében itt olvashatják:
Ma üdvösség költözött ebbe a házba.
Isten fia azért jött, hogy üdvözítse az embert, hogy megváltsa, hogy éltesse, hogy szentségben megtartsa.
Az üdvösség házában vagyunk testvérek. Az üdvösség költözött ebbe a házba 25 évvel ezelőtt. Isten lakást vett az emberek között. Lakást vett, mert az ember akarta, hogy az Isten itt lakjék és az Isten elfogadta az ember szándékát, döntését, készségét. Isten jelen van az ember életében, jelen van a templomban. Milyen óriási ajándék az, hogy ezt nekünk nem kell bizonytalankodnunk, kételkednünk, hogy vajon mindig így van-e, vagy csak néhány pillanatban, hanem az Isten mindig itt van az Ő hajlékában.
Szent ez a hely, azért rendkívüli a kiképzése, rendkívüli a formája, azért a legszebbet, a legjobbat akarja az ember adni, amikor templomot épít, a hitnek, a kultúrának, a szépségnek, a gazdagságnak a legjavát, ami méltó az Istenhez, ami megszületett az ember szívében. Szent ez a hely. Isten és ember találkozásának a helye. Az elmúlt 25 évben hány és hány találkozás lehetett itt? Csendes, bensőséges, drámai, életet alakító sorsfordító találkozás. Az Isten és ember találkozásának a helye és a mennyország kapuja. Oda törekszünk, erre szól a meghívásunk, az üdvösségre. A mennyország kapuja a reménységünk, és itt a templomban ez minden egyes alkalommal valósággá válik, megerősít bennünket.
A szentségnek a helye, a megszentelődésnek a forrása. Hányszor és hányszor térhetünk be ide és tértek be ide elődeink, szüleink, nagyszüleink leborulva az Úr előtt, mert kérték Uram, tisztíts meg! Uram, bűnös ember vagyok, irgalmazz nekem! Újítsd meg az életemet, emelj vissza a szentség fényébe és az Isten ezt megteszi. A szentségnek, a megszentelődésnek a forrása, hiszen a szentséggel találkozunk és a szentségekből élünk. Ugyanakkor a templom mindennapi életünknek az irányítója is.
Valóságosan és látható módon is, hiszen minden település középpontjában ott van a templom. A település kiemelkedő pontján, ahol az épületek, az utcák a templomhoz viszonyítva helyezkednek el, és ahhoz viszonyítjuk az életünket, mint az ősi kultúrákban, amikor megérkeztek egy helyre, egy pusztába, egy folyó mellé az istenségnek az oszlopát, istenségnek a jelét helyezték el és ehhez viszonyítva építkezett a nép és ehhez igazították, rendezték az életüket. Így van ez minden település életében. Fizikai látható módon és lelki értelemben is. Az Isten hajlékához, Isten jelenlétéhez rendezzük az életünket. Ehhez viszonyítjuk mindazt, ami fontos, vagy kevésbé fontos, mindaz, ami befogadható, ami életünktől távol kell, hogy maradjon.
Jubileumot ülünk, huszonöt éve áll itt ez a templom, hála van a szívünkben. Az építők és az építtetők iránt. Mindig megrendít és szeretném megragadni azt a titkot, ahogyan egy templom gondolata valakiben megszületik, ahogyan ez a gondolat társakra talál, ahogy ez a gondolat aztán anyagi forrásokat fedez fel, művészeket gyűjt össze, és aztán végigviszik a tervet és felépül a templom. Hála az építőknek, építtetőknek, hála az itt szolgáló lelkipásztoroknak. Hála azoknak a testvéreknek, akik a megszentelődésüket várták ezen a helyen, mert a szentségekben hittek, a szentségekből akarták meríteni erőforrásukat.
