December 1-jén Veszprémben indultak útjára a szeretet lángjai, hogy egy héten keresztül hívják fel a figyelmet a mélyszegénységben élőkre. Az ünnepi megnyitón részt vett Udvardy György veszprémi érsek, Écsy Gábor, a Karitász országos igazgatója, Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek, Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke, Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, valamint Szijártó László, a Veszprém- Főegyházmegyei Karitász igazgatója.

Az ünnepség elején Szijártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az adventi időszak a szeretetnek és a családnak is az ünnepe. Mindannyian törekszünk arra, hogy jobban odafigyeljünk a másikra, és próbálunk segíteni, ahol csak tudunk. Ennek a rendezvénynek is ez a fő célja. Ezt követően jelképesen átadott egy ajándékcsomagot Écsy Gábornak, a Karitász országos igazgatójának, amelyből ötven darabot készítettek az önkéntesek a kárpátaljai magyar gyerekeknek. Az ország számos pontjából érkező hasonló ajándékcsomagokat, mintegy 500 darabot a következő hetekben juttatnak el a határon túli gyermekeknek.

„Istennek tudatos választása a szegény. Mi mindannyian rászorulunk arra, hogy lehajoljon felénk, hogy erőt öntsön tagjainkba, rászorulunk arra, hogy reményt, jövőt adjon számunkra.” – mondta köszöntőjében Udvardy György érsek. „Amikor az ünnepre készülünk, ugyanezt az isteni gesztust szeretnénk megjeleníteni közösségeinkben. Nem gondoljuk, hogy egy-egy ilyen készülődés során minden nehézséget meg tudunk oldani, de azt igen, hogy egy-egy segítség a reményt éleszti fel annak, aki ezt kapja, és mikor a remény újraéled bárkinek az életében, akkor kinyílik előtte az emberi méltóságnak, a kapcsolatnak, az életnek a lehetősége. Mi ezt szeretnénk adni!”

Écsy Gábor bemutatta az 1998-ban indult Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű szolidaritási programot, amelynek célja minden országban közös: az összetartozás szellemének erősítése, az emberi szolidaritás érzésének erősítése. Figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé.

„Magyarországon a szolidaritás egy millió csillaga, 2008. december 7-én ragyog fel először, és 1 héten keresztül nap mint nap arra figyelmeztet, hogy vannak nálunknál sokkal szegényebb emberek, akiknek napi megélhetési gondjaik vannak; figyeljünk rájuk, segítsünk rajtuk.

A „Tárjátok ki a szíveteket” adventi segélyprogram-sorozat keretében zajló jótékonysági akcióban idén a Katolikus Karitász 12 egyházmegyei szervezete vesz részt, így az ország több mint 300 településén gyúlnak ki a szeretet lángját szimbolizáló mécsesek. Így a szolidaritás fényei gyúlnak fel többek között az győri, székesfehérvári, egri, a szegedi, a pécsi, a kaposvári, az esztergom-budapesti, a veszprémi, kalocsa-kecskeméti, debrecen-nyiregyházi egyházmegyék területén a különböző falvakban és városokban december 1–8. között.

Az egy héten keresztül nap mint nap fellobbanó egyre több fény a körülöttünk élő szegényekre, a megélhetési gondokkal küzdőkre szeretné a figyelmet irányítani.

A gyertyákért felajánlott adományokból a Karitász a hátrányos helyzetűek téli megsegítésére fordítja. Ételosztások, élelmiszercsomagok, kályhák és tűzifa nyújt majd valódi segítséget családok százainak.”

A szolidaritási hét december 8-án Pápán zárul majd.

 

Az ünnepség után Udvardy György érsek szentmisét mutatott be a Szent Mihály bazilikában Écsy Gábor országos karitász igazgatóval, Szijártó László főegyházmegyei karitász igazgatóval és Nagy Károly apát-plébánossal.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
IMG_1095
IMG_1087
IMG_1110
IMG_1122

 

* * *

A Karitász adventi segélyprogramjaiba több módon is be lehet kapcsolódni:

  • • A 1356-os adományvonalon egy hívással 500 forinttal támogathatják a munkát.
  • • Csekkes befizetéssel, banki átutalással bármilyen összeggel hozzájárulhat a karácsonyi segélyprogramokhoz és évközi munkához is.
  • • Az egyházmegyei Karitász központokon és a meghirdetett gyűjtőpontokon keresztül egy helyi program támogatásába is bekapcsolódhat tárgyi vagy pénzadományával.

(karitasz.hu)

 

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »