A háború fájdalmas esemény. De tapasztalhatjuk – ki-ki akár a maga életében is –, hogy a sötét dolgokon is át tud sütni mindig a jóság. Így volt ez a világháborúkban is, a tábori lelkészek, katonaorvosok, betegápoló nővérek szeretetteljes tevékenysége megfényesítette a sebesültek, a szenvedők napjait – mondta megnyitó beszédében 2015. október 16-án dr. Márfi Gyula érsek a veszprémi Érseki Palotában, azon a tudományos konferencián, mely a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény májusban megnyílt kiállításához („Test és lélek a Nagy Háborúban – Tábori lelkészet, katonai kórházak és orvoslás az első világháborúban”) kapcsolódott a száz éve kezdődött első világégés szomorú mementója alkalmából.
Veszprém a gyászos évforduló méltó megemlékezéseire helyi centenáriumi emlékbizottságot alapított, így kapcsolódott az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság munkájához – emelte ki köszöntőjében Porga Gyula polgármester, aki örömét fejezte ki, hogy ehhez a törekvéshez az érsekségi intézmények, valamint civil szervezetek is csatlakoztak. A széles spektrumú konferencia előkészületeit társrendezőként segítette a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Veszprémi Csoportja, valamint a Keresztény Katonák Szövetsége. Udvarhelyi Erzsébet, a Gyűjtemény igazgatója, a rendezvény főszervezője köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a tudományos tanácskozás létrejöttéhez, s előadásaikkal segítik jobban megismerni a Nagy Háború időszakát.
Kiemelte, hogy célkitűzésük az volt, hogy az egyházak (római és görögkatolikus, ortodox, protestáns, izraelita és muszlim felekezetek) első világháborúban betöltött testi- és lelkigondozói feladatairól gondolkodjanak; orvosokra, betegápoló szerzetesekre, tábori lelkészekre, civil ápolókra emlékezzenek. Nem az egymást öldöklőket akarták előtérbe állítani, hanem azokat, akik ebben a borzalomban a lelkeket és a testeket próbálták megmenteni.
A konferencia nyomon kísérte a tábori lelkészi szolgálatot, az egészségügy és a betegápoló szerzetesrendek, a katonaorvoslás tevékenységét a háborúban.
Dr. Varga József ny. ezredes, a hadtudományok kandidátusa a tábori lelkészségek rendeltetését, évszázadokon át történt folyamatos fejlődését, szervezeti felépítését tekintette át előadásában. A katonák vallásgyakorlása évszázadokon át nem volt vitatéma. A tábori misék, istentiszteletek megtartásának feltételeit a katonai egységek mindig megteremtették, s idővel a tábori lelkészségek hálózata intézményrendszerré szélesedett, mutatott rá. Ez csak a kommunista diktatúra évtizedeiben szünetelt az ideológiai bojkott miatt. Kiemelte a sérültek lelkigondozásának jelentőségét is, s a sebesültek ellátásában munkálkodó katonaorvosokkal való együttműködést a katonai kórházakban. Eleinte a katonai és az egyházi vonal összetartozott, egy időben a katonaság alá rendelt volt a lelkészség is, s volt, amikor különvált attól és a tábori püspökség irányítását követte. 1867 után 12 katonai körletet hoztak létre, s ennek alapján szervezték meg a tábori lelkészségeket. Az első világháborúban már 2400 tábori lelkész szolgált. A Monarchia hadvezetése mindent megtett azért, hogy a különböző vallású katonák hitüket tudják gyakorolni a hadseregben is. A lelkészeket intették, hogy a prédikációkban és a különböző liturgikus alkalmakon a háborút, mint értékteremtő és Istentől eredő entitást emlegessék. Ezzel az idillikusnak tűnő képpel állt szemben a lövészárkok, harcmezők, hadikórházak és a temetők valósága, amelynek ellentmondása a háború előrehaladtával egyre világosabbá vált a világ és a katonák számára is. 1914-ben a hadba lépéskor minden állam a gyors hadműveletekben reménykedett, de a háború állóháborúvá merevedett. A technikai fejlődés révén a korábbiaknál pusztítóbb fegyvereket sorakoztattak fel a szembenálló felek, melyek hatalmas veszteségeket, rendkívül sok sebesülést okoztak a frontokon.
Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész, aki 2006-2013-ig több misszióban szolgált katonalelkészként az afganisztáni Baghlan tartományban, a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportjában, múlt és jelen összevetésében hangsúlyozta a lelkész mindenkori legfőbb feladatát: a tábori élet minden pontján jelen kell lennie, nem húzódhat félre a katonai lét mindennapos küzdelmeitől, a hadgyakorlatoktól sem, s lelki támaszt, tanácsot kell adnia mindig a rábízottaknak. Ma már a tábori lelkész is fegyverrel jár, mondta, hogy ha szükséges, meg tudja védeni magát és a rábízottakat is, mert „vészhelyzetben a fegyverhasználat nem vallási kérdés”. Megemlítette, hogy XV. Benedek pápa nyomatékosan felhívta a tábori lelkészeket, foglalkozzanak a hadifoglyok lelkigondozásával is. 1917 húsvétján a pápa szeretetcsomagot; fél liter bort, három doboz cigarettát és egy doboz cukros süteményt adott két olasz hadifogolytábor minden foglyának.
Oláh Emil alezredes, református tábori esperes, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsokság református tábori lelkésze, aki 2011-ben az EUFOR Magyar Kontingens tábori lelkészeként szolgált, Napóleont idézte: „Két hatalom létezik a világon, a kard és a lélek. Előbb-utóbb a lélek mindig győz a kard felett.” Rámutat ez az idézet arra, milyen nagy szükség van a lélek ápolására, különösképpen a megpróbáltatások idején, emelte ki. A református egyházon belül nem létezett általános álláspont a háború megítélésével kapcsolatban. Azt mindenki felismerte, milyen fontos a nemzeti egység a megosztottsággal szemben, azt is sokan vallották, hogy a háború okát elsősorban az Istentől való elfordulásban kell keresni. A háború persze nem közvetlenül Isten akarata, de vagy az emberiség megbüntetésére vagy erkölcsi felemelésére szolgál. A református tábori lelkészek nemcsak a beteg katonák között fejtették ki lelkigondozói tevékenységüket, emlékeztetett, hanem az ápolók között is, kíméletes empatikus gondozásra inspirálták őket.
Borián Tibor piarista szerzetestanár, a budapesti piarista, majd a veszprémi Padányi Gimnázium volt igazgatója, rendje háborús részvételéről szólott. Piaristák 17-en vettek részt tábori lelkészként az első világháborúban, mondta. Sokakat lélekben megrázott, megrendített a lövészárkokban folytatott munka, az életveszélyes helyzetek, a sok szörnyű halál, sebesülés látványa, s így közülük nyolcan később elhagyták a rendet, öten még a papságot is. Számos kispap, lelkipásztor vonult be a veszprémi egyházmegyéből is, fűzte hozzá. Kiemelte a tábori lelkészek sorából dr. Luttor Ferenc veszprémi egyházmegyés papot, füredi templomépítő pásztort, akit már 1913-ban behívtak katonai szolgálatra, s tábori lelkész lett az egyik székesfehérvári gyalogezrednél, 1914-ben a szerb harctérre küldték, ahonnan betegsége miatt később leszerelték. A piarista Sík Sándor is tábori lelkész volt az első világháborúban, Péterváradon. Ő is megrendült a háborús események láttán. Kilenc gödör című verséből idézett szemléltetésképpen Borián Tibor. Palmann Péter piarista szerzetesre is emlékezett.
1914-1918 közötti apostoli iratai, enciklikái, körlevelei alapján mutatta be a Nagy Háború pápája, XV. Benedek békepolitikáját, egyházi diplomáciáját Berkes Péter plébános, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének hallgatója. A pápa Ubi primum címmel megjelent pásztorlevele, Ad beatissimi apostolorum principis kezdetű programadó enciklikája, valamint a Cum de Fidelibus és az Incruentum Altaris sacrificio című pápai dokumentumok alapján kiemelte az egyházfő béke helyreállítására tett felhívásait, kísérleteit. XV. Benedek többek között hangoztatta: a háború oka a világ elkereszténytelenedése, a hitvesztés; a szenvedésnek a televénye, az embertársi szeretet hiánya és a kölcsönös igazságtalanság a társadalmi rétegek egymás közötti viszonyában, valamint az anyagi javak mértéktelen hajszolása. A pápai szózatok sajnos hatástalannak bizonyultak, az erőszak nem csillapodott, hanem egyre erősödött a háborús felek között. 1914 decemberében a szenvedések enyhítésére a pápa együttműködést kezdeményezett Svájccal és a Nemzetközi Vöröskereszttel, hogy a harctéren a sebesült foglyokat kölcsönösen cseréljék ki a hadviselő felek.
Hornig Károly és Rott Nándor püspöki körlevelei is szóba kerültek, melyekben a főpásztorok az 1917. évre teljesen elfáradt társadalom szociális, karitatív megsegítésére ösztönöztek (társadalmi szervezetek gyűjtései, egyházi imanapok). E témát Varga Tibor László történész, a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár levéltárosa elemezte.
A konferencia félidejében került sor Tislér Géza, az MTVA Vallási és Kisebbségi Főszerkesztőségének televíziós szerkesztője, református lelkész szerkesztésében készített Tábori lelkészek az első világháborúban című dokumentumfilm megtekintésére. A film az olasz hadszíntérre vezeti el a nézőt, a Monarchia és Olaszország közötti katonai összeütközés eseményeit idézi az Isonzó mentén kialakult állóháború frontvonalán.
A tanácskozás ezután az irodalom és a művészetek háború viszontagságai közepette betöltött lélekoldozó szerepével foglalkozott, valamint az egészségügy és a betegápoló szerzetesrendek áldozatos tevékenységével. Szó volt Gyóni Géza szibériai hadifogságban megszólaló szinte lelkigondozói hatékonyságú költészetéről, valamint Margittai Gábor egyetemi tanár, irodalomtörténész, író, kritikus előadásában a déli fronton történt eseményekről, s ezeknek a képzőművészetben való feltárulásáról. A szerbiai hadszíntéren történtek a Nagy Háború legelrettentőbb és legelhallgatottabb barbár cselekedetei, mutatott rá a Magyar Idők szerkesztője. Fájdalmas, sötét történetek (kétségbeesett menekülés, éhínség, háborús kannibalizmus) elevenedtek meg beszámolója nyomán. A 2014-ben Tamási Áron-díjjal jutalmazott író A Szamár-sziget szellemkatonái című esszékötetében mutatja be az 1914-ben a szerb hadszíntéren fogsága esett, főként magyar hadifoglyok kálváriáját, akiket 800 km-en át tereltek a Balkánon, majd napokig marhaszállító gőzösökön hánykolódtak, mire Szardíniára értek. A 85 ezer hadifogolyból mindössze hatezren térhettek haza.
A háborús egészségügyi ellátásról, a Nemzetközi Vöröskereszt és a Magyar Szent Korona Országainak Vörös Kereszt-Egylete koordináló munkájáról, a kórházakról és a betegápoló szerzetesrendek tevékenységéről A katonaorvosi ellátás új formái az első világháború éveiben és A beteggondozás és az orvosképzés formái az európai kereszténység világában című előadásaiban Kapronczay Károly orvostörténész, egyetemi tanár, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár címzetes főigazgatója beszélt.
Az első világháború nagy változást hozott a katonaegészségügyi és katonaorvosi ellátásban, az orvostudomány sokat lépett előre a sebészet területén, hangzott el. Korszerűbbé vált az orvosi szolgálat, megépültek már a katonai kórházak, ahová a sebesült katonákat vihették. A betegágyak mellett önkéntes nővérek, betegápoló nővérek segédkeztek. Megindult a katonaorvosi, sebészi szakember képzés is.
Lichtneckert András levéltáros, történész a Veszprém és a Balaton térségében működő katonai kórházak és egészségügyi intézmények szerepéről, a balatoni üdülőtelepekről, a balatonszabadi hadiárva intézetről beszélt, új útjait mutatva meg a helytörténeti kutatásnak a témában.
Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Betegápoló Irgalmasrend Magyarországi Rendtartományának elöljárója, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke a Betegápoló Irgalmasrend alapítója, Istenes Szent János irányadó szellemiségéről, eszményeiről szólott. Ő a 16. században egy olyan gyógyító kultúrát indított el, amely átalakította Európa gondolkodását. A szív parancsoljon! – mondta! Az első ispotály bejáratához is ezt íratta fel. Kulcsszavai voltak továbbá: test, szellem, lélek, közösség egysége. Az ember jól-léte, közérzetének minősége ezeken múlik, megtapasztalhatjuk ezt ma is, mondta Kozma atya. Irányadó a működésben a hospitalitás, a vendégszeretet, „a mennyei szeretet” karizmája. A beteg ember gyógyulását a lélekben mély találkozások segítik elő. A tudás és a műszerezettség másodlagos. A kórházaknak is ezen az elven kellene működniük, mutatott rá a szerzetes.
Gárdonyi Máté, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola főiskolai tanára a betegápoló szerzetesnővérek rendjeinek 1950. évi feloszlatásáról tartott előadást.
Megismerkedhetett a hallgatóság egy példaadó orvosdinasztiával, a Kmetykó- (Katona-) testvérekkel Katona József, a Szent János Kórház szájsebész főorvosa előadásában. Az orvosdinasztia tagjai közül ketten kórházparancsnokként, továbbá tábori lelkészként, vincés nővérként szolgáltak a háború idején. Katonai orvoslás címmel 2008-ban jelent meg a főorvos történelmi albuma az első világháború és a gyógyítás kapcsolatáról.
Vajda Tamás történész levéltáros, a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának vezetője a hadigazdálkodásról és a háború közegészségügyi állapotairól adott képet, statisztikák, korabeli újságcikkek alapján. A táplálkozásról szólva rámutatott: már a világégés kezdetén mutatkoztak a gazdasági válság jelei, s az állam ezért hamarosan korlátozta a fogyasztást, a fűtést, központilag osztották el a háborúhoz szükséges nyersanyagokat, 4-8-9-szeresére emelkedett az élelmiszerek és a ruhamenűk ára, 1916-tól bevezették a jegyrendszert.
Végezetül a katonaorvoslás és a tábori lelkészet mai helyzetéről, működéséről, katonai missziókról tartott előadást Svéd László orvos altábornagy, a Semmelweis Egyetem rektori tanácsadója, egyetemi docens és Takács Tamás kiemelt vezető tábori lelkész. A katonaorvosi szolgálat az egészségbiztosítási rendszer bevezetésével, a haditechnika fejlődésével, s a NATO-hoz való csatlakozásunkkal egészen megváltozott körülményeket teremtett, de eredeti célkitűzéseiben ma is ugyanaz maradt. Svéd László, az Öbölháború idején (1991) Szaúd-Arábiába vezényelt magyar orvos kontingens orvos parancsnoka volt, vezetője volt annak az orvoscsoportnak, amely a Magyar Honvédség NATO-ba való belépése után egy hónappal közel 10 évig közegészségügyi és járványügyi feladatokat látott el az ún. Megelőző Egészségügyi Laboratóriumban, és egy menekülttábor egészségügyi ellátását szervezte meg 1999-ben az albániai Hamalajban, a KFOR kötelékében. Az orvos altábornagy 2003-ban Afganisztában a kabuli többnemzetiségű kórház megszervezésében vett részt. Takács Tamás vezető tábori lelkész, aki IED-tréner- (improvizált robbanószerkezetek elleni védekezésre kiképző tanfolyam) kiképzésen is részt vett, a megváltozott haditechnikai körülmények tábori lelkészekre gyakorolt hatását elemezte, hangsúlyozta, hogy a tábori lelkész ma nem húzódhat félre a katonai lét mindennapos küzdelmeitől, a hadgyakorlatoktól sem, ugyanakkor lelki támaszt, tanácsot kell adnia mindig a rábízottaknak.
A konferenciához kapcsolódik 2015. október 27-én 17 órakor Kálinger Roland őrnagy, tábori lelkész előadása a koszovói misszióról.
Toldi Éva
[simpleviewer gallery_id=”1002″]
