Az idén 85 éves Katolikus Karitász családi napra hívta munkatársait és a híveket szeptember 24-re alapító igazgatójának Mihalovics Zsigmondnak szülőfalujába, a Veszprém megyei Homokbödögére, melyhez csatlakozott a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodája hagyományos őszi családos zarándoklatával.
Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be a homokbödögei Szent Imre templomban, majd megáldotta a templom falán elhelyezett Mihalovics Zsigmond emléktáblát. Az emléktáblán – melyet Écsy Gábor országos karitászigazgató és Áldozó Péter homokbödögei polgármester lelepleztek le – Mihalovics Zsigmond szellemiségére jellemző idézet olvasható.: „A szeretet harcára tüzellek benneteket”.
Az eseményre szerte az országból érkeztek önkéntesek, akik a templomkertben változatos programokon vehettek részt. Előadásokat hallgathattak meg a Karitász jó gyakorlatairól, Mihalovics Zsigmond életéről, a 85 éves múltat bemutató kiállítást tekinthettek meg, volt néptáncbemutató és táncház, valamint játékos programok.
A Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodájának szervezésében délelőtt 10 órakor indult a családok zarándoklata a szomszédos Ugodból Fodor János, devecseri plébános, a Veszprémi Főegyházmegye családpasztorációs referens papja vezetésével, melyet az irgalmas szeretet kibontakozásáért ajánlottak fel. A családokat Homokbödögén népi-és társasjátékok várták, kipróbálhatták többek között a nemezelést, a linómetszést, díszíthettek keresztet és készíthettek rózsafüzért is.
A Karitász-napra 85 km-es zarándoklat indult szeptember 22-én a sümegi Urunk mennybemenetele főplébánia-templom elől, a zarándokok 24-én dél körül érkeztek Homokbödögére. A zarándoklat vezetője Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász igazgatója, lelki vezetője (kísérője) Megyesi Ferenc, a pápai Szent István vértanú-templom káplánja volt.
Zagyva Richárd, az országos karitászigazgató-helyettesnek Mihalovics Zsigmondról szóló előadását követően a Szent Erzsébet – litániát imádkozták el a hívek, majd a több mint háromszáz karitász önkéntes és a családok a szentmisében hálát adtak a Katolikus Karitász megalakulásáért, a 85 év önkénteseiért, adományozóiért és támogatóiért. A kis falu temploma szűk lett volna a több mint 300 zarándoknak így a templomkertben felállított sátor alatt kivetítők segítségével kapcsolódhattak a templomból kiszorult hívek a szentmisébe. A szentmisét a Bíboros együtt mutatta be Mail József főesperes, gazdasági helynök, pápai plébánossal, Szíjártó László pápai esperes plébános, a főegyházmegyei Karitász igazgatójával, Écsy Gábor Karitász igazgatóval, Fodor János devecseri plébánossal, a Veszprémi Főegyházmegye családreferens papjával, valamint környékbeli és a zarándokokat kísérő atyákkal.
Mihalovics Zsigmond a Bíboros úr édesanyjának keresztapja volt, ezért Erdő Péter több alkalommal is szeretettel és tisztelettel Zsiga bácsinak nevezte a Katolikus Karitász magyarországi alapítóját.
Erdő Péter bíboros homíliáját a Magyar Kurír nyomán az alábbiakban közreadjuk:
Krisztusban Kedves Testvéreim!
Szent Gellért püspök és vértanú ünnepe van. Ma emlékezünk meg a Katolikus Karitász alapításának 85. évfordulójáról. Itt, szülőfalujában áldjuk meg a Karitász alapítója, Mihalovics Zsigmond prelátus úr emléktábláját.
1. A mai evangéliumban arról hallunk, hogy reményünknek és örömünknek maga Isten a biztosítéka. Mert mi rosszabb történhet az emberrel, mint a halál? Ám a testi halálnál is rosszabb a lélek kárhozatba zuhanása. De az emberek nem vehetik el az egész életet, mert a lelket nem tudják megölni. Isten az egyedüli úr a lélek sorsa felett. Jézus szavai szerint tehát Istentől kell félnünk. Manapság ritkán említik az istenfélelmet, pedig felsorolja azt a Biblia és felsorolja az Egyház bérmálási liturgiája is a Szentlélek ajándékai között. Ahhoz, hogy Istentől értékes és termékeny módon félni tudjunk, szükséges, hogy belegondoljunk mindenhatóságába, végtelen, minden képzeletet és erőt felülmúló nagyságába. Csak ha ezt a valódi helyzetet kellően átérezzük, akkor tudunk igazán megrendülni amiatt, hogy Ő, a végtelenül hatalmas Isten gondoskodik rólunk, hogy számon tartja minden hajszálunkat, hogy személyesen megszólít minket. Ezért olyan felemelő dolog, hogy Isten gyermekei lehetünk, hogy szinte családi közelségben élhetünk vele. Nem szabad elbanalizálnunk Isten hatalmát és fönségét. Nem szabad természetesnek vennünk, magától értetődőnek, irántunk tanúsított szeretetét. Irgalmának megrendítő nagyszerűsége az, ami felemel bennünket, egyént és közösséget, életünknek és történelmünknek bármilyen helyzetében.
Isten szeretetének és irgalmának ajándéka az emberiség megváltása. Jézus Krisztus küldetése nem csupán egyike az emberiség vallásos keresését mutató szép példáknak. Ő megszabadított minket „a bűntől és a halál hatalmától” és meghívott, hogy az ő országában, vagyis Isten uralmát önként és szeretettel elfogadva, Krisztus tanítása szerint éljünk. Ez a bensőséges kapcsolat pedig nem szűnik meg a halállal, mert „a szeretet erős, mint a halál” (Én 8,6). Isten uralma életünkben és örök, személyes sorsunk szorosan összefügg. Az Egyház pedig ténylegesen Isten Országát szolgálja: különösen az igehirdetéssel, „amely megtérésre szólít: ez az első és legfontosabb szolgálat, hogy eljöjjön az Ország” az egyes személyek és az emberi közösség életében.
2. Sokan azt várják az egyháztól, szinte követelik is, hogy foglaljon állást mindenféle konkrét evilági politikai, gazdasági kérdésben, hogy segítsen minden ember minden nyomorúságán. De ha valóban hiszünk a személyes örök életünkben, ha valóban hisszük, hogy Krisztus feltámadása nekünk is örök életet és örök boldogságot ígér, akkor ez lesz a súlypontja üzenetünknek is. Ez egy olyan fantasztikus valóság, ami a földi életünket is meghatározza. Vagyis nem pusztán humanitárius szervezet vagyunk, nem pusztán anyagi segítségek gyűjtése és elosztása a feladatunk, hanem ennél sokkal több: torkunk szakadtából hirdetni kell, hogy miért élünk. El kell mondanunk, hogy egész életünkkel Istennek tartozunk. És ennek a fényében kap értelmet az is, ha egymást segítjük. Ebben a világosságban értjük meg azt is, hogy mi a jó a másik embernek, hogy mi a szükséges az életben.
Ez a hatalmas felismerés az ihletője a keresztény karitásznak, ez az önzetlen munka és adakozás erőforrása. Ez volt az ihletője a Magyar Karitász alapításának is 85 évvel ezelőtt és ez tette lehetővé, hogy 25 évvel ezelőtt annyi megpróbáltatás után ez a munka országosan is újra indult. De a láng időközben sem aludt ki. Plébániai szinten az 1930-as évek óta, amikor Mihalovics Zsigmond megszervezte őket, mindig voltak Karitász munkatársak és Karitász csoportok, akik mindenféle bürokratikus keret nélkül, az egyéni, önkéntes áldozatvállalás alapján segítették a rászorulókat. Fontos dolog, hogy egy társadalom ne bürokratizálódjon annyira, hogy az önkéntes, ingyenes egyéni segítséget is különleges feltételekhez, adminisztrációhoz köti, vagy bénító részletességgel szabályozni akarja. Az ilyen kísértésekkel leginkább a nyugati világban kell szembenézni. A szaktudást kívánó intézményeket igényes és korszerű szabályoknak megfelelően kell működtetni, de a spontán egyéni szeretet nem ismer határokat.
3. Mihalovics Zsigmond, a Magyar Karitász megalapítója ebben a községben született. Különösen megérintette lelkét az I. Világháború alatt és után átélt tömeges szenvedés és nyomorúság. A Bécsi Egyetemen végezte a teológiát, a Pázmáneum növendékeként. Pappá szentelése után szinte azonnal kitört a háború. Budapestre került hittanárnak, majd a Herminamező első plébánosa lett. Személyesen is gyakorolta a közvetlen segítő szeretetet. De különös képessége volt az intézményes karitatív munka megszervezésére is. 1931-ben már a Budapesti Karitász érseki biztosa lesz. ’33-ban pedig ő lesz az Actio Catholica első országos igazgatója. Pályafutása világosan megmutatja, hogy a katolikus szellemű társadalmi tevékenység alapja és kiindulópontja a rászorulók iránti segítő szeretet. De Mihalovics Zsigmond szervezőképességére az egész ország számított. Ő volt az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus igazgatója. Szervezett egyesületeket, egyházközségi szakosztályokat, jótékonysági csoportokat, sőt atlétikai klubot is. A jezsuita Bangha Bélával együtt évente szerveztek konferenciákat papok számára. Élete volt a példa arra, hogy a hitre épülő segítő szeretet hogyan sugárzik tovább a társadalom életének minden területére.
Amikor persze a II. Világháború után maga a vallás hivatalosan nem kívánatos dolognak minősült, az ő személye és munkája is veszélyesnek és gyanúsnak látszott az akkori kommunista vezetés szemében. Szinte az utolsó pillanatban menekült külföldre letartóztatása elől. Amerikai emigrációban érte a halál 1959. augusztus 28-án.
Öröksége ma is ihlető erő. Hálát adunk életéért és munkásságáért a Gondviselésnek. Hittel és alázattal igyekszünk folytatni a keresztény segítő szeretet művét a mai idők körülményei között. Ehhez kérem mindannyiunkra Isten áldását.
Ámen!
Fotó: Veszprémi Főegyházmegye, Veszprémi Főegyházmegye Családpasztoráció
