A Veszprémi Érsekség fenntartásában működő közoktatási intézmények vezetői ( igazgatói és lelki igazgatói ) gyűltek össze dr. Márfi Gyula érsek és dr. Mail József gazdasági helynök meghívására, hogy az új tanév indulásával kapcsolatban lelki és szakmai iránymutatást kapjanak.

A Érseki Hivatal Gizella termében a múlt héten megrendezett megbeszélésen a lelki ráhangolódást Ft. Földi István atya, a tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola lelki igazgatója tartotta Együtt nevelni a katolikus iskolában, megszentelt személyek és Krisztushívők közös küldetése címmel. Elmélkedésében hangsúlyozta, hogy az intézmények nevelőtestülete és lelki igazgatója csak együtt, egymást támogatva és segítve tudnak hiteles példát mutatni az ifjúságnak. Eredményesen mindenki csak ott tud dolgozni, ahol azt hittel, belső meggyőződéssel teszi. Minden szülő akkor nyugodt, ha a szíve szerint választott iskolába jár gyermeke, és diákjaink is ott érzik jól magukat, ahová nem kényszerből járnak. A katolikus iskola nevelési terve csak akkor meggyőző, ha erősen motivált személyek dolgoznak megvalósításán, olyanok, akik tanúskodnak Krisztussal való élő kapcsolatukról. E küldetés megélésében összetalálkozik a Krisztus hívők azon döntése, hogy nevelő feladatukat úgy élik meg „mint személyes hivatásukat az Egyházban és nemcsak mint egy foglalkozás végzését”. A cél valódi nevelői közösség létrehozása, mely közös, programszerűen elfogadott értékekre épül, fáradságot nem kímélő feladatot jelent a katolikus iskola számára. Az oktatás mellett ugyanolyan fontossággal bír a példamutatás, az erkölcsi tartás, a rend, a tisztaság, a kitartó munka, a becsületére nevelés. A közélet valamennyi szereplője, így a pedagógus is, személyes példájával nevel. Közös felelősség, hogy milyen lesz a felnövekvő nemzedék. A pedagógus jelmondatává kell hogy váljon: ha azt kívánod, hogy megbecsüljenek, tudj  megbecsülni másokat.

Az Érsekség új közoktatási szakértője, Novák Gyuláné tartott szakmai iránymutatást ezt követően a tanévkezdéssel kapcsolatban. Kiemelte a takarékos működés fontosságát, és felhívta a figyelmet a változó jogszabályi keretekre.

A megbeszélés összegzésekor elhatározták, hogy a találkozó megrendezését hagyománnyá teszik, hiszen fontos, hogy egymás között meg tudják beszélni a felmerülő problémákat és sikereknek is együtt tudjanak örülni.

[simpleviewer gallery_id=”638″]

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »