Szeptember 30-án, szombaton került megrendezésre a Veszprémi Érsekség Családpasztorációs Irodájának családos zarándoklata, mely az idei évben Kis Szent Teréz jelmondata köré épült: „Anyámnak, az Egyháznak szívében szeretet leszek.” Minden részletre alaposan ügyelve állították össze az egész nap történéseit, ügyelve arra, hogy a gyerekek és felnőttek egyaránt jól érezzék magukat. A program szóvivője a Gelencsér házaspár, Károly és Betti voltak.

A szép őszi délelőttön közel százan gyűltek össze Devecserben, szinte minden korosztályból, hogy közösen nekivágjanak a gyalogos útnak. A program közös imával és énekekkel kezdődött, majd megkezdődött a túra az országúton a zarándoklat első állomására, a Devecsertől mintegy 3 km-re lévő Szentkúthoz. Az itteni imahelynél, ahol a gyermekáldásért is fohászkodhatnak a házaspárok, az elhelyezett táblák tanulsága szerint már történt imameghallgatás. Többen kérik itt a Mennyi Atyát, áldja meg házasságukat gyermekkel, hogy együttműködhessenek vele a teremtés titkában.

Ezen a helyen szabadtéri misét mutatott be a Főegyházmegye családreferens papja, dr. Fodor János atya. Prédikációjában hangsúlyozta, milyen fontos jelentőséggel bír a kolontári és a szentkúti imahely, hiszen itt még inkább számítani lehet Isten segítő szeretetére. Akik gyermekáldás előtt állnak, várják, hogy Isten beleavatkozzon életükbe. Akiknek nem lehet gyerekük, kérik Istentől a megnyugvást, a megoldást. Az atya Kis Szent Teréz példáját is kiemelte, miszerint ő „Isten labdája”, egy eszköz, aki szeretne mindenkinek örömet okozni. Mi is hasonlók akarunk lenni hozzá, ez nem egyszerű feladat. Egész életünk zarándoklat, miközben néha megpihenünk, tudjuk, nem kell sietni, de mégis be kell érni a célba. Eközben pedig meg akarjuk szerezni mindazt, amire vágyunk. Szeretnénk, ha Isten velünk lenne a mindennapjainkban. Céljaink eléréséhez folyamatosan kérünk Tőle valamit. Ahhoz, hogy meg is kapjuk ezeket, szükség van arra, hogy mi is odategyük magunkat, engedjük, hogy megtörténjenek a dolgok, teret adjunk az imádságnak. Helyet kell készítenünk Isten csodájának a belsőnkben, ki kell ürítenünk magunkat, így intenzívebben ki tudjuk magunkban alakítani mindazt, amire vágyunk. Ez nem egyszerű dolog, ezért is kérhetjük Szent Terézt, hogy járjon közben értünk. – mondta János atya.

A zarándoklaton mindenki megfogalmazhatta a kérését, hogy melyek azok a vágyai, melyeket el akar érni az elkövetkezendő egy évben, mihez kéri Kis Szent Teréz közbenjárását, mit kér Istentől ezek megvalósulásához. Kolontáron a kéréseket mindenki leírhatta, és egy magának megcímzett lezárt borítékban átadhatta. A leveleket a keszthelyi kármelita templomban őrzik meg, a bennük leírt szándékért egy éven keresztül imádkoznak majd. Az egy év elteltével a levelek visszakerülnek az írójukhoz.

A szentmise után a Torna patak partján földúton jutottak át a zarándokok Kolontárra. A helyi általános iskola udvarában közösen elköltött finom ebéd után a gyerekeknek adott műsort a devecseri Adrenalin együttes. A kicsiknek és nagyoknak szóló interaktív zenés műsor keretein belül a gyerekek táncolhattak, különböző koreográfiák mellett énekelhették népszerű, kedves dalaikat. A gyerekek műsora után a lelkes Kolontári Sváb Tánccsoport adott műsort, melyet közös énekléssel zártak. A kulturális programot kihasználva a jó időt kötetlen beszélgetés, játék követte.

A nap befejezéseként a zarándoklat záró állomásánál, a betlehemi barlang másolatánál imádkoztak a résztvevők a meg nem született magzatgyermekekért. Kérték a családok számára a megnyugvást, a hitet, a reményt. Végezetül az atya áldását is megkapták a hazafelé vezető útra.

”Úr Jézus, kérünk, add meg nekünk szülőknek és gyermekeinknek azt a nagy kegyelmet, hogy együtt örvendezhessünk a te dicsőségedben az örökkévalóságon át, és egyesíts mindannyiunkat újra örök atyai házadban.”

Leitner Rita

DSC01639
DSC01652
DSC01655
DSC01659
DSC01666
DSC01684
DSC01696
DSC01699
DSC01724
DSC01730
DSC01736
DSC01747
DSC01749
DSC01793
DSC01791

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »