Az ENSZ 1986-ot a béke évének nyilvánította. Egy osztrák cserkészcsapat ötlete alapján a béke szimbóluma a betlehemi születés templomában égő láng lett.  Békelángot minden évben repülővel viszik Bécsbe, majd ott „szétosztják”: több, kisebb fáklyát gyújtanak meg. Veszprémbe is megérkezett a Betlehemi Békeláng. A különleges karácsonyi szimbólumot Jézus születésének emlékére idén is az izraeli városban gyújtották meg, majd ezt követően Bécsbe vitték, ahonnan több európai ország küldöttei vihették haza otthonukba. Veszprémbe a IV. Károly cserkészcsapat tagjai hozták el Bécsből a lángot. A Szent Mihály Bazilikában vasárnap ünnepi szentmise keretében Nagy Károly apátkanonok, a bazilika plébánosa vette át a lángot a cserkészek képviselőitől, majd meggyújtotta vele az adventi koszorún a harmadik gyertyát. Homíliájában Károly atya Keresztelő Szent János életét állította példaként elénk. Hangsúlyozta, hogy a mi életünk nehézségeiben, szenvedésiben is mellettünk áll Isten. Ő előbb volt mellettünk és előbb választott minket, mint ahogyan mi választottuk Őt. A szentmise során kiszolgáltatták a betegek szentségét valamint két fiatal felnőttet a keresztség szentségében részesült.

Az öröm vasárnapján számos program várta az érdeklődőket Szaléziánumban. Délután tárlatvezetést tartottak gyerekeknek a Mindennapi angyalaink és a Betlehemi jászol című kiállításokban. A nap folyamán kézműves foglalkozással várták kicsiket és nagyokat. A program résztvevői többféle karácsonyi díszeket készíthettek. Este pedig Hans Newsidler műveiből adott adventi koncertet Sárai Gábor és Vikman Pál.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »