-HITTANOS TÁBOR KISMAROSON 2013. AUGUSZTUS 5-10.-

Hétfő: Havas Boldogasszony emléknapja van. Reggel a templomnál egy busz áll. A bőröndöket és a nagy táskákat Laci bácsi a busz csomagtartójába teszi.
A szentbeszédben Tamás atya Ferenc pápáról beszél, aki a megválasztása utáni napon a Santa Maria Maggiore bazilikában Szűz Mária kegyképe előtt hálát adott, s ugyanitt imádkozott a rió-i nemzetközi ifjúsági találkozó előtt és után is. Legyünk közel a Szűzanyához, mint Édesanyánkhoz, ne keverjük bele a pogány vallások elemeit a keresztény vallásba, mert nem ugyanaz! Fogadjuk meg a Szűzanya jó tanácsát: „Tegyetek meg mindent, amit mond!”
Beszállunk a buszba, elindulunk. A budapesti Ferenciek terén betérünk a ferences templomba. Éppen szentmise van. Akinek lelki dolga van, elintézheti.
Miután megérkezünk, elfoglaljuk a szállást. A június eleji árvíz nyomai még mindig felfedezhetők, a Kanyar-tanya közel van a Dunához. Néhányan elmegyünk a Kókába jégkrémért, ásványvízért (többen a palack miatt), gyümölcsért. Meleg hétköznapi kora délután van, a többiek a szobákban maradnak, rakodnak. Gyermekeink a ház alatt pingpongasztalt találnak, kezdetét veszi a heves csata. Négy óra felé átcsattogunk a Duna-partra csobbanni egyet. Fél hétkor zuhany, utána vacsora. Gábor bácsi vezeti a hálaadó imákat végig a tábor idején. A vacsora végén új táborlakónk, Saci néni egy-egy kispárnát ad a 15 gyermeknek, amikre saját kezűleg hímezte a kis Jézust a karjában tartó Szűzanya egyvonalas képét. Több gyermek ki is mondja: ezzel a párnával fog aludni. Eszter úgy ül a széken, hogy közben magához öleli a kispárnát.
Az énekesek próbáján megható ajándékot kapok: nemcsak a reggel szolgáló három lány ül le a teraszon mellém, de a többiek is. Együtt éneklünk Ágotával, Dórival, Eszterrel, Krisztivel, Lillával, Orsi nénivel, Saci nénivel és Zsóka nénivel. Boldog vagyok. Jó hangulatú klubfoglalkozásunk tart vagy 20 percig, ebbe mindenféle beszélgetés is belefér. Ekkor Gábor bácsi összegyűjti a táborlakókat, „Miért adok hálát ma?”, utána esti ima, aztán zuhany és alvás.
Kedd: Urunk színeváltozásának ünnepe. Reggelinél Gábor bácsi hirdet: strand holmit készítsünk, vizet, napégés elleni krémet, fehér sapkát. A templomi minimálisan illedelmes öltözet válltól térdig takar. Akinek csak pántos trikója van póló gyanánt, az egy kendőt kap a vállára. A márianosztrai Magyarok Nagyasszonya bazilika több mint 600 éves falai között Borsos József atya fogad bennünket, mesél a templomról, a pálos rendről mint az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendről, a falszomszédos börtönről, amit még Nagy Lajos király építtetett – kolostornak a pálos remeték számára. Isten házában a szeretet lakik. Aki Jézust befogadja, az soha nem érzi magát szeretet nélkülinek, mindig megtapasztalja, hogy Valaki szereti. A szentmisében is felhívja a figyelmünket, hogy minden cselekedetünkkel Istent kell dicsérnünk, s hogy azt sugározzuk: Urunk, „jó nekünk itt lenni”. Ezen a szentmisén Ádám, András, Andris, Johannes, Lackó, Levi, Thomas és Tobias ministrálnak, Kriszti olvas (mint rendesen). Az énekesekhez Gabi néni és Laci bácsi is csatlakozik. A szentmise után megnézzük a templomot, a másik épületben a pálos rendről és a börtönről rendezett kiállítást, utána ebéd úti csomagból. Elindulunk a kemencei strandra. A környék gyönyörű. Nincsenek sokan. A társaság jó része azonnal a medencébe ugrik, Gabi nénivel szokás szerint értékmegőrzőt játszunk. A szálláson zuhany után kisebb csoportokban megbeszéljük, mi lesz az esti program. Vacsora után a kisebb fiúk elszaladnak játszani, a nagyobbak Gábor bácsival horgászni mennek a Dunára, a lányokkal a teraszon énekpróbát tartunk a másnapi énekekből, sok beszélgetéssel. A 20 perces klubfoglalkozás után a kisebbek zuhanyoznak, a nagyobbak Zsóka nénivel és Lillával a horgászok után mennek, sötétedéskor együtt térnek vissza. Gábor bácsi a táborlakókat 3 csoportba osztja (a csoportvezetők Ádám, Kriszti és Tobi, a társakat ők választják ki), akik holnap estére állítsanak színpadra egy-egy bibliai jelenetet.
Szerda: Reggeli után összekészítjük a strand holmit, különös figyelemmel a vízre, naptejre. A kismarosi plébániatemplomba megyünk. A templom a Mária bemutatása titulust viseli, éppen felújítják, körben állványok, a munkások már régen dolgoznak, mire odaérünk. 1827-ben épült az egyhajós, homloktornyos klasszicista templom. A templomhajóban két XVII. századi védett barokk szobor: Zakariás és Erzsébet, a külső falon I. és II. világháborús emléktábla. A régi oltárkép most a bal oldali falon van. Tamás atya azt mondja a szentbeszédben, hogy a tábor célja szorosabban kapcsolódni Jézushoz. Szent Józsefet az az egyedülálló megtiszteltetés érte, hogy részt vehetett Jézus nevelésében. Védelmezze Szent József a mi kis közösségünket, és a kismarosi plébániát is, ahol a táborunkat Benedek atya – a helyi plébános –  olyan szeretettel fogadja. Szentmise után megnézzük a templomot, majd buszra szállunk, és Klastrompusztára megyünk. Az út szép. Szlovákián át vezet az út, mert a legközelebbi híd az Esztergom-Párkány közötti Mária Valéria. A Kesztölchöz tartozó Klastrompusztán bejárhatjuk az első pálos kolostor és templom romjait. Az alapító, Boldog Özséb és két utána következő rendfőnök, Benedek és István is itt van eltemetve. Ki-ki imádkozik egyet a Szent Keresztben. Az úti csomag elfogyasztása után Esztergomban a Bazilikánál állunk meg. Először az altemplomba megyünk, megállunk és imádkozunk Mindszenty József bíboros sírjánál, többet mécsest gyújtanak. A Bazilika szép, imádkozni az oldalkápolnánál lehet viszonylag nyugodtan, itt van az Oltáriszentség is. Vár ránk a Palatinus strand. Amikor eljön az idő, hazaindulunk (ismét Szlovákián keresztül), a szállásra érve a három csoport próbálni kezdi a bibliai darabokat, ezt a vacsora idejére megszakítják. A bibliai színielőadások nagyon jók! Cserébe Tamás atya és Gábor bácsi Rozi néni vicces jelenetét adja elő nekünk. Még ezután a lányok próbálni akarnak másnapra, 20 percre leülünk a felkapcsolódó lámpák alá. Gábor bácsi a három bibliai színjátszó csoportnak meghagyja, hogy holnap este három bibliai jelenetet állítsanak színpadra.
Csütörtök: Szent Domonkos áldozópap emléknapja. A templomban Tamás atya a szentmisét Benedek atyával együtt mutatja be, s Szent Domonkos életéről beszél, oltalmába ajánl minket, hogy szeressük a vasárnapot, legyünk tanulékonyak, hűségesek, imádkozzuk a rózsafüzért. A szentmise után Benedek atya velünk tart Nyitrára, kívülről megnézzük a Szent Cirill és Metód Szemináriumot. A várban éppen felújítják a katedrálist, beülünk. Csend van, béke, nyugalom. Imádkozunk. Csoportképet fények az udvaron Boldog II. János Pál pápa szobránál. Megnézzük a Piarista Szent László templomot, és benézünk a Péter-Pál templomba – mindkettő zárva van, csak az előtérbe léphetünk be. Ebéd úti csomagból. Majd Garamszentbenedeken imádkozunk a Szent Benedeknek és Szűz Máriának szentelt gótikus templomban, aztán bejárjuk. Hazafelé beugrunk Verőcére a Szent András templomba. Benedek atya itt is szolgál.
Péntek: Szent Terézia Benedikta szűz és vértanú, Európa társvédőszentjének ünnepe. Gábor bácsi fél hétkor ébreszti a társaságot, de a reggeli készülődés ugyanolyan lassú, mint máskor. Reggeli után már indulunk is a Bánki-tóhoz. Az előrejelzés szerint mára várható a legmelegebb nap. Sok vizet készítünk be, a konyhán palackokban megkapjuk a maradék teát. Ebéd úti csomagból. A szálláson zuhany, színtársulati próba, aztán buszra szállunk és megyünk a verőcei Szent András templomba, mert ma itt lesz a szentmise. Benedek atya a nap szentjéről beszél. Kérjük az ő közbenjárását, hogy mindig erőt merítsünk a hitből. Mikor felszállunk a buszra, Benedek atya röviden elbúcsúzik tőlünk, tapssal köszönjük meg a hozzánk való jóságát. A szálláson vacsora, aztán rövid készülődés után bibliai színielőadás. Szombat: Szent Lőrinc vértanú diakónus ünnepe. Reggeli után mindent összepakolunk, kitakarítunk, és rendet rakunk.   Elindulunk. Út közben hol hét ágra ragyog a nap, hol szakad az eső. Fél tizenegykor érkezünk a veszprémi Magyarok Nagyasszonya plébániatemplom elé. Isten áldja meg a tábor minden szervezőjét és lakóját!

Kurek Annamária

[simpleviewer gallery_id=”341″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »