A Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentjét, Boldog Gizellát ünnepelték szombaton, május 7-én Veszprémben. A hagyományos Főegyházmegyei zarándoklaton az ünnepi szentmise főcelebránsa Márfi Gyula érsek volt, aki köszöntötte a város vezetőit, a híveket, valamint a Passauból érkezett vendégeket, kiemelve, hogy már 20 éve, 1996-ban érkezett Veszprémbe a Passau-i Egyházmegye ajándékaként Boldog Gizella királyné karereklyéje. Az ereklyét ezen az ünnepen a szentmise idejére díszes körmenetben helyezik el a Szentháromság téren felállított színpadra, ahol a szentmisét a főegyházmegye papságával együtt mutatja be a főpásztor. Az idei évben az ünnepi szentmise szónok Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök volt. Szentbeszédét a másnapi nagy ünnep kapcsán hangsúlyozta, hogy Urunk Mennybemenetelével elkezdődött egy új világ, amelynek következtében az évszázadok során egy új kultúra, egy új világ valósult meg, melynek alapja a kereszténység volt. Ebbe nőtt bele Gizella is, aki családjában megtanulta, hogy imádság nélkül senki nem lehet keresztény. Gizella nyitott volt Isten akaratára, így mikor István feleségül kérte, felismerte és elfogadta Isten akaratát, eljött ide és kettejük szövetsége teremtette meg ennek az országnak a keresztény gyökereit. Nem volt könnyű az élet, de a sok nehézség és veszteség mellett is az imádság adott erőt számukra. Európa ma sem létezhet kereszténység nélkül, ezért is fontos, hogy része legyen életünknek az imádság és megerősödjünk a családi élet erényeiben. Példakép ebben számunkra az első magyar Szent Család, hogy keresztényi kötelességünket teljesítve Isten irgalmából tudjuk a jövőnket, mint a keresztény Európa jövőjét nemcsak szemlélni, hanem építeni is – zárta beszédét a székesfehérvári egyházmegye főpásztora.

A szentmise végén a Veszprémi Főegyházmegye Boldog Gizella emlékérmet adományozott dr. Kredics Lászlónak, a Veszprémi Érseki Könyvtár nemrégiben nyugalomba vonult vezetőjének, valamint Vasáros József c. főesperesnek, nyugalmazott plébánosnak, aki a főegyházmegye hitoktatási referense volt nyugalomba vonulásáig.

A szentmisén évek óta nagy számban vesznek részt a főegyházmegye által fenntartott iskolák diákjai is. A szentmise végén minden iskolából egy-egy diák Szent Imre díjban részesül kiemelkedő tanulmányi, hitéleti és közösségi tevékenységéért. Az idei díjazottak: Tompa Melinda, Szent István Római Katolikus Általános Iskola Pápa; Edvy András, Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Általános Iskola, Veszprém; Dorogi Dézi Zsuzsanna, Padányi Katolikus Gyakorlóiskola Tótvázsonyi Tagiskolája, Tótvázsony;  Gerstmár Veronika, Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Veszprém; Bálint Lilla, Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola, Várpalota; Kéri Anna Katica, Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola, Keszthely; Horváth Réka, Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola, Ajka; Hegedűs Olivér Róbert, Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola, Tapolca.

A szentmise után körmenetben vonult a papság és a hívek a Szent Mihály Bazilikába, ahol a Szent Kapun áthaladva imádkoztak a Szentatya szándékára, majd pedig az oltár előtt elhelyezett feszület előtt hitvallást téve elimádkozták a szentévi imádságot, végül a főpásztor a bűnbánat jeleként meghintette a jelenlévőket szentelt vízzel. Végezetül a Szent Mihály kórus köszöntötte Boldog Gizellát.

A délután folyamán az iskolások akadályversenyen vettek részt a Várban, ahol a Szaléziánum munkatársai a főegyházmegye papnövendékeivel az Irgalmasság Szentévéhez kapcsolódó feladatokkal várták a diákokat. Ezzel egyidőben harmadik alkalommal rendezték meg a Szilágyi és a Padányi iskolában a Gizella kupa futball-versenyt.

A nap a Bazilikában zárult, ahol átadták a Szent Imre okleveleket az iskolák által jelölt diákok számára, majd minden iskola rövid műsorral köszöntötte Boldog Gizella királynét, az Irgalmasság szentévének alkalmából. A nap zárásaként Márfi Gyula érsek a királyné ereklyéjével megáldotta a jelenlévőket.

Szent Imre oklevelet vehetettek át:

Csatlós Jácinta, Tüske Krisztina, Herber Márton, a pápai Szent István R.K. Ált. Iskola,
Havér Kata, Lengyel Kálmán, Czvetkó Bendegúz, a Szilágyi Keresztény Iskola,
Poór Júlia, Enyedi Vivienn, Orbán Laura, a várpalotai Nepomuki Katolikus Iskola,
Tihanyi Manó, Pál Bendegúz, Nagy – Kövi Balázs, a keszthelyi Ranolder iskola,
Korbély Violett, Rapi Kitti Krisztina, Takács Leila, az ajkai Szent István Király Ált. Iskola,
Pintér Stefánia Viktória, Gál Péter Benedek, Szabó Tamara, a Padányi Katolikus Iskola, valamint
Bencze Fanni, Molnár Barbara, Neszler Dáriusz, a tapolcai Nagyboldogasszony Katolikus Iskola diákjai.

Még több fotó az érsekség facebook oldalán.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »