Ünnepi szentmisével kezdődött a Házasság hete rendezvénysorozat Veszprémben. A házasság világnapján – melyet közel négy évtizede február második vasárnapján ünnepelnek világszerte – dr. Udvardy György érsek mutatott be szentmisét Nagy Károly apát, kanonok plébánossal és Felker Zsolt káplánnal a Szent Mihály Bazilikában.

Homíliájában a főpásztor az evangéliumhoz kapcsolódóan beszélt a házasság szentségéről, mint elmondta, a mai evangéliumban három képet hallottunk Isten országáról, a megkeresztelt ember lényegéről, a keresztény élet valóságáról. Ezek számunkra egyértelműek, mégis kiemelkedik ezeknek a képeknek a prófétai jellege. Hiszen abszurditás, hogy íztelen legyen a só, hogy a hegyre épült várost el lehetne rejteni, hogy azért gyújtanánk világosságot, hogy aztán elrejtsük. Nincs. értelme, hiszen mindhárom szereplő kiindulópont lényegével, létével, identitásával ellentétes lenne, ha nem tenné azt, ami a lényege. ezek a képek önmagukon túlmutatnak. Önmagukban nehezen érthetőek. Ugyanakkor, ha ezt az önmagán túlmutató kapcsolatot feltételezzük, akkor látjuk igazi értelmét és és látjuk azt is, hogy nem mindig érthetőek, vagyis prófétai valósággal állunk szemben – fogalmazott. A házasság hetének az ünneplése megengedi azt, hogy ezt a prófétai mivoltot éppen a házasság szentségével kapcsolatban is körüljárjuk, szemléljük. Mi a Házasság? Istentől akart, Istentől megáldott intézmény. György érsek felhívta a figyelmet arra, hogy a házasság olyan ajándék, amely Istennek a valóságát teszi jelenvalóvá. Hisszük és valljuk: nem múló emberi intézmény, nem pusztán olyan szerződés, amit egykor egy-egy kultúra kitalált, önmagának jónak ítélt. De mintha már túlhaladott lenne, mintha már nem is lenne szükség erre az intézményre – hangzott el a prédikációban. Mi ebben a hétben azt ünnepeljük, hogy  elemi erővel valljuk férfi és nő kapcsolatának szentségi mivoltát, annak végérvényességében, annak visszavonhatatlanságában és annak életet ajándékozó lényegében. Istentől ajándékba adott kapcsolat, közösség, intézmény. A boldogság szolgálatára van. Az élet befogadását szolgálja. Az élet növekedését hivatott elősegíteni és szolgálja a közösség javát. Elsősorban az Egyház javát, de a társadalmi közösség javát is. Hiszen pontosan látjuk, ha a család erős, ha a család Istenre épülő, ha a család Isten szeretetére nyitott, ha a család meg tudja élni napról-napra, ezt a bensőséges szentháromságos kapcsolatot, akkor egy közösség – legyen az Egyház, kultúra vagy társadalom – önmagában erős, életképes, előremutató, jövője van. (…) Ezt követően a főpásztor emlékeztetett arra is: Hisszük, hogy a házasság Istentől ajándékul adott intézmény, prófétai cselekedet megjeleníti Isten megváltó szeretetét. Tanúságot tesz arról, hogy Isten nem mond le az emberről, Isten szolgálja az ember szeretetét. Segít növekedni abban, segít, hogy krisztusi módon tudjunk élni. A házasság egysége, az Egyház lényegét fejezi ki. Istenben való egységet jelent. (…) Hisszük mint, ahogyan a házasság szentsége az egységben, hűségben, felbonthatatlanságban, az ismeretben, szeretetben való növekedésben, úgy az Egyház is csak Krisztus áldozataira alapulhat – fejtette ki György érsek, majd folytatta: Krisztus nélkül arra vállalkozni, amit a házasság önmagában foglal, nagyon bátor, kockázatos vállalkozás. Krisztus szeretetére építve ugyanez a vállalkozás a mindent jelenti. Hiszen számunkra Krisztus áldozata jelenti a szeretet mértékét, módját, az életnek a szolgálatát. (…) A házasság szentség, vagyis biztosak lehetünk benne, hogy a szentségben Isten adja erejét napról-napra. Legyen bátorságunk ünnepelni a család, a házasság szentségének méltóságát! Legyen bátorságunk ünnepelni azt, akik vagyunk. A hegyre épült várost, az ízzel bíró sót és azt a fényt, amit megkaptunk mikor Krisztushoz kapcsolódtunk – zárta elmélkedését dr. Udvardy György.

A szentmise végén Szent Balázs elmúlt heti ünnepéhez kapcsolódva Balázs-áldásban részesültek a hívek.

A házasság hete veszprémi programjai itt és itt tekinthetők meg.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »