Áhítat

Iskolánkban minden hétfőn reggeli áhítatot tartunk. Közös éneklés után meghallgatjuk az előző vasárnapi evangéliumot. A tanítás üzenetét Megyesi Ferenc káplán atya segíti megérteni.  Az áhítat imával és énekléssel zárul.

Adventben gyertyagyújtással készülünk Jézus eljövetelére. Közös alkalmainkkal szeretnénk segíteni tanulóinkat az ünnepre való felkészülésben.

Bemutatás

Dec.7-én a Nagytemplomban került sor leendő elsőáldozóink és bérmálkozóink bemutatására. A diákok nevét osztályfőnökeik olvasták fel, hogy a hívő közösség tagjai is megismerhessék őket. A tanulók kezeseikkel együtt vonultak a szentélybe, ahol Dr. Mail József apát úr imádkozott értük. Mindnyájan 1-1 szentképet kaptak ajándékba és bíztató szavakat, hogy kitartóak legyenek a szentségek vételére való készületben. Imádkozzunk katekumenjeinkért!

Adventi jótékonysági vásár

Az idei tanévben is rendezett iskolánk adventi jótékonysági vásárt. Süteményeket és karácsonyi díszeket lehetett vásárolni, amelyeket szülők és pedagógusaink készítettek. A befolyt összeget nehezebb sorsú tanulóink karácsonyi megajándékozására fordítottuk.

A pápai Nagytemplomban adventi hétköznapokon reggel fél 7-kor megszólalnak a harangok és misére szólítják a híveket. A Szent István Római Katolikus Általános Iskola diákjait dec. 15-ére hívtuk közös roratéra. A korai kelés nem riasztotta el a gyerekeket, többen is részt vettek a hajnali misén. A felolvasást és ministrálást is szívesen vállalták. A szentmise után meleg kakaó és finom kalács várta a diákokat a Fő téri iskolaépületünkben.

[simpleviewer gallery_id=”731″]

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »