Gyakori kérdések

A gondos szülők megkeresztelik gyermeküket lehetőleg a születést követően minél előbb. Ha szeretnék gyermeküket megkeresztelni, általában ezt a lakóhely szerinti plébánián kérhetik.

Milyen papírokra lesz szükség? Kérni fogják az adatok pontos anyakönyvezése miatt a Születési Anyakönyvi Kivonat fénymásolatát vagy ennek digitalizált változatát (szekennelt és befényképezett változat is elfogadható). Szükséges továbbá a keresztszülők számára a keresztszülői tisztség vállalásához a Keresztszülői igazolás.

A  Keresztszülői Igazolást a keresztszülők lakóhelyének megfelelő plébánia állítja ki. Pl. ha a keresztszülő Márkón lakik, akkor a lakóhelye szerinti plébánia állítja ki az igazolást.

Hol tudok utánanézni melyik templom vagy plébánia kihez tartozik?Az alábbi oldalon nézhet utána:
https://www.veszpremiersekseg.hu/kereso/

IGEN

Az Egyházi Törvénykönyv (CIC 1983) értelmében:
874. kán. — 1. §. Ahhoz, hogy valakit a keresztszülői tisztség vállalására engedjenek, szükséges:
1. hogy maga a keresztelendő vagy ennek szülei, illetve az, aki őket helyettesíti, vagy ezek hiányában a plébános vagy a szentség kiszolgáltatója jelölje ki, és hogy alkalmas legyes és szándékozzék is ezt a tisztséget viselni;
2. tizenhatodik életévét betöltött személy legyen, hacsak a megyéspüspök más kort nem állapított meg, vagy megfelelő okból a plébános vagy a kiszolgáltató úgy nem látja, hogy kivételt kell tenni;
3. katolikus, megbérmált és a legszentebb oltáriszentséget már magához vett személy legyen, s éljen a hithez és a vállalandó tisztséghez méltó életet;
4. ne kösse semmilyen törvényesen kiszabott vagy kinyilvánított kánoni büntetés;
5. ne legyen a keresztelendő apja vagy anyja.
2. §. Nem katolikus egyházi közösséghez tartozó megkeresztelt személy csakis egy katolikus keresztszülővel együtt és csak mint a keresztség tanúja fogadható el.

Nem lehet. Mivel csak katolikus, megbérmált és a legszentebb oltáriszentséget már magához vett személy lehet keresztszülő. Természetesen felnőttkorban is lehet pótolni ezeket a szentségeket, erre szolgál a felnőtt katekumenátus.

A keresztelés kiszolgáltatásához nem szükségszerű a keresztszülő. Azon személyeket, akik a keresztszülői tisztség vállalására még nem alkalmasak, buzdítjuk, hogy hiányosságaikat pótolják. Őket általában a keresztelés tanújaként szoktuk anyakönyvezni.

Nem. Mivel feltétel, hogy 4. ne kösse semmilyen törvényesen kiszabott vagy kinyilvánított kánoni büntetés; Akik nincsenek templomban összeházasodva, de együtt élnek házasságtörést követnek el, ezért nem gyónhatnak, nem áldozhatnak, és egyházi tisztséget (így keresztszülői tisztséget sem) nem tölthetnek be.

872. kán. — A keresztelendőnek, amennyiben lehetséges, adjanak keresztszülőt; ennek feladata, hogy a felnőtt keresztelendőnek a keresztény beavatásban segítségére legyen, a keresztelendő gyermeket pedig szüleivel együtt a keresztségre bemutassa és azon fáradozzék, hogy a megkeresztelt a keresztségnek megfelelő keresztény életet éljen, és az ezzel járó kötelességeket híven teljesítse.

873. kán. — Csak egykeresztapát vagy egy keresztanyát vagy egy keresztapát és egy keresztanyát alkalmazzanak.

Amennyiben szeretnének, van lehetőség saját keresztelési inget hozni a keresztelésre. Ez lehet egyénileg készített fehér ingecske, de a Szaléziánum Könyv és Kegytárgybolt is rendelkezésükre áll. Ezt a keresztelésre hozzák magukkal.

Az első szentáldozás tulajdonképpen nem más, mint az első találkozás szentsége az Eucharisztiában (Oltáriszentségben) jelen lévő Jézussal. Keresztény életünk középpontjában van az Úrral való találkozás, ami a kenyér és a bor magunkhoz vételében valósul meg. Erre a találkozásra együtt készülünk fel, amely azt jelenti, hogy akit szeretnénk magunkba fogadni, őt szeretnénk megismerni.

Az Oltáriszentség Jézus Krisztus valóságos teste a kenyér színe alatt és valóságos vére a bor színe alatt. Tehát a kenyér és a bor színe alatt Jézus Krisztus valósággal jelen van, mint Üdvözítő Istenember. Az Oltáriszentséget ezért is nevezzük a Legméltóságosabb Oltáriszentségnek. A hét isteni szentség közül az Oltáriszentség által kapjuk a legtöbb megszentelő kegyelmet lelkünk számára. Az Úr Jézus ezt mondta: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van. Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.”(Jn 6, 53.58.35)

Elsőáldozók azok a gyermekek lehetnek, akiknek szülei személyesen kérik ezt a lelkipásztortól, akik meg vannak keresztelve, ugyanis a keresztség a “szentségek kapuja”, akkor lettünk katolikus közösségünk tagjai, akkor nyertünk beavatást az istengyermeki életbe. és akik kellőképen fel vannak lelkileg és ismeretekben is készülve e szentséghez való járulásra.

Igen, a felnőttek is lehetnek elsőáldozók. Azonban rájuk is vonatkozik a felkészülés ideje, amelyben vállalják a minimum egy évig tartó tanulást (hitbeli ismeretekben való elmélyülést) és közben csatlakoznak a felnőtt hittanulók közösségéhez, valamint aktívan részt vesznek az egyházközség istentiszteletein, közösségi alkalmain.

A gyakorlat azt mutatja, hogy legkorábban 9-10 éves korban (általános iskola 3. osztálya) a legcélszerűbb a gyermekeket az első szentáldozásra felkészíteni. Ekkor a legfogékonyabbak a hittan-ismeretek elsajátítására és ekkor a legnyitottabbak a Jézusról szóló tanítás befogadására.

Felnőttek esetében bármikor szóba jöhet az elsőáldozás. De ne felejtsük el, hogy egy új és tudatos elköteleződés Krisztus mellett, az amiből leginkább megszülethet ennek a vágya.

Akik gyermekkorban szeretnék az első szentáldozás vagyis az első találkozás szentségét, tőlük az alábbiakat kérjük:

• Vegyenek részt rendszeresen az egyházközség szentmiséin.
• Az általános iskola első osztályától kezdve vegyenek részt az iskolai hittanórákon.
• Vegyenek részt a plébániai elsőáldozásra való felkészítő alkalmakon.
• Végezzék el első szentgyónásukat.

Akik pedig felnőttként szeretnének megkeresztelkedni, számukra egy közösen egyeztetett utat kínálunk fel, amely egy 1-2 éves készületi időszak.

1. A szülők töltsék a jelentkezési adatlapot, amelyet a minden év október végéig lehet személyesen kérni és visszahozni a szentmisék után a lelkipásztornak.
2. Amennyiben az elsőáldozásra készülő gyermek nem az aktuális lakhelye szerinti plébánián volt megkeresztelve, ebben az esetben szükséges a keresztelés plébániájáról, egy újonnan kikért keresztlevél melléklése. Ezzel a dokumentummal igazolják a szülők azt, hogy gyermekük meg van keresztelve.

Az elsőáldozás nem csak az egyházközség ünnepe, hanem a családé is, ahol a gyermek nevelkedik. Az első szentáldozásra szentgyónással is készülünk. A szentgyónásra egy vagy két nappal az elsőáldozás ünnepe előtt kerül sor, amelyet az egyházközség lelkipásztora mindig előre kihirdet a szentmisék alkalmával.

Imádság szentáldozás előtt (50. zsoltár)
Könyörülj rajtam, Istenem, szerető jóságod szerint, és minthogy mérhetetlen a te irgalmad, gonoszságomat töröld le rólam! Mosd le bűnömet teljesen, és vétkemtől tisztíts meg engem! Fordítsd el bűneimtől arcodat, és töröld el minden vétkem! Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, új és erős lelket önts belém! Ne taszíts el színed elől, és Szentlelkedet ne vond meg tőlem!

Imádság szentáldozás után
Hozzám jöttél Jézus, ég és föld királya,
kicsiny gyermekednek szegényes házába.
Örülök Jézusom, hogy az enyém lettél,
kérlek, hogy szívemben örök lakást vegyél. Ámen.

Az ember szomorú tapasztalata és kudarca az, hogy földi élete során – még ha nem is akarja és küzd is ellene – a sátán kísértéseire hallgatva bűnt követ el. A keresztény örömhír viszont éppen az, hogy ebből meg lehet térni, talpra lehet állni, s mindig lehet újrakezdeni, mivel Isten irgalmas és azt akarja, hogy az ember megtérjen és éljen:

„Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr, az Isten –, nem lelem kedvemet az istentelen halálában. Inkább annak örülök, ha az istentelen letér útjáról és él. Térjetek meg, térjetek le gonosz utatokról!” (Ez 33,11)

Az igazi bűnbocsánatot Jézus hozta el nekünk azáltal, hogy meghalt értünk a kereszten, s ezzel mindannyiunkat kiszabadított az ősbűn (áteredő bűn) fogságából. Ezt jelenti a megváltásunk, amit nekünk hittel kell elfogadnunk, s azáltal, hogy megkeresztelkedünk. Azonban sajnos a már megkeresztelt ember is követ el bűnöket. Jézus ezen bűneink alól tud és akar felszabadítani minket a bűnbánat szentsége által. A bűnbánat szentségében, vagyis a gyónásban Isten egy pap szavain keresztül megbocsátja elkövetett bűneinket, és segítséget ad, hogy jobbá váljunk.
Az érvényes gyónás feltétele az, hogy a gyónó – alapos lelkiismeretvizsgálat után – őszinte bűnbánatot tartson, a gyónásban minden halálos bűnt megvalljon (a súlyosabbakat szám szerint is megemlítve), majd megígérje, hogy törekszik azok elkerülésére és a jóvátételre.

Meggyónni a bűnöket kell, amiket el lehet követni gondolattal, szóval, cselekedettel vagy mulasztással. A bűnök súlyosságuk szerint lehetnek halálosak vagy bocsánatosak:

A halálos bűn Isten törvényének súlyos megsértésével lerombolja az ember szívében a szeretetet; az embert elfordítja Istentől, végső céljától és boldogságától azzal, hogy valami kisebb jót helyez Isten elé. Ahhoz, hogy egy bűn halálos legyen, három dolog együttes megléte szükséges: halálos mindaz a bűn, melynek tárgya súlyos anyag és teljes tudatossággal és megfontolt beleegyezéssel követik el. Ilyen esetben Isten irgalmasságának új kezdeményezésére és a szív megtérésére van szükség, ami rendes körülmények között a bűnbánat szentségében (gyónásban) valósul meg.

A bocsánatos bűn, bár sérti és sebzi a szeretetet, nem oltja ki azt. Bocsánatos bűnt akkor követünk el, amikor jelentéktelen anyagban nem tartjuk meg az erkölcsi törvény által előírt mértéket, vagy amikor súlyos anyagban nem engedelmeskedünk az erkölcsi törvénynek, de hiányzik a teljes ismeret vagy a teljes beleegyezés. Ezeket a bűnöket nem kell feltétlenül meggyónni, de nagyon tanácsos, mert „sok kicsi sokra megy”.

A gyónás, vagyis az egyéni és teljes bűnmegvallás és a feloldozás az az egyetlen rendes mód, ahogyan a súlyos bűnéről tudó hívő Istennel és az egyházzal kiengesztelődhet. Az ilyen gyónás alól csak a fizikai vagy erkölcsi lehetetlenség ment fel. Ebben az esetben a kiengesztelődést más módon is el lehet nyerni: a tökéletes bánat felindításával vagy az általános feloldozással. Mindkét esetben meg kell lennie azonban a bűnbánóban annak a szándéknak, hogy amint a körülmények lehetővé teszik, elvégzi a rendes gyónását.

Az egyház előírása az, hogy minden hívő, aki már volt elsőáldozó, évente legalább egyszer gyónjon. Ezen túlmenően azonban minden alkalommal szentgyónást kell végezni, amikor valaki halálos bűnt követett el; enélkül nem járulhat az illető szentáldozáshoz. Ajánlott rendszeresen szentgyónást végezni, ideális esetben havonta vagy kéthavonta, de semmiképpen sem szabad túlzásba esni, s naponta vagy két naponta gyónni. Nem jó sem a túlzott halogatás, sem a túlzott aggályoskodás!

Az első gyónás elvégzése az elsőáldozási felkészüléshez kapcsolódik. Mielőtt egy gyermek vagy egy felnőtt ünnepélyesen részesülne az elsőáldozásban, elvégzi első gyónását.

A gyónás menete a következő:

Mielőtt elindulnánk gyónni, először időt kell szánni a felkészülésre. Imádságos lélekkel, a Szentlelket hívva meg kell vizsgálnunk a lelkiismeretünket s átgondolnunk, hogy mikor gyóntunk utoljára, s azóta milyen bűnöket követtünk el. A lelkiismeretvizsgálatban segítségünkre lehet egy lelki tükör. Érdemes lehet fel is írni a felfedezett bűneinket, nehogy elfelejtsük a gyónásig.

Belépve a gyóntatóhelyiségbe, köszönünk: Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Letérdelünk (vagy leülünk) és a gyónást keresztvetéssel kezdjük: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Bevezető imádság: Gyónom a Mindenható Istennek, és neked, lelkiatyám, hogy utolsó gyónásom óta, ami …… (hete / hónapja) volt, ezeket a bűnöket követtem el: ………
Itt következik a bűnök felsorolása. Aki a készület során fel is írta a bűneit, az szégyenkezés nélkül használhatja azt a gyónás közben is.
A súlyos bűnöknél fontos az esetleges súlyosbító vagy enyhítő körülmények megemlítése is; valamint a számuk, gyakoriságuk megemlítése is (pl. havonta, vagy hetente többször).
Végül ezt mondjuk: Más bűnömre nem emlékszem.

Meghallgatjuk a lelkiatya szavait, válaszolunk esetleges kérdéseire, végül elfogadjuk az elégtételt. Ha nem értjük az elégtételt vagy problémát jelent az elvégzése, szólnunk kell a gyóntatónak!

Ezután elmondjuk a bánatimát (lehet saját szavakkal is): Teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal a jó Istent megbántottam. Erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem, a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerülöm.

A pap ekkor megadja a feloldozást. A végén, amikor ő keresztet vet, mi is keresztet vetünk magunkra. A végén feleljük: Ámen.

Záró párbeszéd:
Pap: Magasztaljuk Istent, mert jóságos hozzánk!
Válasz: Mert örökké szeret minket.
Pap: Isten megbocsátotta bűneidet, menj békével!
Válasz: Istennek legyen hála!

Ezután felállunk, köszönünk és távozunk.

A gyónás után mielőbb elvégezzük a kapott elégtételt.

A bérmálás egy olyan szentség, amelyben a megkeresztelt megkapja a Szentlélek ajándékát, erőt és küldetést kap, hogy Krisztus élő tanúja legyen az Egyházban és a világban. A bérmálásban részesülők elkötelezik magukat az egyházi közösségben való életre, Jézus tanítványainak iskolájában. A bérmálkozók az egyházi közösség jelenlétében újítják meg keresztségi ígéretüket és válnak ezáltal nagykorú kereszténnyé.

A bérmálkozás ideje az elmúlt években a nyolcadik osztályos kor elérése.  Szeretnénk, ha nemcsak egy szép szokás és a régi hagyományokhoz való hűséges ragaszkodás lenne a bérmálkozás, hanem egy tudatos döntés eredménye. Ehhez a személyi érettség elengedhetetlen.

A bérmálás szentségét az a megkeresztelt kérheti, aki…

• élő kapcsolatban van a helyi keresztény közösséggel,
• a vasárnapi szentmiséken és a közösség istentiszteletein részt vesz,
• a bérmálkozás előtt legalább két éven át a hitoktatáson részt vett,
• elsőáldozó volt és rendszeresen magához veszi az Eucharisztiát,
• a bérmálás előtt részt vett az egy évig tartó felkészülési folyamaton,
• levizsgázott hittan-ismeretekből
• teljesítette a bérmálkozók közösségi szolgálatát.

Felnőtt korban is bárki kérheti a bérmálás szentségét. Keresse bizalommal a lelkipásztort!

A bérmaszülő kötelessége az, hogy a megbérmáltat a keresztény életben szavaival és példájával segítse, támogassa. Amikor bérmaszülőt választunk, leginkább erre a szempontra figyeljünk. Továbbá…

• Katolikus hitben élő, megkeresztelt, és megbérmált…
• 16 éves kort betöltött…
• Ha házasságban él, akkor szentségi házasságot kötött…
• Vallását gyakorló, hitét élő személy legyen.

A bérmálkozó bérmanevet választ a bérmálkozás előtt. Ez a név lehet a bérmaszülő neve, de lehet egy olyan szentnek is a neve, aki közel áll a bérmálandóhoz, akinek élete példaértékű, követendő. Az alábbi kiadvány segít a névválasztásban:

• Keresztneveink-védőszenjeink(letölthető DOCX)

A bérmálás a szentmise keretében történik. Lényegi mozzanata a krizmával (szentelt olaj) való megkenése a bérmálkozó homlokának, amit a püspök végez. A megkenést követi a püspök kézfogása, amely azt jelenti, hogy az egyház felnőtt tagjává vált a fiatal. Az alábbi párbeszéd történik a püspök és a bérmálkozó közt.

A bérmálkozó bérmaszülőjével együtt a püspök elé áll. A bérmaszülő jobb keze bérmagyermeke jobb vállán nyugszik. Közben a püspök megkérdezi a bérmálkozót:
Püspök: Mi a bérmaneved?
Bérmálkozó: (mondja a bérmanevét) N.
Püspök: N., vedd a Szentlélek ajándékának jelét! (közben keresztet rajzol krizmával a bérmálkozó homlokára)
Bérmálkozó: Ámen.
Püspök: Béke veled! (közben kezét nyújtja a bérmálkozónak)
Bérmálkozó: És a te lelkeddel! (kezet fog a püspökkel)

Imádság a Szentlélekhez

Te lélegezz bennem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, azt gondoljam!
Te erősíts engem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, azt hűséggel megvédjem!
Te őrizz engem, Szentlélek Isten, hogy szent kegyelmedet el ne veszítsem!
Te parancsolj nekem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, azt tegyem!
Te hívogass engem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, azt szeressem!

Virágdíszbe öltözött templom, orgonazúgás, hófehér menyasszonyi ruha, egyedülálló élmény a menyasszonynak, a vőlegénynek és az egész násznépnek… Ezt nem lehet kihagyni, ezt egyszer mindenkinek át kell élnie – mondják sokan, mert érzik, hogy a templomi esküvő nem csupán egy szertartás, egy a sok lehetséges ünnepi esemény közül. Van valami „földöntúli” tartalma is: valami megváltozik általa. De hát mi is történik ott, a templomban, az oltár előtt?

Az egyházi esküvő több mint egy szép ceremónia, egy új papír. Két ember életre szóló köteléke, amelyet Isten megáld. Apró, emberi jelekkel kifejezett gazdag mélység (kezek stólával történő átkötése, ősi magyar szokás szerint a feszületre tett eskü, a gyűrű megáldása…). A templom nemcsak hatásos háttér egy szépen beállított esküvői képhez. Az Isten szent színe előtt kötött egyházi házasság szentség, amelynek révén Isten kegyelme eljut a párhoz.

A házasság szentségének kiszolgáltatója, azaz közvetítője nem a pap, hanem a férfi és a nő, akik kölcsönösen önmagukat ajándékozzák egymásnak, jellé teszik önmagukat: annak jelévé, hogy Isten mennyire szereti az embert. Isten segítségét kérik közös életükhöz, mert tudják, hogy lehet Nélküle élni, de nem érdemes.

Az Isten házában kimondott szónak súlya van. Egy olyan szentség kegyelmében részesülnek, amely felbonthatatlan. A polgári esküvőt fel lehet bontani, az Isten által megpecsételt szövetséget nem.

A házasságnak maga Isten a szerzője. Ő a férfi és a nő szívébe azt a vágyat oltotta, hogy odaajándékozzák magukat egymásnak. Így egészülnek ki teljes emberré; alapvető vágyuk, hogy „ketten egy testté legyenek” (Ter 2,24).

Ezért Isten megáldja a házastársi szeretetet, és az emberpárt bevonja teremtő művébe. Isten kimondta rájuk a maga igenjét. Amikor pedig a menyasszony és a vőlegény az oltár előtt kimondja egymásra az igent, Isten akaratával működnek együtt. Isten az igent soha vissza nem vonja, áldása mindig megmarad. A szentségi házasság tehát nemcsak addig létezik és addig köti a feleket egymáshoz, ameddig a szerelem nagy lángon lobog, vagy ameddig ők ketten jól érzik magukat együtt, hanem mindhalálig.

A keresztény meggyőződés szerint a házasság az emberi szeretetnek az a formája, amelyet nemcsak kísér Isten áldása, hanem amelyben valóban testet ölthet, jelenvalóvá válhat Isten szeretete: szentség, amely nemcsak jelzi, de jelenvalóvá is teszi azt. A házasság szentsége még csak elkezdődik az esküvővel, a kegyelem működése végigkíséri a házasokat egész életükön: „holtomiglan-holtáiglan”. E kegyelem forrása Krisztus, aki „velük marad” a házasság nehéz perceiben is, és segíti őket. Ez az a többlet erőforrás, amiért kincs, ha Isten áldása kíséri a házasságot: a házas felek nem pusztán emberi alapokra, törékeny emberi erőfeszítésre, hanem Isten erejére támaszkodva élhetik meg a szeretet nagy kalandját.

Mi a teendő, ha a házasulandók egyike nem katolikus, hanem egy másik keresztény közösséghez vagy másik valláshoz tartozik, esetleg nem hívőnek vallja magát?

Más keresztény felekezethez tartozóval kötött házasság

Nem katolikus keresztény egyházi közösségek tagjaival lehet katolikus házasságot kötni. Ezt hívjuk vegyes házasságnak.  A papnak püspöki engedélyre van szüksége a vegyes házasságkötés megtartásához (ezt általában mindenkinek megadják). A katolikus félnek nyilatkoznia kell arról, hogy mindent megtesz azért, hogy hitét élje és gyermekeinek is továbbadja a házasságban. Ennek tudomásul vételét a másik fél aláírásával igazolja.  A szertartásról Ökumenikus esküvő címen olvashatsz alább.

Amennyiben az egyik fél nincs megkeresztelve, az több esetet feltételezhet:

1. Szülei nem tartották fontosnak, de keresztény kultúrájú közegben nevelkedett; szimpatizál a keresztény vallással, közömbös, meggyőződéses ateista.     Mindezek mellett a keresztény értékrendet többé-kevésbé elfogadja. Aki a keresztény értékrendet nem fogadja el, az valószínűleg nem akar párjával katolikus szentségi házasságot kötni.

2.Semmit sem tud a kereszténységről, de nyitott a keresztény szellemiségű, értékrendű házasságra (kölcsönös és sírig tartó tisztelet, szeretet, gyermekek vállalása stb.).

3. Valamely más vallás tagja (pl. muzulmán).

A valláskülönbséggel kötendő házasság lehetséges, hiszen természetesen egy meg nem keresztelt fél is tud hűséget, szeretetet ígérni. Megkötése azonban külön, előzetes püspöki engedélyhez kötött, mert gondos mérlegeléssel el kell dönteni, hogy a nem keresztény fél vállalni tudja-e a keresztény házassággal járó kötelezettségeket. A többnejűséget megengedő társadalmakból érkező nem keresztények esete például különösen problémás.  A nem kereszténnyel való házasságkötés szertartása csupán néhány mondatban tér el a szokásos katolikus liturgiától.

A házasság nem csupán szerelemre épülő kapcsolat, hanem két ember életét, boldogságát és boldogulását meghatározó szövetség. Amikor házasságra készülünk, akkor érzelmileg, lelkileg és életvitelünkben is alkalmassá kell válnunk arra, hogy felvállaljunk és beteljesítsünk egy ilyen mély életszövetséget. Sokoldalú emberi érettségre van szükség a házassághoz: a társas élet, a kommunikáció, az anyagi javak, a konfliktuskezelés, és az élet számos más területén is. Rengeteg kérdés vetődhet fel, különösen, ha egyházi esküvőt szeretnénk, és nem vagyunk jártasak e témában. Hogyan fogjunk hozzá? Milyen feltételei vannak az egyházi esküvőnek? Kihez kell fordulnunk, milyen iratokat kell beszereznünk? Részt kell-e vennünk jegyesoktatáson? Szabadon választhatjuk-e ki a templomot? Mennyibe kerül a szertartás? Ezekre és hasonló kérdésekre szeretnénk választ adni a következő pontokban.

A házasság szentségének kiszolgáltatását azon a plébánián kell kérni, ahol a házasságot meg szeretnék kötni. Célszerű személyesen, az esküvő tervezett időpontja előtt kb. 6 hónappal jelentkezni a plébániai irodán az esküvői időpont, nászmise kérése, a jegyesoktatás és a részletek megbeszélése miatt. Az esketés helyén adnak eligazítást a szükséges adminisztratív kérdésekről is. Az egyházi esküvő feltételei: Egyházjogilag szabad állapotúak köthetnek csak szentségi házasságot. A házasulandók közül legalább az egyik félnek katolikus vallásúnak kell lennie. A házasságkötést több alkalomból álló, úgynevezett jegyesoktatás előzi meg. Szükséges iratok: 3 hónapnál nem régebbi keresztelési anyakönyvi kivonat (ez a keresztelés helyének plébániáján szerezhető be).     Ha egyik házasulandó sem tartozik a házasságkötés helyének plébániájához, legalább az egyik fél lakóhelye szerint illetékes plébánostól kell házassági engedélyt, ún. elbocsátót kérni (ezt csak a friss keresztelési anyakönyvi kivonat bemutatása után tudja kiállítani az illető plébános).     Aki nem az eskető plébánián vesz részt a jegyesoktatáson, erről hozzon igazolást.

„A házasságra való felkészülés elsősorban nem gyakorlati ismeretek elsajátítását jelenti, hanem megnyílást a házasság szentsége, az isteni kegyelem felé, amely képessé tesz a kölcsönös és teljes önátadásra, a »holtomiglan-holtodiglan« hűségre az életre nyitottan. […] Ahhoz azonban, hogy házasságunkban életünket megfontoltan, tudatosan és visszavonhatatlanul egymásnak ajándékozhassuk, hogy az IGEN szabad és felelős cselekedet legyen, szükséges a testi, lelki és szellemi megalapozás.” Jó, ha időben tisztázódik, hogy a szeretet teljes önátadást jelent, „az »én« helyére a »mi« lép”. A szeretet másik összetevője az elfogadás, a másik elfogadása. Lehet olyan tulajdonsága, amelyet legszívesebben megváltoztatnék, de akkor is szeretem és elfogadom, ha semmiben sem változik meg –,  mert önmagáért szeretem őt. Ehhez azonban először saját magamat kell elfogadnom. Ez sokszor nem könnyű. Ahhoz azonban, hogy boldog lehessek, mernem kell ajándékká válni, és megtanulni, hogy elfogadjam önmagamat és a másikat is. A boldogság nem más, mint az adás, elfogadás és kölcsönösség harmóniája. Többek között mindezek átgondolásához nyújt segítséget a jegyesoktatás.  (Hívom a családokat – 2009. június. Bíró László püspök levele alapján)

Mit tud mondani az Egyház egy fiatal párnak a házasság küszöbén? Elavult, dohos, életidegen dogmák, szabályok következnek majd egy családtalan paptól? A jegyesoktatás azonban nem erről szól, hanem…  Mondhatjuk, hogy ahány plébánia, annyiféle jegyesoktatást találhat az ifjú pár. Van, amelyik hittani ismereteket is szeretne átadni, de mindegyik célja az, hogy a keresztény házasságra felkészítsen.  A házasság olyan természetjogi intézmény, amelyet Isten szentségi rangra emel. Az oktatás ezen a két vonalon halad: segít a párkapcsolat mélyebb megélésében, hogy hosszú távon is működőképes legyen: elvárások, kommunikáció, konfliktushelyzetek, gyermekvállalás, házasságápolás témákban. Másrészt a Biblia alapján tanít a jegyesoktatás Isten tervéről, a férfi és a nő egymásnak teremtettségéről, a gyermekáldásról, családtervezésről.  A jegyesoktatást tarthatja a plébános, a káplán, de bevonhatnak szakembereket (családterapeutát, orvost) és a plébániaközösség családjaiból házaspárokat is, hogy tudásukkal és tapasztalataikkal támogassák a párokat.

