Immár 3. alkalommal rendezték meg a Szaléziánumban a Betlehemi Jászol című kiállítást, a Magyar Kézműves Alapítvánnyal együttműködve.

A megnyitón Pálfalviné Ősze Judit, a Szaléziánum igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, hogy a Szaléziánum megnyitása óta bekapcsolódik Veszprém város adventi programjaiba, aminek most már harmadik éve kiemelt eseménye a Betlehemi Jászol kiállítás. Igazgató asszony megköszönte az AMKA együttműködését és alkotók bizalmát, hogy a budapesti helyszín mellett Veszprémbe küldték el alkotásaikat. Gergely Imre az AMKA elnöke elmondta, hogy az idei évben 24. alkalommal hirdették meg a Betlehemi Jászol című pályázatot, hazai és határon túli kézműveseknek és iparművészeknek. A pályázatra elsősorban olyan pályaműveket vártak, melyek Jézus születéséhez, a betlehemi jelenethez kapcsolódnak, ill. a betlehemezés népi hagyományait jelenítik meg. Az idén összesen 166 pályázó 257 alkotását fogadta el a néprajzkutatókból, iparművészekből és művészettörténészekből álló zsűri. A december 15-re megjelenő Betlehemi képeskönyv 2017 című albumban szerepelni fog az idei év összes pályaműve.

A köszöntőt követően a kiállítást Dr. Márfi Gyula érsek nyitotta meg aki hangsúlyozta, hogy Istent nem csak imádjuk és tiszteljük mint hatalmast és fenségest, hanem szeretjük is! Szeretjük, mert megalázta magát, kisgyermekként jött közénk és mert meghalt értünk a kereszten. A betlehemi jászol és a kereszt a két jel, mely Isten felülmúlhatatlan szeretetét fejezi ki.

A főpásztor nyitóbeszédét a betlehemi Jézusról szóló francia dal eléneklésével és karácsonyi jókívánságával zárta.

A megnyitón közreműködtek a Padányi Katolikus Iskola növendékei és Zsilinszky Cecília karnagy.

A közel 100 különleges alkotás január 6-ig, Vízkereszt ünnepéig tekinthető meg a Szaléziánum barokk termeiben.

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »