Ferenc pápa a Misericordiae Vultus, Az Irgalmasság Arca kezdetű bullájában meghirdette az Irgalmasság Rendkívüli Jubileumát, mint alkalmas időt az Egyház számára, hogy erősebbé és hatékonyabbá tegye a hívők tanúságtételét. A Szentév  december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén kezdődött Rómában, a Szent Péter-bazilika Szent Ka­pu­já­nak ki­tá­rá­sá­val. A jubileumi Szentév megnyitása egybeesett a II. Vatikáni Zsinat bezárásának ötvenedik évfordulójával.
A rendkívüli Szentévben nem csak Rómában lesznek Szent Kapuk, hanem az egyes egyházmegyék székesegyházaiban és a kegytemplomokban is.
A Veszprémi Főegyházmegyében Márfi Gyula érsek december 13-án, vasárnap délelőtt nyitotta meg a Szentévet és a Szent Kaput a Szent Mihály Bazilikában.
Az ünnepi liturgiát Márfi Gyula érsek az együtt ünneplő paptestvérekkel, a Boldog Gizella Szeminárium papnövendékeivel és a hívek közösségével a Szent István (ferences) templomban kezdte meg, ahol közösen dicsőítették az Irgalmas Istent, majd Nagy Károly apátkanonok, a Szent Mihály Bazilika plébánosa részletet olvasott fel Ferenc pápa a Szentévet meghirdető bullájából. Innen körmenetben vonultak a Bazilika főbejárata elé, ahol Márfi Gyula érsek megnyitotta az Irgalmasság Szent Kapuját és ezzel megnyitotta az Irgalmasság Szentévét a Veszprémi Főegyházmegyében. A szertartás során a IV. Károly Cserkészcsapat tagjaitól átvette a Betlehemi Békelángot, amivel meggyújtotta az adventi koszorú harmadik gyertyáját. Ezt követően a keresztségünkre emlékeztetve megszentelte a vizet, amellyel meghintette a jelenlevőket. Majd megáldotta M. Nagy József faszobrász újonnan elkészült alkotásait, a Szent II. János Pál és Szent XXIII. János pápákat ábrázoló domborműveket a Bazilika főhajójában.

Szentbeszédében a Főpásztor a szeretetről, mint az irgalmasság egyik alapvető összetevőjéről beszélt. Ha növeljük magunkban a szeretetet Istenhez válunk egyre inkább hasonlóvá, hiszen Ő maga a Szeretet. Hangsúlyozta, hogy olyan szeretet nélkül, amely akkor is ad, ha nem kapja vissza az ember, nem érhető el a boldogság. Ez a szeretet képesít minket arra, hogy irgalmas szívvel éljünk mindenkivel szemben. Ez a mindenkire kiáradó jóakaró szeretet, amikor lehetőségeink szerint mindenkinek segítünk. Gyakoroljuk az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit: éhezőknek ételt adni, szomjazóknak italt adni, mezíteleneket ruházni, hajléktalanokat befogadni, börtönben lévőket meglátogatni, betegeket gyógyítani, tudatlanokat tanítani, bűnösöket megtéríteni, ellenünk vétőknek megbocsátani és lehetne még folytatni.

A szentmise végén Nagy Károly apátkanonok ismertette a Szentév búcsúnyerési lehetőségének feltételeit és a hívek nevében is köszöntötte a jövő héten Ferenc pápával együtt születésnapját ünneplő Márfi Gyula érseket.

A szentmisén közreműködött a Padányi Iskola gyermekkara.

A Főpásztor a főegyházmegyében Szentévi Kaput nyitott még december 12-én, szombaton este Sümegen, a Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplomban, valamint Szent Kaput nyit december 14-én, Keresztes Szent János ünnepén 17 órakor Keszthelyen, a Kis Szent Teréz Karmelita Bazilikában.

A Szentév 2016. november 20-án zárul Krisztus Király ünnepén.

A Szent Kapu megnyitása Sümegen

A sümegi Sarlós Boldogasszony ferences kegytemplomban nyitotta meg a Szentév kezdetén a Szent Kaput Márfi Gyula veszprémi érsek december 12-én, szombaton este. A szentmisét együtt mutatta be a főpásztor Barsi Balázs OFM templomigazgatóval, Nagy Károly c. apáttal, a veszprémi bazilika plébánosával, valamint környékbeli paptestvérekkel.

Tárjátok ki az irgalmasság kaput, bemegyünk, hogy hálát adjunk az Úrnak és elnyerjük irgalmát és megbocsátását – mondta Márfi Gyula érsek, amikor megnyitotta az Irgalmasság Évét a sümegi Sarlós Boldogasszony ferences kegytemplomban.

Isten irgalmának egyetlen akadály az lehet, ha az ember nem bánja meg a bűneit – hangsúlyozta Márfi Gyula érsek. Mindannyian a mennyei Atya gyermekei vagyunk, de vajon milyen gyermekei vagyunk Istennek, a szüleinknek és milyen tanítványai vagyunk nevelőinknek? Milyen szülők vagyunk, felismerhetők-e bennünk a tékozló fiú atyának vonásai? – kérdezte az érsek.

Márfi Gyula a büntetésről is beszélt, amely nem csak megtorló lehet, ha szeretettel büntetnünk. Az érsek végül a hálaadás fontosságára hívta fel a figyelmet.

A Szent Kapu megnyitása Keszthelyen

Keresztes Szent János ünnepén Keszthelyen a Karmelita bazilikában nyitotta meg a Főegyházmegyében a harmadik Szent Kaput Márfi Gyula érsek. A szentmisét együtt ünnepelte a karmelita közösség valamint az egyházmegye környékbeli papsága. Nagyon sokszor úgy vagyunk, hogy nem is vesszük észre, ha hibáztunk. A másik hibáját igen, de a magunkét nem. Bűnbánatot kell tartanunk, az adventi idő arra való, hogy észrevegyük saját hibáinkat, gyengeségünket és kérjük a Szentlélek kegyelmét, hogy jobbak legyünk. Ha csak egy kicsivel is, de jobbak legyünk, mint amilyenek vagyunk – mondta Márfi Gyula érsek december 14-én Keszthelyen a Kis Szent Teréz Karmelita Bazilikában.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »