A Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorácios Irodájának fő tevékenysége a családok támogatása, gondozása. A születéstől az elmúlásig kísérik őket, közösségeik, programjaik a családok megerősítését szolgálják. Munkájuk széleskörű, foglalkoznak többek között házasságra való felkészítéssel, házassággondozással, mentális segítségnyújtással. Eddigi munkájukról és az idei évre tervezett programjaikról tartottak tájékoztatást március 27-én, szerdán a Szaléziánumban.
A családot, ami egy férfi és egy nő szövetségére, házasságára épült, alapvető fontosságúnak tartjuk egy nemzet -vagy akár az egész emberiség – fennmaradása szempontjából: egy férfi és egy nő közössége a családnak az alapja – hívta fel a figyelmet a családok fontosságára Márfi Gyula érsek.

Porga Gyula polgármester beszédében elmondta: nem szabad elfelejteni, hogy egy városban is a legkisebb közösség a család, ezért az önkormányzat is 2010 óta folyamatosan figyelemmel kíséri a veszprémi családok mindennapjait, és próbálja segíteni őket.

Varga Endre, a veszprémi Civil Ház vezetője elmondta, hogy a Családpasztorációs Irodával és több helyi civil szervezettel együttműködve a Civil Ház is évek óta programokkal támogatja a városban élő családokat, házasokat, fiatalokat: segítő rendezvényekkel, jegyesoktatással hívják fel a figyelmet a házasság szépsége mellett, a nehézségekre is.

A Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodájának 2019-es évi programjainak mottója: “Keresd Krisztus képmását minden arcvonásban!” – “Mindegy, hogy valaki szimpatikus vagy sem, agg vagy fiatal, szomorú vagy vidám, ismert vagy ismeretlen – felfedezhető benne az, aki magának teremtett, ezért szívünkhöz közel áll, és a Vele való találkozás ünneplőbe öltözteti lelkünket.” – mondta Dr. Fodor János, a főegyházmegye családreferense. Elhangzott, hogy a családpasztorációs munkatársak küldetésüknek tekintik, hogy a családoknak gyakorlati dolgokban is segítsen, így az újonnan igénybe vehető családtámogatások körüli kérdések, aggodalmak megválaszolásában is igyekeznek majd segíteni az év folyamán.

A Családpasztorációs Iroda programjaira idén is várják a házasság előtt álló fiatalokat, családokat, gyermeket nevelőket. Széleskörű összefogással kívánnak esélyt teremteni a fiatalok számára, hogy a felnövekvő nemzedéknek nagyobb esélye legyen a kiegyensúlyozottabb házasságra és a boldog családi életre.

Programok:
Családok nagyböjti lelkinapja: 2019. április 6.
Jegyeskurzus II.: 2019. május 17-18. és 24-25.
Tavaszi túra családoknak: 2019. június 1.
Családtábor: 2019. július 3-7.
Őszi túra: 2019. szeptember 28.
Őszi randevú: 2019. november 17.

További információk: https://veszprem.csaladpasztoracio.hu/

A Bonum Tv tudósítása:

https://www.facebook.com/bonumtv/videos/558888634621927/

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »