“Szeretni kell egymást az embereknek. nemcsak testvérek
vagyunk, hanem nehéz sorsot átélt nemzet is. Ha mi nem
szeretjük egymást, ha mi veszekszünk, hogyan várhatjuk
el, hogy a világ szeressen bennünket?
Msgr. Varga Béla
A Veszprémi Érsekség a veszprémi KÉSZ csoportjával február 17-én a volt nagyszeminárium épületén Varga Béla emlékére állított magyar-lengyel feliratú emléktáblákat. A 110 éve született egykori veszprémi egyházmegyés papot, Veszprémben, a székesegyházban szentelték pappá 1926-ban. 20 évig végzett lelkipásztori szolgálatot Somlóvásárhelyen, Várpalotán végül Balatonbogláron. Az 1930-as években nemzetgyűlési képviselő lett, majd a második világháborúban a lengyel menekülteknek adott otthont Balatonbogláron. Először a németek elől kellett menekülnie, majd miután 1946-ban a Nemzetgyűlés elnöke lett hamarosan a kommunista diktatúra célpontja lett. 1947-ben hagyta el Magyarországot, és Amerikában telepedett le. Az emigráció alatt is végig hazája ügyét támogatta, majd 1991-ben térhetett haza. Balatonbogláron telepedett le, 1995-ben hunyt el. Hamvait az általa épített templom kriptája őrzi.
A megemlékezés az ünnepi érseki szentmise után kezdődött, ahol dr. Udvarhelyi Olivér a KÉSZ veszprémi elnöke köszöntötte a megjelenteket.
Az egykori politikus – plébánosra dr. Rétvári Bence parlamenti államtitkár emlékezett. Beszédében az államtitkár Varga Béla életét néhány példán keresztül mutatta be, melyek napjainkban is példát adhatnak.
Az első momentum, amit felidézett, az egy 1922-ben történt eset, amikor a Trianon utáni országban, Sopronban egyedüli győri diákként 2 elesett társát maga helyezi a koporsóba és vérüket is összesöpri saját kezével az út porából. Ekkor tanulta meg igazán szeretni a hazáját, amely áldozattal és szenvedéssel járhat.
A másik példa, amit felhozott életéből a II. világháború alatt történt, mikor tömegesen mentette a lengyeleket, akik az országot megszálló náci csapatok elől menekültek. Megmutatta azt, hogy keresztényként az ember nem lehet megalkuvó, nem lehet beletörődő. A kereszténység bátorságot jelent, bátorságot és szembeszállást az akkori hatalommal, hiszen nem kis dolgot kockáztatott azzal, hogy a lengyel menekülteket befogadta, és segített nekik továbbjutni a szabad világba.
Végezetül dr. Rétvári Bence Varga Béla emigrációban eltöltött éveiről beszélt. Ekkor is folytatta küldetését hitének és hazájának érdekében. Nem adja fel a küzdelmet, a 190 emigrációban élő nemzetgyűlési képviselőből 90-et hívott össze a Magyar Nemzeti Bizottmányba, amely a magyarok képviseletére volt hivatott. Nemcsak az emigrációs hullámnak volt ő a vezetője, hanem a szabadságnak a szószólója, amikor az ’56-os forradalmárok is kiérkeztek, ők is Varga Bélát választották képviseletükre, hiszen kompromisszumkereső jelleme volt. Mindig a közös célt kereste, sohasem azt ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt.
Az államtitkár végezetül rámutatott, hogy Európa országai között egy közös érték van, és az a kereszténység, aki keresztényként politizál, az európai értékek mentén politizál.
Dr. Márfi Gyula érsek Varga Béla szabadságszeretetéről beszélt. Aki a szent szabadság érdekében mindenféle diktatúrával szembetalálta magát, de tudta, hogy szabadság nélkül az élet nem élhető. Olyan mint a leves só nélkül. Ugyanakkor Varga Béla azt is tudta, hogy ha túladagoljuk a szabadságot akkor, olyanná válik az ország mint az elsózott leves. A szabadság csak az elkötelezett hűséggel együtt üdvözít.
A beszédek után leleplezett táblák megáldásával zárult az ünnepség.
[simpleviewer gallery_id=”199″]
