Története
Az 1845. évi kanonika vizitációs okmány szerint már ekkor több mint 600 éves volt a jásdi Szentkút. A legenda szerint Péter remete itt vezekelt bűne miatt, és a szárazság miatt kiszáradt a patak, melynek vizét itta. Álmában megjelent Szűz Mária, aki megmondta, hol keressen vizet, hol ásson. Péter talált is vizet, és a forrás vize csodát tett, mikor egy odaérkező sánta ember meggyógyult.
A zarándokhely a Jásdon 1164-ben alapított Szent György bencés apátság szerzeteseinek gondnoksága alá tartozott 1543-ig, a törökök terjeszkedéséig. A törökök lerombolták az apátságot és a zarándokhelyet is. A török idők után mindössze egy fa kápolna állt itt. 1825-től építették a mai kápolnát, melynek anyagi fedezetét gróf Zichy István biztosította. A kápolnát 1837. augusztus 6-án szentelték fel. A terméskő alapú Szentkutat 1934. szeptember 12-én áldották meg (Faller Jenő bányamérnök tervezte).
A Szentkút ma egy szabadtéri miséző hely kálváriával. A kálvária és a szembemiséző oltár (almádi mészkőből) 1961-1980 között épült.
A stáció képei
A jásdi kálvária stációképei apró remekművek, bár az idő vasfoga kifogott rajtuk. A források – tévesen egymástól átvéve – gipszként jelölik az anyagát, de a törések, és a műkőben elhelyezett vaselemek egyértelműen bizonyítják, hogy nem gipsz az anyaga. Az alkotó nevét is tévesen, János helyett Józsefnek tüntetik fel, de egyértelmű, hogy Máriahegyi János (Miereisz) az alkotója a stációképeknek.
Az alkotásokon látható jelzés az ovális formában két oldalon „M J”, felül „törv. védve”, alul „Budapest”. Máriahegyi János (Miereisz) jellemzően egyházművészeti alkotásokat készített.
