Ezüstmiséjét ünnepelte Janka Ferenc görögkatolikus esperes, parókus, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára.

Janka Ferenc görögkatolikus parókus – akit Keresztes Szilárd püspök szentelt pappá 1995. január 8-án, Makón – január 5-én, vasárnap a veszprémi Feltámadt Üdvözítő-templomban ünnepelte pappá szentelésének 25. évfordulóját. A hálaadó Szent Liturgián részt vett Udvardy György érsek, Márfi Gyula ny. érsek, Korzenszky Richárd OSB, kiérdemesült perjel, Nyiredy Maurus bencés szerzetes, plébánoshelyettes, Nagy Károly apátkanonok, plébános, Stadler László Dezső plébános és Felker Zsolt káplán.

Az ünnepi liturgia szónoka Udvardy György érsek volt, aki személyes visszaemlékezéssel kezdte beszédét, hiszen Ferenc atyával ismertségük már 35 évre tekint vissza, mikor először a Központi Szemináriumban, majd Rómában, vagy az Európai Püspökök Konferenciájánál végzett szolgálata során voltak kapcsolatban, s most itt Veszprémben szolgálnak együtt. A Veszprémi Főegyházmegye főpásztora örömmel emlékezett Ferenc atya nyitottságára, együttműködési készségére, melyre mindig szívesen és hálásan emlékezik vissza.

Ezután a főpásztor a papság küldetéséről beszélt. Azt emelte ki, hogy a karácsonyi ünnepkör egészen sajátos módon engedi a feladatukat értelmezni, egészen közel viszi szolgálatuk lényegéhez. Karácsonykor és vízkereszt ünnepe előtt is látjuk, hogy föltárulkozik előttünk az Isten teljessége. Meghívja a papot: ugyanaz legyél, aki én vagyok. A liturgia során is elhangzott a gazdag ifjú kérdése: „Mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?” Erre a kérdésre Ferenc atya is megadta a választ, látjuk a készséget életében, a különböző szolgálatokban, amikor a megszentelői, amikor a tanítói szolgálatot végzi, amikor a hivatalt képviselte, és akkor is, amikor missziós feladatot tölt be, ahogy most is, ebben a közösségben. „Te azonban viseld el a bajokat, teljesítsd az Evangélium hirdetőjének a feladatát” – hallottuk Pál apostol figyelmeztető szavát, melyet akkor mond, amikor már pontosan tudja, hogy közel a kivégzése, közel a halála. – Ez a 25 éves évforduló is ebben erősít meg, ebben bátorít –folytatta a főpásztor. A pap jelenvalóvá teszi Krisztus szeretetét. Oly gazdag ez a liturgia, amit most ünneplünk, amennyire egy pap élete is. A pap nem tudja erővel senkire rákényszeríteni Krisztusnak, Istennek a szeretetét, de rámutatni igen. A pap nem csak úgy tesz, mint Krisztus, hanem hisszük, hogy a papban Krisztus cselekszik. Mégpedig úgy, ahogyan Vízkereszt ünnepe, illetve Jézus Krisztus megkeresztelkedése is gyönyörűen föltárja előttünk. Van okod, van jogod – szólt a jubilánshoz – hogy saját magadra értsd, mikor majd elhangzik a liturgiában: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.”

Beszéde végén György érsek köszönetet mondott Ferenc atyának, hogy hálaadásába bekapcsolódhatott és a paptestvérekkel, a családdal és a hívekkel együtt adhatott ő is hálát érte. Hálát, hogy a szív csöndjében ki tudta mondani: „Áldalak téged Atyám, hogy mindezt elrejtetted a bölcsek és okosak elől, és föltártad, kinyilvánítottad a kicsinyeknek!” Hálát mindazért a szolgálatért, amit a Veszprémi Főegyházmegyében a tanítás szolgálatában vagy az itt élő közösség szolgálatában végez. 25 éves papi szolgálatot köszönünk most meg, mégpedig úgy, ahogyan az Isten fia emberré lett, azért, hogy az Atya szeretetét föltárja előttünk, ahogy a karácsonyi ünnepkör ezt szépen megfogalmazza: „Az Isten fia emberré lett, hogy az ember Isten fiának bizonyuljon.”

A Szent Liturgia végén Ferenc atya mondott köszönetet a főpásztornak, a paptestvéreknek, a papnövendékeknek, az asszisztenciának, az ünneplő közösségnek, minden jelenlevőnek a részvételért. Köszönetét fejezte ki Porga Gyulának, Veszprém város polgármesterének és feleségének is a jelenlétért, és a közösség támogatásáért. Elmondta, hogy általa a polgári hatóságok képviselete van jelen, akiknek szolgálatáért a Szent Liturgiában rendszeresen imádkoznak, hogy békésen és bölcsen kormányozzák a nagyobb és kisebb közösségeket, hogy csendes és nyugodt életet tudjunk élni áhítatosságban és tisztességben.
Ezután az egyházközség köszöntését a gyerekek szavalata után Sebőné Dr. Dohanics Éva egyházközségi elnök tolmácsolta. Örömét fejezte ki, hogy Ferenc atya és felesége szolgálja őket az egyházközségben, és tartja össze az egyre növekvő veszprémi görögkatolikus közösséget.

Az ünnep befejezéseként pappá szentelésének 25. évfordulója alkalmából Ferenc atya ezüstmisés áldásban részesítette külön-külön a papságot és a híveket.

IMG_1798
IMG_1803
IMG_1806
IMG_1809
IMG_1810
IMG_1812
IMG_1819
IMG_1832
IMG_1837
IMG_1849
IMG_1854
IMG_1856
IMG_1882
IMG_1895
IMG_1921
IMG_1968

Janka Ferenc

„Hálával visszatekintve, bártan előretekintve és hittel föltekintve” (Franz Josef Strauss)

Születés helye, ideje: Debrecen, 1966. augusztus 2.
Diakónussá szentelés helye, ideje: Rudabányácska, 1994. augusztus 2.
Pappá szentelés helye, ideje: Makó, 1995. január 8.
Egyházmegye: Hajdúdorogi Egyházmegye
Felesége: dr. Béres Mária
Gyermekei: Ferenc(1995), Mária Erzsébet(1998), Júlia(2000)

Szolgálatok:
1993-1994 Szent Bazil Oktatási Központ – Görögkatolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon hitoktató és nevelőtanár
1995 Hajdúdorogi Püspöki Hivatal irodai munkatárs
1995-1997 Nyírtura h. lelkész
1995-2007 Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola teológiai tanár
1997-1998 Nyíregyháza-Kertváros kisegítő lelkész
1999-2007 Nyírszőlős parókus
2007-2012 Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) főtitkár-helyettes
2011- Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet a gyűlöleti bűncselekmények szentszéki referense
2012- Veszprém parókus
2012- Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola teológiai tanár

 

Comments are closed.