Kántorok szakmai napja

Ismét megrendezik a Kántorok szakmai napját, amelyre a Veszprémi Főegyházmegye várja a területén szolgáló kántorait, az orgonához, egyházzenéhez kapcsolódó érdeklődőket.

Az esemény szervesen kapcsolódik a Veszprémi Főegyházmegye védőszentje, Szent Anna-napjához.
Július 26-án ünnepi szentmisével veszi kezdetét a szakmai nap, 18 órától Szent Anna tiszteletére tartják a meg a liturgiát a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban. Az eseményen a résztvevő kántorok adnak szolgálatot. Ezt követően 19 órától Kővári Péter, a Tihanyi Apátság zeneigazgatója ad ünnepi orgonakoncertet.

Másnap, július 27-én 7.30 órától közös zsolozsmázással, reggeli dicsérettel folytatódik a rendezvény Balatonalmádiban a Jezsuita Kolostor és Romkertben, majd 8.00 órától orgonabemutatót és hangszerpróbát tartanak.

Kovács Szilárd Ferenc 10 órától előadást és bemutatót tart a Gizella-népmiséről, majd 11 órától Kercza Asztrik OFM előadását hallgathatjuk meg.

Este pedig 20 órai kezdettel orgonakoncertet ad Kovács Szilárd Ferenc a balatonalmádi Loyolai Szent Ignác-templomban.

HELYSZÍN

kezdete

2024.07.26.
péntek 18:00

vége

2024.07.27.
szombat 21:00

További események

Megszakítás