“Líra és kereszt” – címmel tartott dr. Márfi Gyula érsek irodalmi estet a Szaléziánumban. Az előadást a Mária Rádió veszprémi  stúdiójának önkéntesei élőben közvetítették.

Érsek atya először Arany János kevésbé ismert vallásos költeményeiről beszélt, melyekben a lélek halhatatlanságát hangsúlyozta ki. Többek között felolvasta Honnan és hová? valamint Fiamnak című verseit.

Felidézte több mai költő műveit is. Zombor Béláról és Nagy Gáspárról is beszélt.

Ady Endre és József Attila versei uralták az est hátralevő részét. Ady Endre művei közül meghallgathatták Az éjszakai Istent, Ádám, hol vagy?, Virágos karácsony éneket, Imádság háború után, valamint a Volt egy Jézust. Érsek atya kiemelte, hogy advent és karácsony a béke ünnepe is. Több hittel és több reménnyel kellene élnünk. Adventkor tudatosítanunk kell magunkban, hogy Isten képmására vagyunk teremtve az Ő jóságából, szeretetéből kellene, hogy valami bennünk is megvalósuljon.

Befejezésül Pilinszky János Introitusz és Reményik Sándor Istenarc című verseit olvasta fel az érsek. Végszóként pedig hozzátette, hogy igazi költészet nincsen Isten nélkül.

 

 

Comments are closed.