Székesegyházi kincsleltár az 1430-as évekből
1435 körül készülhetett Solymosi László történészprofesszor kutatásai szerint az a kincsleltár, amely keletkezésének idején a veszprémi székesegyházban őrzött tárgyakat és könyveket vette számba. A kincsjegyzék már a 19. század végén ismert lett a történettudomány számára, amikor Fejérpataky László két forráspublikációban közölte annak szövegét a Magyar Történelmi Tár 1886–1887. évi évfolyamaiban. Az összeírás 16 levél terjedelmű, eleje és vége hiányzik (jelzete: DF 201633, Vp. kpt. mlt. Ingóságleltár).
Ismeretes, hogy a székesegyház liturgikus feladatait ellátó kanonoki testület, a székeskáptalan mindenkori őrkanonokjának feladata volt az egyházi tárgyak és öltözetek megőrzése és ebből adódóan felelősségteljes nyilvántartása. Már a 13. század végén, a Csák Péter-féle 1276-ban történt barbár pusztítást követően is ilyen leltárak alapján fordult az uralkodóhoz kárpótlásért a püspök és a káptalan az elpusztított javak sorával. Ismert továbbá az akkor a székesegyházban őrzött levéltár 14. század közepi oklevéljegyzéke – még ha az eredeti dokumentum immár háromnegyed évszázada lappang is –, valamint már készült ismertetés sorozatunk keretei között a 15. század végi ún. „könyvkölcsönzési feljegyzésekről” is. Ezen kívül egy harmadik jegyzék is fennmaradt a tárgyakról, amelyet Fejérpataky említett első közleménye végén részben már ugyancsak publikált (jelzete: DF 283120, Vp. pk. lvt. Litt. mancae 48.). Az 1435-ben összeállított jegyzék is a korábbi leltárakra vonatkozó hivatkozásokkal készült.
A leltárt Nyitrai János őrkanonok 1435-ben bekövetkezett halálakor állították össze, mintegy hivatalának átadás-átvételét dokumentálandó, majd folytatólagosan tartalmaz bejegyzéseket és bővítéseket egészen 1439-ig, az akkor elhunyt Himházi Szarka László zalai főesperes hagyatékának feljegyzéséig. (Érdekesség a 6. verzó oldal tetején egy 1447-ből származó bejegyzés is.) Az összeírt tárgyak első csoportját az ékszerek, liturgikus tárgyak jelentik: kelyhek, keresztek, monstranciák, gyertyatartók, pásztorbotok stb. Második csoportot a liturgikus öltözetek, textilek között oltárterítőket, miseruhákat, kárpitokat, infulákat stb. adják. A jegyzékben említett tárgyak harmadik csoportja, a könyvek – misekönyvek, breviáriumok, egyházjogi stb. témájú kötetek – száma 171.
A kincsjegyzék páratlanul gazdag egyrészt az említett tárgyak sokszínűsége és mennyisége miatt. Tárgyleírásai másrészt gyakran adalékokkal szolgálnak azok provenienciájához, származásához: ki és mikor készíttette, továbbá milyen alkalomból adományozta azokat a székesegyháznak is, illetve maguknak a műtárgyaknak leírásai is a korból fennmaradt jegyzékekhez képest szokatlanul pontosak, részletesek. A legértékesebb tárgyak Kápolnai Mihály püspök (1399–1402) nevéhez köthetők; ez érthető is, hiszen az 1381-re tehető székesegyházi tűzvész után éppen az ő püspökségének idején, 1400-ra, a szent évre készült el az épület renoválása és bővítése. A 14–15. századi püspökök mellett a székeskáptalan kanonokjai – akik, ha mást nem, könyveiket végrendeletileg Szent Mihály egyházának hagyták –, illetve az alsópapság (oltárigazgatók, sekrestyések), valamint más prelátusok – pl. váradi püspök, szepesi prépost stb. – és civilek adományait is összeírták.
Művelődéstörténeti szempontból is jelentős az összeírás. A székesegyház 1435 körüli oltárairól teljes képet ad a jegyzék, illetve több oltárigazgató vagy akár kanonok neve is csak jelen dokumentumban őrződött meg. Azáltal, hogy korábbi összeírásokban sorolt tárgyakat vesz számba, illetve későbbi kézzel egy-egy tárgy sorsát és nyomon lehet követni – értékesítés, kölcsönadás, könyvek esetében kölcsönzés – a statikus jegyzék dinamikussá válik: a tárgyak éltek, használatban voltak és használóik neve is megőrződött. Így válik a kincsjegyzék maga is kinccsé.
