Bennünk a létra!

2014.10.31., Hírek rovat

Temetőket járunk…, emlékezünk és emlékeztetünk… Az eltávozottak mosolyára, egy szavára, az együttlétre, amikor közöttünk voltak.

Mikor temetünk, örök búcsúról beszélünk, de aztán megtapasztaljuk, örök búcsú nincsen. Szeretteink, messzire szállott barátaink, kedveseink, jóanyánk, jóapánk újra és újra kopogtatnak lelkünk ajtaján, velünk akarnak maradni, s mi szeretnénk is, ha velünk maradnának…

„A szárnyaknak össze kell érni: az én szárnyamnak, a fiaménak és akik utánunk jönnek. A vándorlást, a fészkeket ez köti össze, a kis fényt a nagy fénnyel, az utakat, melyeket berepülünk. Ezért nem félünk mi az elmúlástól, ami nincs is. Hiszen nemzedékek továbbrepülnek, s bennük mi is” – írta Fekete István.

Igen, halottaink, előrefutott őseink közöttünk élnek ma is, nyomukban járunk, sőt, ők már mi vagyunk. Bennünk élnek tovább.

Ki ne élte volna már át, hogy gyermeke tekintetében, a párja egy különös kézmozdulatában, az unoka tekintetében, a sógor nevetésében, születésünkkel kapott talentumainkban, vagy éppenséggel jó-rossz szokásainkban, érzelmi reakcióinkban elhunyt kedveseinkre, elvesztett szüleinkre, rokonainkra, sőt nemegyszer tanítóinkra ismerhetünk. Akik küzdelmes életükkel, bukdácsolásaikkal, áldozataikkal mutattak utat és példát, élhető jövőt nekünk.

Igen, a halottak így tanítanak ma is, emlékük néha egész nemzedékeket képes felnevelni. Életükben hozott jó és rossz döntéseik, emberi megnyilvánulásaik, tetteik figyelmeztetnek, megállítanak: Amit ők elrontottak, elhibáztak, mi ne ismételjük meg, s amiért becsüljük őket, azt a magunk életében is teljesítsük ki, s ha lehet, haladjuk is meg. Isten halottainkban is őrizőnkként áll mögöttünk.

Mikor nem sokkal apám halála után drága jó anyámat is eltemettük gyermekeimmel, s a felnőtt árvaság elő-előkéredzkedő gyászában Erdélybe menekültem barátaimmal vigaszért, Kolozsvárott a Szent Mihály templomban egy szentmisén szíven talált egy gondolat: „Az anya elvesztése döbbent rá leginkább a jelenlét hiányára. De az anyák egytől-egyig örökké ott ülnek szép sorban a felhők szélén és aggódba figyelik gyermekük minden földi lépését.” Akkor megértettem, hogy nincs miért keseregni, hiszen a feladat öröktől fogva ugyanaz, „összeköttetésben maradni”. Amit Weöres Sándor olyan találóan, lélekbe markolóan fogalmazott meg: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: / Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”

Toldi Éva

 

Comments are closed.