A többféle segédanyag egyike a Törékeny kincs, boldog házasság (6 részes oktató videó, Pécsi Családsegítő, 1998) Kossuth Rádió – Tanúim lesztek: Füzes Ádám atyával készült beszélgetés részlete

Az esküvő után

A jegyespár hónapokon át készül az esküvőre, a nagy nap minden egyes pillanatát gondosan megtervezi, hatalmas energiákat, rengeteg időt és pénzt fektet abba, hogy minden tökéletes legyen. Furcsa lenne, hogyha ennyi készület után a folytatásra már nem jutna erő és lendület. A házasságkötés ugyanis nem lezárás és vég, hanem épp ellenkezőleg: egy új út megnyílása, egy új életfejezet megkezdése. Az esküvővel csak egy útszakasz ért véget, nem maga az út. Az esküvő után Éppen ezért az esküvő után is meg kell őrizni a lelkesedést, az örömet és a fiatalos nyitottságot, érdeklődést. Jegyesoktatásra talán már nincs szükség, de jó, ha az ember csatlakozni tud egy fiatal házas közösséghez a plébánián. Az első gyermek megszületésekor nagy segítség, ha a fiatal anyuka talál a templomban, a plébánián egy baba-mama klubot, ahol élményeit, örömeit, vagy éppen kérdéseit megoszthatja a hasonló élethelyzetben lévőkkel. Az esküvő után is fontos az ima, az állandó fáradozás és áldozathozatal – most már nemcsak egy ünnepségért, egy nagy napért, hanem minden egyes pillanatért, amit együtt élhet meg a pár. Hiszen a szeretetet és annak belső szívét, lelkét az esküvő után is gondozni kell: növekedve az Istennel való kapcsolatban, elmélyülve az egymás iránti bizalomban, elfogadásban, türelemben és megbocsátásban.

Szent Ágoston azt mondja: „Ahol szeretet van, ott jelen van az Isten.” Szükséges, hogy egymás iránti szeretetünk gyökere az isteni gondviselésre való teljes ráhagyatkozás legyen. Olyan odaadás, amely a maga korlátolt terveit leteszi Isten kezébe.  Ahogy Dr. Gyökössy Endre lelkész-pszichológus – népszerűbb nevén Bandi bácsi – írta: „… a házasság hármasság! Csak hármasban annyira befejezett, hogy oda még a magányosság sem törhet be többé. Ez a harmadik pedig a Hatalmas Harmadik: Jézus Krisztus. Ő nem akarja, hogy valaha is együtt-külön maradjatok, hiszen megígérte, hogy mivelünk, tiveletek is lesz, minden napon, a világ végezetéig.”  „Jézus Krisztus valóban együtt akar lenni veletek ígérete szerint: azért, hogy amikor munkátok vagy bármi más miatt nem lehettek egymás mellett, külön is együtt lehessetek – Benne. És Általa. Azért, hogy gondjaitokat megfelezze, szereteteket megsokszorozza. Azért, hogy minden élesebb szót Ő fogjon fel. Hogy minden emberi indulatot Ő csitítson el. Azért, hogy újra és újra Benne találjátok meg egymást.” (Bíró László püspök)  Akiket a szeretet köt össze, tudják, hogy „ketten hármasban vannak”. Tudják, hogy Isten, aki maga a SZERETET, mindig velük van, hiszen Ő is kimondta rájuk az IGEN-t.  Tudják, hogy bátran indulhatnak egymás felé.

A templomi esküvőhöz előkészület is tartozik, ezért fontos, hogy időben tisztázzuk a pontos időpontot. Lehetőleg fél évvel, de legkésőbb 3 hónappal a házasságkötés előtt jelentkezni kell az illetékes plébánián.

Mire van szükség, ha nem a lakóhelyem szerinti templomban esküszünk?

Minden katolikus plébániatemplomban, illetve a helyi plébános engedélyével a plébánia területén található kápolnában lehet házasságot kötni. Ha a házasulandók egyike sem lakik az eskető plébánia területén, legalább az egyik fél lakóhelye szerinti plébánostól elbocsátó szükséges. A házasság szentségének a kiszolgáltatását azon a plébánián kell kérni, ahol a házasságot kötni szeretnék.

Évekkel ezelőtt polgári esküvőnk volt… …most templomban is összeházasodnánk – van-e lehetőség erre?

Remélhetőleg igen. Ennek a következő feltételei vannak:      Mindkét fél akarja.     Legalább egyikük katolikus legyen.     Ne legyen egyiküknek se korábbi polgári házassága (ennek kapcsán személyesen érdemes megkérdezni a plébánost, hiszen az eltérő helyzetek más és más megközelítést kívánnak).   Amennyiben nincs akadálya a szentségi házasságnak, két lehetőség közül lehet választani: A templomban, ünnepélyesen, vagy szűk családi körben, egyszerűen megkötik a házasságot.     Amennyiben ez nehézségbe ütközik (pl. az egyik fél nem akar eljönni a templomba, de a katolikus házasságot nem ellenzi), akkor úgynevezett „gyökeres orvoslásra” (sanatio in radice) kerülhet sor. Ez olyan egyházjogi eljárás, amelynek keretében a területileg illetékes püspökség a már fennálló polgári házasságot szentségi házassággá nyilvánítja.

A házasság… az életre szóló hűség… józan ésszel végiggondolva minimum lehetetlen. De inkább őrültség. Ki az, aki pontosan tudja, mire is vállalkozik? És ki az, aki ki meri jelenteni: évtizedeken át, bármi történjék is, melletted maradok, sőt szeretni foglak? Tanúságtételek. Katolikus szertartás szerint kötöttem házasságot. Esküvőnkön a kánai menyegző története hangzott el. Fontos volt számunkra, hogy Jézus első csodatettét állítsuk magunk elé útra indítónak. Egyrészt azt érezzük ebből a történetből, hogy Jézus különösen szívén viseli a házasságok sorsát. S miközben sokan úgy emlegetik őt, mint aki „soha nem mosolygott”, ezt ő maga cáfolja: részt vett a menyegzői mulatságban. Nyilván nem a sarokban ült, és zordan nézett maga elé… Másrészt az a bizonyos kánai ifjú pár – legyen bármennyire boldog – rögtön az esküvőjén szembesül az első válságával: elfogyott a bor. Mi is tapasztaljuk ezt: az évek során időnként a mi „borunk” is elfogy. Elfogy a türelmünk, jókedvünk, készségünk, önzetlenségünk, jó szándékunk, szeretetünk bora. És marad helyette az idegességünk, önzésünk, türelmetlenségünk iszapos vize. Nagy szükségünk van arra, hogy Valaki borrá változtassa. Harmadrészt a násznép Jézus révén olyasmit kap, amit remélni és elképzelni sem tudtak korábban: jó bort, azaz jobbat, mint amit valaha is ittak. Érezzük, sőt tapasztaljuk: Jézus az egyetlen, aki képes borrá változtatni a vizünket. Erre kértük őt a házasságkötésünk pillanatában, és ezt az ajándékát kapjuk azóta is, szüntelenül.  (Süveges Gergő és Margit 2000 óta házasok, négy gyermek szülei)

A templomi esküvő olyan családi, személyes alkalom, amely Isten színe előtt, liturgikus keretben történik. Ezért a szertartás családias, bensőséges, ugyanakkor felemelő és ünnepélyes. Hogyan épül fel egy ilyen alkalom? Mi minden kell hozzá? A fiatal pár bevonulásával kapcsolatban nincsenek előírások, ezért ennek módját érdemes családi körben előre megbeszélni. Például: –   Klasszikus bevonulás: a pap elől, a tanúk utána; a vőlegényt anyja, a menyasszonyt apja kíséri. –  Önálló bevonulás: a pap elől, a tanúk utána, a vőlegény és menyasszony együtt. – A fentiek egyike, de a pap az oltárnál várja a menetet.

A szentélybe érve a menyasszonyi csokor és a gyűrűk az oltárra kerülnek, és elkezdődik a szertartás első része: az igeliturgia. Ebben két vagy három részletet olvasunk a Szentírásból, majd a pap beszél a párhoz és az egybegyűltekhez. A második rész, a tulajdonképpeni esketési szertartás a következő részekből áll: ígéretek: a pap kérdéseket tesz föl a vőlegénynek, majd a menyasszonynak, hogy szabad akaratukból házasodnak-e, készek-e a sírig tartó hűségre és szeretetre, gyermekek vállalására és azok katolikus nevelésére házassági szándék ünnepélyes kinyilvánítása (konszenzus): a jegyesek egymás felé fordulnak, kezet fognak, amelyet a pap stólával köt össze, majd kimondják a boldogító igent (vagy akaromot), és azt, hogy „Isten szent színe előtt feleségül veszlek/megyek hozzád”. Ettől fogva érvényes a házasságkötés. Eskü: magyar szokás szerint a fiatalok, általában térden állva, kezüket a feszületre téve, házassági ígéretüket esküvel is megerősítik. A pap által előre mondott szöveget mondatonként ismétlik. gyűrűhúzás: a véget nem érő szeretetet jelképező gyűrűt a felek egymás ujjára húzzák („viseld ezt a gyűrűt szeretetem é s hűségem jeléül”) nászáldás: az új házaspárra ünnepélyes áldásban hívja le a Szentlelket a pap, hogy Isten jelenléte erősítse meg és kísérje szeretetüket és közös életüket.

A templom kapujáig a pap vezeti ki az ifjú párt, jelezve, hogy az Egyház imádsággal kíséri, és közösségébe várja vissza őket, immár mint új családot.