Az előadás a nagyböjti időszak keretén belül szólal meg, ezzel is készülve a húsvéti történésekre.
Viszonylag későn nyer polgárjogot a protestáns liturgiában a szenvedéstörténet szinte operaszerű drámaisággal és gyakran az operából vett zenei elemekkel történő ábrázolása. Erre német területen a 18. század elejéig kellett várni, hogy a legnagyobb szerzők: Johann Sebastian Bach és Georg Philipp Telemann megírják nagy oratóriumpassióikat.
Addig szerényebb, visszafogottabb és főként kevésbé dramatikusabb módon dolgozták fel Jézus szenvedéstörténetét.
Az 1680-ban komponált mű nélkülöz minden dramatizált elemet: a passiótörténet teljes cselekményét elhagyva csak a kereszten függő Jézusra koncentrál. Egy óra hosszára kimerevített pillanatfelvétel ez, mely „fotó” részletein a zene vezet végig. Az egyes kantáták szövegei – melyek nagy része a 13. századi ciszter apát, Leuveni Arnulf hosszú, latin nyelvű költeményeiből vett versszakok – tulajdonképpen a keresztre szegezett Jézus egy-egy testrésze körül forgó meditációk.
A hét kantáta egyre feljebb emeli tekintetünket a szenvedő Krisztusra. Sorrendben a lábaihoz, a térdeihez, a kezeihez, az oldalához, a mellkasához, a szívéhez és végül az arcához szólnak. A szövegek kevésbé értelmezhetők a szenvedés aprólékos és drámai ábrázolásaként. Azok sokkal inkább a hívő ember saját sorsáról történő elmélkedései a keresztfa szemlélése közben. Így egyben adnak a mai hallgatóságnak egyszerre különleges zenei élményt és ritka lehetőséget a kontemplációra.
Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt ingyenes programunkra!
