A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje országjárása során 2018. április 14-én megérkezett a Veszprémi Főegyházmegyébe.
Az főegyházmegye első fogadási helyszíne a sümegi Urunk Mennybemenetele Plébániatemplom volt, ahol április 14. és április 18. között kereshették fel a hívek.

Az ünnepélyes fogadás után szombaton az esti szentmisét Reisz Pál ferences atya, a sümegi rendház házfőnöke mutatta be és beszélt a Szent Keresztről, mint megváltásunk eszközéről.

A vasárnap reggeli  9 órai szentmisében Nagy József kanonok, plébános atya homíliájában Jézus keresztjének ószövetségi előképeit mutatta be és beszélt Jézus keresztjének missziójáról. A szentmise befejezése után kereszthódolattal folytatódott a liturgia, majd a délelőtt folyamán szentségimádáson vehettek részt a hívek.  Szentségimádási órát vállaltak  a sümegi ferences templom harmadrendjének tagjai, az egyházközségi képviselők, a Rózsafüzér Társulat és a Bibliakör tagjai. Az esti 19 órai szentmise  résztvevői is hódoltak a kereszt előtt.

Hétfőn a 9 órai szentmise szónoka Rédey János sümegi származású nyugalmazott plébános volt. A nap folyamán a diákok rótták le hódolatukat a kereszt előtt.

Kedden a reggeli szentmise után rózsafüzér imádság és rövid szentségimádás volt, majd a missziós kereszten elhelyezett szentek ereklyéinek kapcsán a szentek életének ismertetése történt. Kértük a magyar szentek közbenjárását hazánk lelki megújulásáért.

Szerda a reggeli szentmise után imaóra, majd a kereszt búcsúztatása.

Nagy József
plébános

 

DSCF3034
DSCF3079
DSCF3086
DSCF3114
DSCF3149
DSCF3162
DSCF3233
DSCF3235
DSCF3259
DSCF3263
DSCF3273
DSCF3281
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »