Színes műsorral ünnepelte meg negyedszázados jubileumát a Padányi Katolikus Iskola november 11-én, pénteken.

A veszprémi Padányi Katolikus Iskolában minden évben Szent Márton ünnepén névadója, Padányi Biró Márton tiszteletére Padányi napot tartanak. Az idei ünnepség rendhagyó volt, ezen a napon emlékeztek meg az iskola 1991-ben, 25 évvel ezelőtt történt megalapításáról. Az eseményre meghívást kaptak a fenntartó Veszprémi Főegyházmegye képviselői, az iskola korábbi vezetése, társintézmények vezetői valamint nyugalmazott pedagógusok. Az iskola tanulói és dolgozói a Szent Mihály Bazilika Főszékesegyházban hálaadó szentmisével kezdték a napot.

A 8. évfolyamosok ezen a napon Padányi Biró Márton sümegi püspöki palotáját látogatták meg ezen a napon. Az iskola többi tanulója a jubileumi ünnepségen vett részt az iskola tornacsarnokában. A műsort Zsilinszky Cecília állította össze, melyben az iskola minden tagozata képviseltette magát, kulturális programokkal és visszaemlékező beszédekkel ünnepeltek. A negyedszázad alatt az iskolaépület is számtalan fejlesztésen esett át, a színes múltat filmrészletek és képvetítés elevenítette meg.

Köszöntőjében Szabó László Miklós igazgató Szent Márton tiszteletére is felhívta a diákok figyelmét, hiszen Padányi Biró Márton püspöknek, az iskola névadójának is ő volt a védőszentje. Hangsúlyozta, hogy ez többszörös ünnep, hiszen nemcsak a 25 éves évfordulóra és Szent Mártonra emlékeznek ezen a napon, hanem vendégül látták az iskola lengyel testvériskolájának küldöttségét is, a lengyelek nemzeti ünnepnapján.

Darnai János az iskola lelki igazgatója Szent Márton példáját állította a diákok elé. Szent Mártonról, mint az alázat szentjéről beszélt, aki katonaként is alázattal fordult oda a legszegényebbekhez és a legelesettebbekhez egy olyan korban, amikor a férfias virtus, az erő, a hatalom, a másik ember legyőzése volt az igazi erény. Ebben a korban Márton az alázatot tekintette a legfontosabb erénynek és odafordult a szegényekhez és mindazokhoz, akik szükségben szenvedtek. Tours-i Szent Márton élete nagyon értékes és követendő példa a mai világban számunkra – hangsúlyozta János atya.

Gaál Richárd igazgatóhelyettes vetített képes beszámolóval az iskola 25 évének legfontosabb fejlődési állomásait tekintette át. Bemutatva az iskola épületeinek felújítást és az intézmény képzési profilját.

Veress József, az intézmény első igazgatója felidézte az iskola létrejöttének körülményeit: „Szó szerint át kellett verekednünk magunkat az iskolalétesítés minden előkészítő fázisán, de a szeretetünk és a hitünk összekötött bennünket, vitt előre. A munkálatok vezéralakja Sipos László volt, de köszönettel tartozunk Dr. Pápai Lajos atyának és Szendi József püspöknek is, aki nem csak a fenntartója, de igazi pásztora is volt az intézménynek. Együtt dolgoztunk mindazon, hogy a kommunizmus vége után visszakapott iskolaépületet felújítsuk, hogy végül elfáradtan, de lélekben felemelkedve kezdjük meg a tanévet” – emlékezett vissza az egykori direktor. Legyetek bátrak és ne féljetek felvállalni, megélni Biró püspök jelmondatát (Te vagy Uram, én reményem) minden nap. Ne féljetek, ne szégyelljétek és ne felejtsetek el hálát adni. A hála kezd kimenni a divatból, ne szégyelljetek hálát adni, a hála az Isten – és emberszeretet kinyilatkoztatása – adott tanácsot Veress József.

A Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ meghívásos rajzpályázatot hirdetett a Főegyházmegye katolikus iskolái számára „Szent Márton követői napjaikban” címmel. A díjazott tanulóknak Pálfalviné Ősze Judit a Szaléziánum igazgatója adta át a jutalmakat. Díjazásban részesült: Kovács Mirjam Teodóra, Köves Gergő, Seres Júlia  és Sörös Rebeka.

Az ünnepség zárásaként a fenntartó Főegyházmegye részéről Mail József gazdasági helynök kérte a Jóisten áldását a jelenlévőkre, majd felszelték és a jelenlévők között szétosztották a hatalmas születésnapi tortát.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »