Lesenceistvándon a Szent Jakab Közösségi Ház, nevének megfelelően, a közösségek szolgálatában áll. Szívesen otthont nyújt roma testvéreink továbbképzésének, evangélizálásának is. A romák közötti lelkipásztorkodás régóta ismert az egyházban. A közelmúltban az irányelveket, római rendelkezés alapján, Dr. Székely János püspök úr, a cigánypasztorációs bizottság elnöke, 2009-ben összefoglalta és az egyházmegyéken keresztül, Körlevél a cigánypasztorációról címmel eljuttatta az ország minden plébániájára.

Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek úr 2011-ben Együttműködési megállapodást kötött a Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzattal. Ezt már nem csupán a plébániákra, hanem a megye helyi cigány kisebbségi önkormányzataihoz is eljuttatták.

Így került sor Lesenceistvándon, 2013. július 24-én, szerdán délután az érsek úr megtisztelő jelenlétére, a tábla megáldására, majd roma testvéreinknek bemutatott szentmisére.

A templomban Orsós István, a Lesencetomaji Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke köszöntötte az érsek atyát. Ő prédikációjában rámutatott arra, hogy az apostolok, a szentek, Szent Jakab apostol és Boldog Ceferino vértanú is, hosszú megtérési folyamaton át jutottak el az életszentségre, és a Jézus melletti tanúságtétel legnagyobb fokára, a vértanúságra. Példájuk számunkra megerősítést jelent, hogy Jézus úgy szeret bennünket, amint vagyunk, és türelmes irántunk. A Boldog Ceferino Roma Továbbképző Otthon megáldása, és a romáknak tartott érseki szentmise, a magvetőről szóló példabeszéd szellemében mindannyiunk lelkében a jó földet akarja előkészíteni Isten Igéje számára, hogy jócselekedetekben százszoros termést hozzunk. (Vö. Mt 13,8)

                                                                                         Bécsi László lesencetomaji plébános

[simpleviewer gallery_id=”330″]
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »