Beragyogta a világot…

2013.11.21., Hírek rovat

A Veszprém – Főegyházmegyei Karitász Szent Erzsébet ünnepének keretében „Beragyogta a világot – Árpád házi Szent Erzsébet nyomában” címmel nyílt kiállítás dr. Varsányi Katalin fotóiból a veszprémi Szaléziánumban november 19.-én. A december 31.-ig ingyenesen látogatható kiállítás fényképei és tárgyi emlékei Szent Erzsébet tiszteletét örökítik meg világszerte Brazíliától egészen Indonéziáig. A gyógyszerészként dolgozó amatőr fotós bemutatta a kiállítást és megosztotta az érdeklődőkkel a fotók megszületésének érdekes történetét. Különlegességképpen Beke Zsolt berhidai plébános jóvoltából Árpádházi Szent Erzsébet ereklyéjét is megtekinthetik a látogatók.

A megnyitón köszöntőt mondott Zagyva Richárd, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója. Beszédében hangsúlyozta, hogy a karitász munkatársaknak életükben és munkájukban követendő példaként kell tekinteniük Szent Erzsébetre.

Nagy Károly apátkanonok, plébános megnyitó gondolataiban a Szentatyát idézte, aki szerint Isten szeretete arra késztet bennünket, hogy még jobban szolgáljuk embertársainkat. Ezt a gondolatot kell követnünk a kiállítás megtekintése során is , mert egy-egy kép, szobor és tárgy semmit nem ér, ha nem indít bennünket az irgalmasság gyakorlására. Hangsúlyozta, hogy ez a kiállítás egy misszió, amely Szent Erzsébet bemutatásán keresztül szólít minden embert: a pénz a vagyon nem marad meg örökre, de ha ezt a pénzt továbbadjuk, akkor a rózsából kenyér lesz, a szomorú arcból egy mosoly. A köszöntő szavak után megáldotta a „Szent Erzsébet kenyereket”, melyekből minden résztvevő hazavihetett, hogy Szent Erzsébet szeretete otthonaikba is beköltözzön, s hogy családtagjaiknak is továbbadhassák a cselekvő szeretet üzenetét.

Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva az Egyház országszerte kenyereket szentel. A kenyerekből a Karitász tagjai visznek a szegény családoknak, hajléktalanoknak is. Így történt ez a veszprémi Szent Erzsébet ünnep után is, amikor 100 hajléktalan és rászoruló személy részére adtak kenyeret az önkéntesek.

Az ünnepség zárásaként Dr. Márfi Gyula érsek mutatott be szentmisét a Szent Mihály Bazilikában. A Karitász munkatársai, önkéntesei hálát adtak a Hit évében végzett áldozatos, sok „gyümölcsöt hozó” karitatív tevékenységükért.

[simpleviewer gallery_id=”401″]

 

 

Comments are closed.