A Magyar Katolikus Kulturális Hetek rendezvénysorozat keretében Szőke András tartott előadást október 14-én a Szaléziánumban.

Az előadáson Szőke András örömmel osztotta meg tapasztalatait a jelenlevőkkel. Segítségével a  hallgatóság megtanult könnyebben eligazodni a “régi” gyógyászatban. Elmondta, hogy ő maga is sokat tanulmányozta a 18. századi plébániai naplókat, benne a plébánosok gyógynövények és felhasználásukról leírt tapasztalatait. Ami nem feltétlenül azért volt, mert mindenhez értettek, hanem mert ők voltak az írástudó emberek a faluban és az évszázados apáról fiúra öröklődő tapasztalatokat lejegyezték. Hangsúlyozta, hogy a falun élő emberek megfigyelték a környezetet, folyamatosan gyűjtötték tapasztalataikat. Nem konkrétan a gyógynövényekkel gyógyítottak, hanem éltek a teremtett világ nyújtotta lehetőségekkel. Az előadás interaktivitását az adta, hogy az előadó körbeadta különféle régi gyógynövények tárolására szolgáló táljait, valamint alkoholban tartósított gyógynövények aromájával ismerkedhettek a résztvevők.

A Szaléziánumban különösen aktuális a gyógynövények témaköre, hiszen az épületben kapott helyet a híres halimbai „füves pap”, Szalai Miklós esperes munkásságát bemutató kiállítás. Az 1980-as évekig aktívan működő és gyógynövenyeket gyűjtő halimbai plébános országszerte híres lett teakeverékeiről. A kiállításban az általa összeállított teák gyógynövényei kerültek bemutatásra, de a hátsó kertben a gyógynövénykert is az ő receptúráihoz tartozó gyógynövényekből áll.

[simpleviewer gallery_id=”998″]

 

Comments are closed.