A Veszprémi Érsekségnek, mint fenntartónak köszönhetően készült el az új épületrész. Az avatót október 8-án, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén tartották. Délelőtt 10 órakor hálaadó szentmisével vette kezdetét a szertartás sorozat. A szentmise áldozatát dr. Márfi Gyula érsek, dr. Mail József gazdasági helynök és Bakos Frigyes lelki-igazgató mutatta be. Azt követően került sor az új épületrész megáldására és átadására. A beruházás a meglévő épület három tantermének teljes felújítása mellett jelentős bővítést is jelentett. Az új épületrészben, amelyben az alsó tagozat kapott helyet, további három tanteremet, egy zsibongót, egy könyvraktárt, egy tanári szobát és akadálymentes vizesblokkot alakítottak ki. A teljes költség 100 millió forintnál is jelentősebb összeg volt. Az új épületrészt dr. Márfi Gyula érsek áldotta meg, majd a diákok adták elő zenés, verses ünnepi műsorukat A meghívott vendégek között jelen volt Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Lázár Nikolett, az épület tervezője, a kivitelező cégek vezetői és az érsekség dolgozói is. Az új épületrész átadását jelképező nemzetiszín szalagot együtt vágta át dr. Márfi Gyula érsek, dr. Mail József gazdasági helynök és Soltész Miklós államtitkár. A helyiségeket a tanulók örömmel vették birtokba.

Reitter István

[simpleviewer gallery_id=”673″]

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »