A Házasság Hete című programsorozatot idén február 10–18 között rendezték meg országszerte. Veszprémben a rendezvénysorozathoz kapcsolódva Családi plakátpályázat megnyitójára és díjátadójára került sor a Szaléziánumban február 17-én.  A beérkezett alkotásokat Somogyi Eszter, a Szent Margit Óvoda vezetője, Csík Richárd képzőművész és Szegedi László rendező-operatőr értékelte. A díjakat Takáts István érseki kancellár és Porga Gyula polgármester adták át.

Porga Gyula polgármester köszöntőjében arról beszélt, a rajzpályázat is bizonyítja, hogy erősek a város közösségének alapegységei, a családok.

Takáts István érseki kancellár szintén elismerően szólt a családokról és a gyermekek rajzairól. Ezeken többségében összekapaszkodó családokat és hatalmas szíveket látni, melyek olyan szeretetet tükröznek a gyermekek részéről, amely képes beragyogni az emberi életet- mondta.

A zsűri elnöke Somogyi Eszter, a Szent Margit Óvoda vezetője volt, aki úgy látja, a kormány és az egyház sem véletlenül nyilvánította a családok évének 2018-at, hisz a családok azok a közösségek, melyek legtöbb erőt tudják adni a mindennapokban.

A díjátadón húsz alkotót díjaztak két kategóriában. Az óvodásoknál Csapó Lili Nóra (Szent Margit óvoda) és Salamon Fruzsina (Ringató óvoda) végeztek az első helyen Csóka Botond és Görög Fanni (Erdei Tagóvoda) előtt. A harmadik helyért járó elismerést Sipos Márton és Sipos Lívia, valamint Szűcs Hanga (mindhárman Szent Margit Óvoda) vehették át.
Az iskolások között Főczény Dávid (Simonyi iskola) és Kovács Zsófia (Báthory iskola) végeztek az élen, második Gál Blanka (Báthory iskola) lett, a képzeletbeli dobogó legalsó fokára Kelemen Korina (Dózsa iskola) állhatott fel. A helyezéseket elért gyermekek mellett több apróságot és a Báthory iskola 1/C osztályát is különdíjjal jutalmazták.
A rendezvényen kihirdették a Családsegítő Szolgálat „PÁR kérdés” című pályázatának eredményét is, az első helyen Perei Tímea és Sándorfi Viktor végzett.

IMG_9041
IMG_9048
IMG_9053
IMG_9057
IMG_9061
IMG_9066
IMG_9090
IMG_9108
IMG_9111
 

Comments are closed.