Hálát adunk, testvéreinkért akik, hitben előttünk újulhattak meg, itt a tanítás által az imádságban, a testvéri közösség segítségében. Hány és hány húsvét ünnep történhetett itt a liturgiában is, de valójában az emberi szívekben, amikor újjászületik az ember, amikor megtér, elhagyja régi énjét és a krisztusi ember születik meg benne. Hála ezért és hálát adunk azért, hogy ehhez a közösséghez lehet tartozni, itt lehet növekedni, itt lehet ráismerni az életre, a felelősségre, a szolgálatra, itt tudunk embernyi emberré válni Krisztusban.
Jubileumot ülünk, ez óhatatlanul visszatekintésre ösztökél bennünket. De az emlékezés az egyházban sosem csak a múlt eseményeinek a fölidézését jelenti, ezek fontosak, ezeket ismerni kell, meg kell becsülni. Számunkra az emlékezés az mindig a jövőről szól. Azért emlékezünk, mert Isten hatalmas tetteit akarjuk fölfedezni, mert a jövőnket akarjuk építeni. Így is hálásak vagyunk már előre. Milyen óriási ajándék testvérek, hogy vasárnapról vasárnapra elhangzik Isten igéje, ami nem egy vélekedés, nem egy közösségnek fontos üzenete, hanem Isten szól hozzánk.
Isten szól az emberhez. Isten igéje, amely mindig személyes, mindig megszólító, mindig felszólító erővel bír és mindig a megújulásra vezet. Miért ne jönnék ide? Miért ne akarnék itt lenni, hogy halljam, hogyan szól az Isten? Annyi minden zaj vesz körül, annyi minden hangot hallok, el kellene igazodni ezekben. Istennek a csendes, szelíd hangja az, ami egyértelműen vezet. Milyen hálásak vagyunk, hogy az áldozatnak lehetünk részesei, Krisztus a megváltó áldozatának. Egyszer s mindenkorra megmenti az embert és mi újból és újból, amikor ezt bemutatjuk, ennek az egyszeri áldozatnak válunk a részeseivé, megvált bennünket, új élettel ajándékoz meg és ma is akarja az üdvösséget.
Milyen nagy ajándék testvérek, hogy vasárnapot tudunk ülni. Számunkra a vasárnap nem a hét soraiban egy nap, ami ismétlődik, hanem az a nap, amikor meg akarjuk újítani az életünket, amikor összejövünk, mert kíváncsiak vagyunk a testvéreinkre, mert látni akarjuk, ki hogyan élt, mert erőt akarunk meríteni abból, ahogyan testvérünk helytállt, vagy bátorítani, amikor talán elgyengült.
A templom a vasárnap szentségét tartja előttünk. Milyen könnyen lemondunk erről, hivatkozva sok mindenre. Meg kell küzdeni a vasárnapért. A templom felkiáltójelként áll előttünk, ne hagyd el a vasárnapot, mert az életet hagyod el. Ragaszkodj a vasárnaphoz, hogy legyen ünnep a szívedben, legyen erőforrásod, legyen bátorságod a küzdelemre.
Ünnepeljük a vasárnapot.
Megköszönjük előre a szentségek erejét, amikor belé oltódunk Krisztusba a keresztségben, amikor a Szentlélek átjár, éltet bennünket, amikor az eucharisztiával találkozunk, megújítja elgyengült lelkünket. Mindannyiunkat megújít a bűnbocsánat, a betegek szentségében, vagy amikor Isten küld bennünket a házasság szentségébe vagy az egyházi rendbe.
Mi, akik ismerjük Krisztust, belé oltódtunk a keresztség által, szent életet tudunk élni. Őrizzük ezt a szentséget Isten szent hajlékában.
A tanítás helye. Elhangzik az ige, de hogy ez tanítássá váljék bennünk, hány és hány élethelyzetet kell ismernünk, de a tanításban bízhatunk. Ez mindannyiunknak szól, minden kornak, minden kultúrának, minden embernek. Gyógyít és bátorít, vigasztal és erőt ad. A tanítást itt látjuk, itt halljuk. Milyen óriási dolog az, hogy ünnepelhetjük a liturgiát. Az egyház legkiemelkedőbb cselekedete. Az egyházról, a liturgiáról szóló dokumentumok különösen is azt mondja, a liturgia, ahol a Krisztus, mint főpap mutatja be az örök áldozatot az Atyának, ahol mi hívek együtt jelen vagyunk, az egyház legfőbb cselekedete, ami nem hasonlítható össze sem rangban, sem méltóságban egyetlen más cselekedetével sem- Amit most csinálunk, semmi máshoz nem hasonlítható, mert ez az Isten hajléka, a mennyország kapuja. Mi úgy vagyunk itt, mint akiknek jogunk van itt lenni, akik ragaszkodunk a szentségünkhöz.
A templom természetesen a közösségi létünknek a teremtője is. Olyan jó, amikor egymásnak azt tudjuk mondani, hogy testvér. Sokszor ez az ismeretség alapján mondjuk sokszor, mert együvé tartozunk, és akkor is ha nem is tudjuk a nevét. De valójában ez mit fejez ki? Hogy mi tényleg testvérek vagyunk. Miért? Mert Krisztus teste és vére van bennünk, amikor magunkhoz vesszük az eucharisztiát. Ez nem egy liturgikus szóhasználat, nem egy szép kifejezés, hanem a valóságot fejezi ki. Hogyan kapcsolódunk egymáshoz? Testvérem vagy. Lehet-e elhagyni a testvért? Lehet-e bántalmazni a testvért? Lehet-e rosszat mondani a testvérre? Nem lehet, mert Krisztus testéhez tartozunk.
A templom a szolgálatnak a helye is. Azt, amit kapunk ajándékul az Istentől, képességeket, adottságokat, küzdelmeket, kereszteket, ezeket mások javára tudjuk fölhasználni, szolgálni. Nem emberbaráti cselekedetből csupán, nem valami humanitárius megfontolásból, hanem Krisztus keresztjének az erejéből, mert együvé tartozunk, mert sorsközösségre hív bennünket az Úr. Hol tudjuk ezeket a magasztos élményeket megszerezni, ha nem a templomban, Isten hajlékában. És milyen könnyű lemondani erről. De nem akarunk.
Ez a 25 éves jubileum erősítsen bennünket. Ragaszkodni akarunk a templomunkhoz, templomon keresztül egyházunkhoz, az egyházon keresztül Istennek üdvözítő tervéhez. A templom éppen ezért számunkra a jövő reménye. Ahogyan egyházmegyénk jelmondata is ezt megfogalmazza, őseink hite a jövő reménye. Ami történt az elmúlt 25 évben, az a mi jövőnknek a reménye.
Ugyanakkor ezt a jubileumi ünnepséget annak fényében is kell néznünk, hogy a következő esztendőben jubileumot ünneplünk az egyházban. A megváltásra emlékezünk kiemelt módon is a szent évben. A remény zarándokai, ezt a címet viseli a következő szent év. Innen merítjük az erőnket. A remény zarándokai vagyunk, mert Krisztus hív erre bennünket. Bátorítok ehhez mindenkit. És vannak ebben példáink.
Milyen nagy ajándék főegyházmegyénk, de az egész magyar egyház számára, hogy a jövő évben, április 26-án boldoggá avathatja az egyház Bódi Mária Magdolnát, aki fogadalmat tett az Úr Jézusnak, egész valójával követi Őt, egész lényével, tisztaságával és ezt védelmezve adta oda az életét Krisztusért. Ez egy gyümölcs, de olyan gyümölcs, ami erőforrást jelent mindannyiunk számára. Testvérek, a Szentlélekre kaptunk meghívást. Zakeus, gyere le, te házadban kell ma megtérnem, és üdvösség költözött ebbe a házba. Így tekintsünk mostani ünneplésünkre. Így tekintsünk erre a templomra és minden egyes más templomra, ahol az Isten lakást vesz az ember körében. Nagy a mi méltóságunk, nagy a mi méltóságunk ára, de Jézus Krisztus ezt megadta nekünk és a Szentlélekre hív. Ámen.
