Bódi Mária Magdolna

Ki volt?

Bódi Magdi rövid, de teljesnek mondható földi életét Főegyházmegyénk területén élte le. Szülei uradalmi cselédek voltak, vallásos nevelést nem kaptak. Az édesapa iratainak hiányában a szülők szentségi, sőt polgári házasságot sem köthettek. 1921. augusztus 8-án Szigligeten született kislányuk. A badacsonytördemici templomban keresztelték meg augusztus 15-én, de sajnos Magdi sem kapott a családban vallásos nevelést, csak az iskolai hittanórákon tanult istenismeretet. Buzgón végzett első áldozásától kezdve Jézus maga vonzotta, vezette minden jóra, szépre fogékony lelkét. Talpraesett, vidám, jó tanuló gyermek volt. Hitoktatója és tanítója hamar fölfigyelt rá.

1934-ben költöztek Köveskálról Mámapusztára. Olvasni nagyon szeretett. A plébánosától kapott, lelki fejlődését elősegítő vallásos könyvek révén egyre komolyabb hitbeli tudásra tett szert, amit tettekre igyekezett váltani. Magdi tizennegyedik életévében már nagy igyekezettel segített a háztartásban, a mezei munkában is jobb keze lett édesanyjának, aki korán észrevette hosszantartó imádságait, apró önmegtagadásait. Ezek mind jobban erősítették Jézus iránti hűségét, edzették akaratát. Mindenütt segített, ahol csak szükséget látott. Különös szeretettel foglalkozott a kis gyerekekkel, akiket sok kedvességgel igyekezett Jézushoz vezetni.
17 éves volt, amikor Balatonfűzfőn népmissziót tartottak. Ekkor kezdett megvilágosodni előtte, hogy egészen Jézusé akar lenni. Vonzotta a szerzetesi élet – ennek megvalósulásában akadályt jelentett egyházjogilag törvénytelen származása. Fájó szívvel vette tudomásul, hogy az akkori rendi szabályok értelmében ezt a vágyát nem követheti.

Magdi kérte az Úrtól, hogy fiatalon halhasson meg, és halálával is közelebb segíthesse a fiatalokat őhozzá. 1944-ben Magdi családja már Litéren lakott, decemberben a harcok zaja mind közelebbről hallatszott. A nők sorsáról aggasztó híreket hallva tisztaságuk megvédésére buzdította lánytársait, és elhatározta, hogy élete feláldozása árán is megtartja Jézusnak tett fogadalmát. Ennek ideje 1945. március 23-án jött el. Az asszonyok az óvóhely lejáratában tartózkodtak, amikor két fegyveres szovjet katona érkezett. Egyikük lett a bunkerban Magdi támadója. Magdi ellenállt, és a katonától megszabadulva menekülni igyekezett, miközben a
bunker lejáratánál a többieket figyelmeztette felindult arccal, de nyugodt hangon: – Annuska, meneküljön, mert magán lesz a sor. Én már meghalok… Édesanyám, menjenek innen, én most már meghalok. – Közben a túlsó kijáratnál megjelent a katona, dühös arccal. A szeme alatt vér szivárgott, Magdi védekezésének nyoma. Magdit az udvaron meglátva azonnal lőtt. Vagy hat lövés fúródott Magdi hátába, aki az első lövésnél megállt, a második lövésnél két karját az ég felé tárta, majd összezárta e szavakkal: „Uram, Királyom! Végy magadhoz!” Zsebében újra a rózsafüzért szorította. Az utolsó golyó szíven találta. Magdi arccal előreesett.