A bencések jelenléte, kulturális és oktatási missziója a nyugati és a tengeren túli diaszpórában nagy távlatokra tekint vissza – mondta Juhász-Laczik Albin pannonhalmi bencés szerzetestanár, aki a Magyar Napok keretében a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény szervezésében tartott előadást március 26-án az Érseki Palotában.
Rómában hagyományosan jelen vannak a magyar bencések, a Szent Anzelm Egyetemen a rendnek van egy központi háza is – mondta külföldi jelenlétükre utalva bevezetőjében az előadó. Monostoraik vannak továbbá a Trianon óta Szlovákiához tartozó Komáromban, illetve az Ausztria, Szlovákia és Magyarország találkozásánál fekvő mai osztrák településen, Zeiselhofban. A bencések az 1930-as évektől Brazíliában is jelen vannak, akkor ugyanis felkérést kaptak Serédi Jusztiniántól, az akkori magyar bíboros hercegprímástól, hogy az ottani magyar kivándoroltakból álló kolónia lelki gondozására bencés szerzetespapokat küldjenek. Ezen kívül jelen vannak Párizsban is, valamint Svájcban, ahol magyar apátság is létezik Einsiedelnben. Megemlékezett az előadó arról, hogy Németországban Burg Kastlban 1946-tól működött magyar gimnázium, ahol több bencés tanított. Létrejött még bencés rendi közösség az Egyesült Államokban a kaliforniai Woodside-ban, ahol a bencések iskolát is alapítottak.
Előadása második részében a történész rátért a bencések kommunista éra alatti missziós munkájára az emigrációban. Mint ismert, 1948-ban a szerzetesrendeket (az egyháznak mindig is legaktívabb részét) megfélemlítették, majd feloszlatták, s ekkor Pannonhalmán, a főapátság gimnáziuma is állami iskolaként működött két évig – idézte. Miután a püspöki kart is térdre kényszerítették, egyház és állam között létrejött a megállapodás, amely egyfajta kirakat-vallásszabadságot eredményezett az országban, mivel hat egyházi iskola működése folytatódhatott. Ekkor a győri és a pannonhalmi gimnázium ismét bencés vezetésű lett, s a szerzetesi tanerő képzéséhez megegyezett létszámban pedagógusokat képezhettek. Ennek köszönhető, mondta Juhász-Laczik Albin atya, hogy a bencés rendnek vannak ma középkorosztályos tagjai is, ellentétben azon rendekkel, akiknek iskoláit államosították, rendjét feloszlatták. A 350 fős bencés közösségből azonban csak 80 szerzetes maradhatott a rend kötelékében. Ebben az időben sokan távoztak külföldre, s elmondható, hogy a legképzettebb rendtársak hagyták el az országot – emelte ki az előadó. Legtöbben Brazíliába mentek, maga a főapát, Kelemen Krizosztom is, aki állam és egyház kérdésében nem tudott a megegyezés útjára állni. A brazíliai São Paulo-i Szent Gellért monostor az 1950-es évektől már a magyar bencések és magyar emigránsok művelődési központja lett, 1951-ben bencés iskolát is alapítottak. A São Paulo-i Szent Imre Kollégium ma is testvérkapcsolatot tart fenn a pannonhalmi és a győri bencés iskolákkal. A 2200 fős iskolakomplexum a bölcsődétől a gimnáziumig neveli és oktatja a nemzedékeket. Ma már többségében brazil közösségről lehet beszélni, magyarok, németek, brazilok tanulnak ott. Portugál és angol a közlekedő nyelv az intézményben, de van magyar nyelvű cserkészcsapatuk, s a zeneiskolájuk is nevében (Eszterháza) még őrzi magyarságát. Kiemelte a közösség és az iskola neves vezető szerzeteseit, Iróffy Zsolt atyát, aki az iskola igazgatója volt, továbbá Jordán Sándor Emil és Linka Ödön atyát, utóbbi a közösség első apátja volt. Ma már az ország egyik legszínvonalasabb oktatási intézménye, elitgimnáziumnak számít, képviselők, politikusok gyerekei járnak oda.
Végül neves bencéseket emelt ki, akik sokat tettek a magyar kultúráért az emigrációban. Elsőként Békés Gellért atyát említette, az ökumenikus teológia tudós professzorát, aki 1946-92-ig a római Szent Anzelm és a Szent Gergely Egyetem professzora, 1957-91-ig a külföldön élő magyar bencések elöljárója volt, s 1992-ben tért haza Pannonhalmára, ahol a területi apátság általános helynökeként működött haláláig. 1948 és 1951 között Dalos Patrik oratoriánus szerzetessel és rendtársával Iróffy Zsolt atyával közösen lefordították az Újszövetséget a mai kor számára közérthető nyelvi formában. Nagy büszkesége volt a rendnek Jáki Szaniszló fizikus, tudománytörténész, tudományfilozófus, aki Woodside-ban telepedett le. Tudományos kutatásainak célpontja volt, hogy miként lehet a világ teremtéséről a tudomány és a hit szemszögéből hitelesen szólni. 1987-ben a tudomány és a vallás közötti kapcsolat építése terén végzett munkájáért elnyerte a Templeton-díjat, a legjelentősebb tudományos kitüntetések egyikét. (Kiemelte, hogy testvérei, a szintén bencés Jáki Teodóz csángókutató, népzenetudós, valamint Jáki Zénó pannonhalmi gimnáziumigazgató és főapátsági perjel is sokat tettek a rend hírnevéért.) Hangsúlyozta még Rezek Román tanár, költő műfordítói tevékenységét, aki a II. világháború után Franciaországban, 1965-től Brazíliában São Paoloban élt. Életművének legjelentősebb része Teilhard de Chardin francia jezsuita szerzetes, természettudós, paleontológus, őslénykutató teológus életművének teljes magyar fordítása. Végezetül a legfőbb bencés szerkesztésű folyóiratokat említette, a római Katolikus Szemlét, melyet Békés Gellért szerkesztett, az Ahogy lehet című São Paolo-i Rezek Román által szerkesztett kulturális folyóiratot és ma is megjelenő Dél-amerikai Magyar Hírlapot.
Toldi Éva
