Márfi Gyula érsek, Adriányi Gábor prépost és vitéz Ajtós József László prépost mutatott be búcsúi szentmisét a felsőörsi Bűnbánó Magdolna-templomban július 22-én. Az ünnep alkalmából megáldották a préposti kúriát és az 1745-ben épült műemlék orgonát.

Az 1745-ben épült, öt regiszteres, 211 sípból álló műemlékorgona építéstörténeti szempontból ma Magyarország harmadik legrégebbi orgonája. – A felsőörsi Római Katolikus Plébánia megrendelésére, a Győri Hittudományi Főiskola Egyházzenei Tanszékének kiadásában, Maróti Gábor tanszékvezető tanár, a Győri egyházmegyei zeneigazgató előadásában hanglemezfelvétel készült, amelyen az orgona építéstörténetének zeneirodalmi párhuzamaiként késő reneszánsz és barokk szerzők orgonaművei szólalnak meg.

A műemlékorgonát a lemezfelvételre Albert Miklós aranykoszorús orgonaépítő mester felújította, intonálta és hangolta. A hangfelvételt Benedek András, a Győri Hittudományi Főiskola Egyházzenei Tanszékének oktatója, a Budapest-Kőbányai Szent László Főplébániatemplom kántora készítette.

A szentmise elején az orgonát megszentelte Márfi Gyula érsek, majd a szentmisét követően a hívek együtt mentek ki a préposti kúriához, melynek tetőszerkezete megújult, és ezt is megáldották. Az épület felújítása azonban tovább folytatódik, hiszen a nyílászárók cseréje, valamint a belső munkálatok hamarosan megkezdődnek. A lélekemelő búcsúi ünnep végén Márfi Gyula érsek megkoszorúzta boldog Batthyány Strattman Lászó herceg emléktábláját.

3
2
1
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »