Advent, az Úr eljövetelére felkészítő/felkészülő várakozás időszaka, mely nyitottságra, Isten szeretetének befogadására, és tovább adására,  ugyanakkor benső elmélyedésre, elcsendesedésre, bűnbánatra és megtisztulásra is serkent minden keresztény embert. Ehhez a felkészüléshez nyújtott lelki segítséget a Veszprémi Családpasztoráció a főegyházmegye családjainak a Davidikumban november 28-án megtartott adventi lelki napon, melyre a szélrózsa minden irányából érkeztek szülők, nagyszülők gyermekekkel együtt.

Szentmiseáldozattal kezdődött az együttlét, melyet dr. Márfi Gyula érsek Szakács Péter családreferens atyával és Takáts Istvánnal, a Padányi Schola Catholica lelki igazgatójával koncelebrálva mutatott be. Szentbeszédében a főpásztor hangsúlyozta: Adventben nemcsak az első Úrjövetre gondolunk, amikor kétezer évvel ezelőtt az emberek várták az Eljövendőt, hanem – mint a szertartás olvasmányában is utalás történt erre (Dániel könyvéből vett részlet nyomán) – a Krisztus majdani második eljövetelére is. Nem véletlen, hogy nemcsak az egyházi év végén, hanem az újnak elején is ott vannak a világvégi gondolatok, jelek és jövendölések, melyek figyelmeztetnek mindannyiunkat, hogy a világ, amelyben élünk, nem marad fenn örökké, s feléleszti reményeinket, hogy ami utána jön, Isten országa, a mennyei Paradicsom, az örök béke és a szeretet otthona lesz számunkra. Mindez olthatatlan vágyakozásra buzdít valamennyiünket, s az érkező Úr útjának építésére buzdít tanúságtevő, hitvalló életünkkel, mutatott rá.

A lelki nap ráhangoló adventi előadással folytatódott, melynek vendége dr. Fábry Kornél, Kaposfüred plébánosa, az Emmanuel közösség tagja volt. Az atya fiatalos lendülettel, sok-sok humorral, számos személyes istenélményét megosztva beszélt Isten Országának földi építéséről, s abban az adventi előkészület jelentőségéről, formáiról, tippeket is adva egyúttal a családoknak, hogyan lehet méltóképpen előkészülni a szülőknek gyermekeikkel a közelgő ünnepre. Bevezetőjében a Forrás együttes Egy szó kiált című dalát adta elő gitárkísérettel, mely Izajás próféta könyvének szavai alapján (40, 3-5.) az Úr útjának készítésére buzdít. Majd hit és bizalom közös gyökerűségét állította középpontba, mely az adventi várakozásnak is fő alkotóeleme. A klasszikus görög nyelv e két fogalmat egyazon szóval fejezi ki (pisztisz, piszteo – hinni, bízni), ezzel is utalva elválaszthatatlanságukra.

Bizalomról többféleképpen is beszélhetünk, mutatott rá. Jelenti egyrészt azt az ősbizalmat, amellyel valamennyien születünk, s amely azután később többször megrendülhet bennünk embertársainkkal (olykor Istennel) kapcsolatban is.  Nem mindegy, miben hiszünk, kiben bízunk, hangsúlyozta. Ma sajnos egy olyan világot élünk, hogy sokan csak úgy összerakosgatják a maguk hitét, amelyben van minden: egy kis reinkarnáció, egy kis feltámadás, egy kis amulett, egy kis kabbala tárgy, egy kis kéz-összekulcsolás…, úgy gondolván, ha mindennek utat adnak lelkükben, majd mindenhonnan várhatnak segítséget is élethelyzeteikben. De az ilyen hit/bizalom zavaros lesz, és nem őszinte, mondta. Ha bele merjük tenni Isten kezébe életünket, a hit egyfajta bizalmi ráhagyatkozássá válik.

Ahhoz hogy így lehessen, szüksége van az embernek önbizalomra, erényeinek és negatívumainak ismeretére, hogy ez utóbbiakat alázattal elfogadva igyekezzék javítani, s hogy az előbbieket kötelességének érezze kamatoztatni mindenki javára. És szükség van persze világos értékrendre is. Továbbá, a bizalom megnyerésének a kulcsa a hitelesség. Akkor hiteles valaki, ha a szavai és a tettei egy síkon vannak. „Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem!” – idézte Szent János evangéliumából Jézust (10,37.) az előadó. A keresztény bizony kirakatban él, árgus szemekkel nézik a kívülállók! Keresik, hogy hol köthetnek bele. S szemükre is vetik, ha nem keresztényként nyilvánulnak meg. Majd Pál apostolra utalt, aki kimondja, hogy a legfontosabb bizalmi lépés: „Adjatok hálát az Úrnak mindenkor mindenért” (Ef.5, 20.) – amely az ő papi jelmondata is lett, tette hozzá. Nyilván, a jóért nagyon könnyű hálát adni, a rossz dologért sokkal nehezebb, mondta, majd így folytatta: Amikor ezt a hálaadási módot elkezdtem megvalósítani, megváltozott az életem. Ha hálát adok valamiért, ami rossz, azért is teszem, mert hiszem, hogy Isten mindenből valami jót tud kihozni.

Az igazi, őszinte bizalom megvalósításának eszköze lehet, ha a Hiszekegyben minden „hiszek” helyett azt mondjuk: bízom. A „hiszek”-et ugyanis sokszor könnyelműen kimondjuk, bele sem gondolva annak súlyába.

Adventben, mutatott rá, az elmélyülésben sokat segíthet a lélek mélyéről feltörő imádság, amely megtisztíthat, bűnbánatra indíthat, mélyebb kapcsolatba hozhat minket Istennel, akitől bűnbocsánatot nyerhetünk.  Adventi várakozásunknak komolyságát  emelhetjük, ha gyakoroljuk a lemondást „függőségeinkről” – felajánlva azt Istennek hálaadással. S ügyeljünk arra, hogy az ünneplésünkben elsődleges legyen a benső emelkedettség, s ne nyomja el azt a külsőségek hangsúlyozása. Az ünnep ugyanis akkor igazi, ha „belülről csillog” – zárta gondolatait az előadó.

A lelkigyakorlatos elmélkedés idejére a gyermekeknek érdekes játékos foglalkozásokat, ajándékkészítő kézműveskedést szerveztek a családpasztoráció munkatársai.

Toldi Éva

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »