Lélekemelő jótékonysági koncertet adott október 1-jén Márkón a Szent Márk-templomban a veszprémi Szent László-templom kórusa, az idén nyáron vandál fiatalok által feldúlt helyi kálvária kápolnájának helyreállításához felajánlva a hallgatóság adományait.

A falu határában lévő hányatott sorsú kálváriát eredetileg az 1834 nagypéntekén pusztító tűzvész emlékére emelték a helybéliek, s történetében többször megélte, hogy lerombolták és sokféleképpen meggyalázták. Környéke 1989-ig páncélos gyakorlótér volt és a hadgyakorlatok során megszentségtelenítő, barbár módon célpontként használták fel stációit. Felújítása 1991-ben kezdődhetett meg, amikor a stációkápolnákat külsőleg felújították, 2009-ben pedig elkészültek a stációk képei, Enyingi Mihály keramikusművész munkája révén. A falu lakói nagy becsben tartották mindig a kálváriát, kápolnácskáját lelkesen gondozták, oltárát virágokkal ékesítették. Ezért az idei rombolás nagyon megrázta a helybélieket, hiszen a kápolnában az elkövetők barbár módon mindent, amit lehetett (szobrokat, festményeket, kegytárgyakat), tönkretettek, összetörtek, elégettek.

A koncert kezdetén atyai szeretettel köszöntötte a kórust Vasáros József az egyházközség plébániai kormányzója, aki nyugalomba vonulása előtt húsz éven át volt plébánosa a veszprémi Szent László-templomnak. Büszkén, és elismerő szavakkal mutatta be a helybéli híveknek az énekeseket, akik veszprémi szolgálata idején is emelték szép énekükkel a hívő közösség lelki együttléteit a szentmiséken, lelkigyakorlatokon, kórustalálkozókon, hitmélyítő alkalmakon.

Az énekkar Csóka Richárdné karnagy vezetésével, vendégmuzsikusok közreműködésével. Sillye Jenő Kristályóriás című húsvéti oratóriumát mutatta be, amely felelevenítette Jézus szenvedéstörténetét, megidézte példabeszédeit, s a tanítványok árvaságának gyötrelmeit, mikor a kereszten meghalt Mesterük, majd a győzedelmes feltámadást. „Kelj föl, aki görnyedtél, mert győzött az élet, a hatalom és a dicsőség örökre övé lett” – szállt a lelkesítő dallam az előadás epilógusában. Jézust Krámli Benedek, Tamást Szarvas Szilárd, Máriát Szimicsek Lilla, Magdalai Máriát Jung Tímea szólaltatta meg az oratóriumban.

Toldi Éva

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Kálvária
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »